„Mert mit tehetnénk: az európai integráció elkötelezett híveiként is előbújik a bennünk rejtőző Nigel Farage, amikor a brüsszeli bürokrácia túlszabályozó társadalom-mérnökösködésének újabb és újabb abszurditásaival találkozunk; ezek rendszerint annak az utópikus elgondolásnak a konkrét kivetülései, miszerint a világ az emberi élet legapróbb részterületére is kiterjedő, felülről, mesterséges módon és univerzális hatállyal létrehozott szabályok garmadájával tehető jobbá, a közboldogság és a világbéke a mindennapok zavaró, káros tényezőinek kiiktatásával valósítható meg. Ebben a folyamatos, irányított közboldogításban pedig semmit sem szabad rábízni a meglévő tapasztalatra és tudásra, az emberi természetre vagy, végső soron, a józan paraszti észre. Ennek megfelelően, hatalmi eszközökkel szükséges beleszólni, hogyan kell politikailag korrekt módon beszélni, mik a helyes disznóvágás ismérvei, kinek, hol, mikor és meddig szabad dohányozni, mekkora hajlata legyen a banánnak és mennyire lehet görbe az uborka. Hogy szabad-e azt állítani: a víz hidratál. Nincs rosszabb, feleim, a bürokratikus utópizmusnál, mert az ideális társadalom hagymázas eszméit a hivatalnoki precizitás kockafejűségének szintjére »rántja le«.”