„Bolgár György: A mai Der Standardban megjelent egy cikke, és ebben felhívja a figyelmet egy nagyon érdekes, nemrég megjelent német tanulmánykötetre, amit a német kelet-európai tanulmányok társasága adott ki. Márpedig ezt a társaságot egy CDU, tehát egy kereszténydemokrata uniós politikus, méghozzá tekintélyes politikus vezeti. Vagyis a német jobboldalhoz sorolható, és ez a Magyarországról szóló tanulmánykötet mégis rengeteg tanulsággal szolgál az Ön olvasata szerint. Miért fontos vagy miért érdekes ez?
Paul Lendvai: Ez azért fontos, mert ez az Osteuropa című folyóirat hatvan éve létezik, valaha, talán negyven éve tőlem is közölt egyszer Kelet-Európáról egy vezércikket, minden évben vannak kongresszusok, konferenciák. Ez a legtekintélyesebb Kelet-Európával foglalkozó intézmény, annak a német társaságnak a kelet-európai kutatásaival foglalkozik, amit úgy hívnak, hogy Gesellschaft für Osteuropakunde. És ez az Osteuropa most témafüzeteket hoz, legutóbb egy nagyon érdekeset hozott Lengyelországról. És itt megkértek egy egész csomó embert, Kristina Turnertől, Ungváry Rudolftól, egy nagynevű német történésztől kezdve, benne vannak az Andrássy egyetemről – ők kicsit enyhébben fogalmaznak –, még az Ablonczy Balázs is benne van, de benne van Győri László, Richter Sándor, Örkény Antal, Vásárhelyi Mária, szóval nagyon-nagyon változatos és minden kérdéssel foglalkozik. Négyszáz oldalon, térképeken leközlik a magyar alkotmány gyönyörű bevezető részét is. Szóval ez egy hallatlanul fontos kiadvány.
Quo vadis Magyarország? Hova megyünk? Merre tartunk?
Erről szól. Elég pesszimista bevezetése van a két kiadónak két német történész, nem ismerem őket, hogy hova megy Magyarország. A lényege az tulajdonképpen, hogy itt volt egy ország, amelyik példa volt a reformoknál egészen 1990-ig, és hogy mi történik most az elmúlt másfél-két évben. És ebből a szempontból én azért említettem meg külön a külügyminisztereknek és főszerkesztőknek, illetve asszisztenseiknek, hogy nézzék meg, mert akármelyiket elolvassák, abból is láthatják, hogy a dolgok másként állnak, mint ahogy ezt a hivatásos szépítők terjesztik Zürichtől Varsóig.
Az rendben van, hogy Lendvai Pál azt ajánlja mondjuk a német külügyminiszternek vagy a franciának meg a többinek, hogy olvassák el, vagy legalább a szakértőik olvassák el. De hát annyi más olvasnivalójuk van, pont egy Magyarországról szóló négyszáz oldalas tanulmánykötetet vesznek a kezükbe? Épp elég rosszat tudnak rólunk ahhoz, hogy még ezt is a nyakukba kapják.
Ez nem rossz, ez tulajdonképpen nem rólunk, illetve nem Magyarországról szól, ez a politika legkülönbözőbb dolgairól, az alkotmánytól kezdve, Trianontól az energiáig, a magyar irodalomról, a romakérdésről szól. Szóval ez egy hallatlanul fontos kiadvány. Én azért írtam külön róla, mert azért a Standardot többen olvassák, mint az Osteuropát és talán akkor a kollégák és mások is a kezükbe veszik. Mert az ember már úgy érzi, ha ír, állandó támadások vannak. A magyar külügyminisztériumot én tulajdonképpen önvédelmi minisztériumnak nevezném, mert már direkt rossz lelkiismeretem van, hogy ha egy cikket írok, akkor ez rögtön leveleket fog kiváltani.”