„A múlt századi Németország példája – ha a nagykoalíció ostobaságát kihagyjuk belőle – persze tanulságos lehet számunkra. A Fidesz-rezsim megbukik – ez ma már biztosra vehető. Ám Orbántól és társaitól nem lesz könnyű megszabadulnunk. Kétharmadot szerezni velük szemben egyelőre irreálisnak tűnik. De ha a rezsim kellően leamortizálódott (ez csak idő – nem is hosszú idő – kérdése), akkor egy választási győzelem után kétharmados többség nélkül is ki lehet mondani, hogy minden, ami 2010 óta történt, illegitim.
Érvénytelenek az antidemokratikus játékszabályok, a pozíciófoglalásokkal s a kinevezésekkel együtt. Ott folytatjuk – közjogilag, egyébként nem –, ahol 2010-ben a demokratikus jogfolytonosság megszakadt: a ’89-ben született köztársaságnál. Új alkotmányt nem lehet csinálni kétharmad nélkül. A régihez azonban vissza lehet térni – a jelenlegi rezsim legitimitásának szétmállása esetén. Orbánnak előbb tényleg neki kell vezetnie az autót a fának (megteszi), az autónak pedig össze kell törnie. Mi – ha zúzódásokkal is – megmaradunk. Elhagyva a képes beszédet: a magyar társadalom számára nyilvánvalóvá kell, hogy váljon, kinek is adott valójában felhatalmazást 2010-ben. Nyilvánvalóvá kell válnia annak is, hogy a politikában nincsenek csodák. Nincsenek megváltók – csak gátlástalan akarnokok vannak.
A német társadalomnak is kellett »némi« megrázkódtatás 1945-re, hogy örökre megértse: szörnyen rossz lóra tett a harmincas évek elején. Nálunk ehhez képest sokkal olcsóbb lesz a tanulópénz. De meg kell fizetnünk. Ha tetszik: fenékig kell ürítenünk a keserű poharat – hogy aztán tiszta vizet önthessünk bele.
De nem kell másik pohár.”