„Van az úgy, hogy egyrészt a tennivalók, másrészt a csömör elhárítja a kifejezés kényszerét. Amikor Budapesten megtámadnak a jelenségek, amikor a bőrömön érzem azt, amiről csak sajtóból, meg hallomásból értesülök, akkor bedugul bennem a kommentálás ingere. Elővesz a Nagy Mindegy és megpróbálok kilazulni, megnyitni az engedelmesebb fajta iróniám hideg-meleg csapjait. Úgy langyosan kibírom a pár napot, amit aközben kell a Közben eltöltenem Pesten, miközben van, ami van.
A sok duma mentén el-elvonulok olvasni jobb könyveket, így mentesítem magam a behergelődéstől, az irodalom kifejezésmódja, a szabatos mondatok megegyenesítik tűrésem mentális derekát és azzal már képes vagyok túllépni a mai kocsmán. Itthon ilyen gondom nincs és most jövő hónap 29-ig sem kell felkényszerülnöm abba a szarba, amiben nem tudom, hogy épeszű ember, hogy képes létezni.”