Az összeomlás profitja

„A 2008 óta tartó és idén nemzetközi hitelválsággal és adósságfinanszírozási problémával súlyosbított gazdasági válság egyes értékelői szerint a kapitalizmus természetes velejárója, hiszen a »tőkés termelés« Marx próféciája szerint önnön magát dönti romba. A megfigyelők egy másik része szerint a jelenlegi válság ugyan a kapitalizmus belső működéséből fakad, de idővel majd kilábal belőle a világgazdaság. Ennek elősegítésére kínálkozik az állami beavatkozás növelése, vagy éppen csökkentése és a kínai vagy közel-keleti pénzcsapokhoz való hozzáférés. Nagyon kevesen vannak, akik szerint az amerikai hitelpiaci válsággal kezdődő, majd recesszióval, munkanélküliséggel, bankok sorának bedőlésével és az adósság problémájával egyre csak elmélyülő globális krízis haszonnal is járna. Nem arról van szó, hogy a közvetlen környezetünkben a devizahitelek finanszírozhatatlanságát, kilakoltatásokat, az építőipar ijesztő stagnálását, áremelkedést és az államadósság vészes növekedését okozó gazdasági válság egyenesen jó dolog volna, hanem arról, hogy általa két dolgot megtanulhatunk. 1. A kapitalizmus nem az örök állandóság gazdasági rendje, így a ciklikus működés, a hullámhegyek és hullámvölgyek dinamikája jellemzi. 2. A hitelből élés és a munka kiszervezése helyett a javak közvetlen megtermelése és a munkaetika újbóli elsajátítása szükséges. (...)

A City Journal idei őszi számát főként annak a kérdésnek szentelte, hogy miként lehetne az Amerikában ismert és korábban virágzó piacgazdaságot ismét működésbe hozni? A cikkekben olyan általános problémák vetődtek fel, mint a meritokrácia ideáljának eltűnése, a befektetések adók általi visszafogása, és a munkahelyteremtés legfontosabb dimenziójának elhanyagolása, amely a vállalkozások szerepét jelenti. »A munkanélküliség a képzelet hiányáról tanúskodik, egészen pontosan arra mutat rá, hogy a modern gazdaságban miként nem tudunk munkát adni az embereknek. Akik ezen a helyzeten segíteni tudnak, azok a vállalkozók« - olvassuk. Korunk kapitalizmusát - amely számos szabályzással, spekulációval, átláthatatlan hitelfinanszírozási struktúrával, felesleges javak tömeges előállításával terhelt - eddig alapvetően egyensúlyi képletként fogtuk fel, amely a feltételezés szerint gazdasági örökmozgóként működik. Eközben a működéséhez szükséges etikai fedezetet rendre meg akartuk spórolni. Az a gazdasági összeomlás, amely évek óta meg-megújuló hullámokban söpör végig a világon, talán megmutatja, hogy a spekuláció helyett a konkrét termelés, a hitelből finanszírozott élet helyett a befektetett munkának megfelelő életszínvonal, az örök béke helyett pedig a háború is egy lehetőség lehet.”