A politika csak rontani tud

„A Heti Válasznak azt nyilatkoztad a távozásod után, nem az volt a baj, hogy Spéder Zoltánnal nem jöttetek ki politikailag egymással, hanem ahogyan a politika kezelte kívülről az Indexet. Hogyan is kezelte a politika az Indexet?

Uj Péter: Hú, most nehezen fogok visszahelyezkedni abba a szövegösszefüggésbe.

Weyer Balázs: Segíthetek? Én azt értettem ki Péter szavaiból, hogy ahogy a politika ma kezel bármit, az teljesen egészségtelen. Csak rontani tud. Annyira két párhuzamos valóságban élünk, hogy ami a reális világban létezik, azt csak eltorzítani tudják.

U. P.: Annyira neurotizált ez a légkör. A politika valahogy rögtön ellenségként tekint a sajtóra, és persze vannak újságírók, akik pedig rögtön ellenségként a hatalomra. Bár ez utóbbi azért jóval kisebb baj. Nehéz leírni ezt. Tulajdonképpen nincsen semmilyen bizonyítható állítás, amit tenni lehetne. Nem jött oda hozzám vagy máshoz Simicska Lajos, hogy »vigyázzatok, mert megveszem holnap az Indexet, ha ilyen faszságokat írtok!« Mégis ezek a pletykák keringtek körülöttünk hónapokon át, ami érthetően igénybe vette idegileg az embereket. A kollégák teljes bizonytalanságban éltek, kérdezgettek naponta, néha az volt az érzésem, hogy már el sem hiszik, ha azt mondom, hogy nincs ilyen. Aztán persze voltak feszültségek konkrét cikkek körül, jöttek az üzenetek a munkatársakon keresztül, hogy milyen cikkeket nehezményeznek a kormány bizonyos emberei.

Péter, a London-Minszk-tengelyt használtad hasonlatként a magyar média helyzetére, amin egyre haladunk kelet felé. Ez az elmúlt húsz évben folyamatosan így volt?

U. P.: Ez nem egyenes vonalú, egyenletes mozgás, de a '90-es évek eleje óta, mióta újságíró vagyok, romlott a helyzet. Egyre inkább oligarchikus az egész elit működése. Ma már egy-két erőközpontba csoportosul minden hatalom, korábban ez jóval osztottabb volt, és egy heterogén közegben a szereplők nyilván könnyebben tudnak lavírozni.

W. B.: Ebből sok szép újságírói feladat adódik, de én a napi életemre vonatkoztatva nem éreztem semmilyen ebből fakadó változást. És az Origo újságírói sem éreztek szerintem.

U. P.: Ha visszagondolunk, azért a '90-es években is voltak ilyen helyzetek, ne felejtsük el a Postabank-ügyet például, ahol a fél magyar értelmiség bokázott és korrupciós listák forogtak. Igaz, az utóbbi két évben kifejezetten a romló tendenciát érzékelem.

W. B.: Van egy általános romlás-élménye az embernek.

U. P.: Igen, a kiszolgáltatottság fokozódik.

W. B.: De eközben nem tudnám azt mondani, hogy a szerkesztőségek helyzete alapvetően romlott volna az elmúlt tizenöt évben. Az ebben az időszakban a pályájukat kezdő újságírók (különösen az online műfajban) már nincsenek úgy bekötve a különböző táborokhoz, mint a korábbiak. Abszolút normális műhelyek alakultak ki. Más kérdés, hogy tizenöt éve azt gondoltuk, mostanra sokkal előrébb fogunk tartani; innen nézve nagy csalódás, ami történt.”