Az elengedés művészete a politikában

„Aki várt már ötven percet a soha meg nem érkező buszra abban a hitben, hogy az bizonyára bármely pillanatban befuthat a megállóba, tudni fogja, hogy miről beszélünk. Ha az ember túl sokáig megy rossz irányba, vagy éppen áll reménykedve egy helyben, nagyon nehéz fel– és beismerni: abba kell hagyni. Too much invested to quit – túl sokat fektettem bele, hogy kilépjek, mondja az angol. Pedig ha valamit megtanulhatunk az amerikaiaktól, az éppen ez, a kilépés, az elengedés – és egyben az újrakezdés – művészete. (...)

A magyar politikában most a gazdasági miniszter és politikája az az egydolláros, amiért a kormánypárt hétről hétre egyre többet, sokat, túl sokat fizet. Érdemes észrevenni: nem az már a kérdés, hogy Matolcsy György megéri-e a pénzét. Erről más alkalommal, más körülmények között lehetne – és talán kell is majd – értelmes vitát folytatni, átgondolva, hogy melyek azok az értékek, amelyek a miniszter politikájából folytatásra, megőrzésre érdemesek. Még az sem tűnik lehetetlennek, hogy lesznek olyan elemei a munkájának, amelyekkel kapcsolatban később változnak a vélemények, ahogy 2010-ben is sokan másképp tekintettek korábbi miniszterségére, mint egy szűk évtizeddel korábban. Most azonban nem ez a kérdés. Ma arra kell válaszolni, hogy a hivatalos árának a többszörösét szabad-e, érdemes-e érte kifizetni. Nem arról kell már a kormányfőnek döntenie, hogy az elengedés milyen sokat árt, milyen nehezen magyarázható, hanem azt kell mérlegelni, hogy a megtartás minden nappal drágábbá teszi a majdani költségelszámolást. Nem lehet kétséges: bölcsebb döntés most elkönyvelni a távozás miatti veszteséget, mint a megtartásáért egyszer majd kifizetni azt a csillagászati árat.”