Ereszt a kémlufi

„A »kémügyet« hozzácsaphatjuk ahhoz az aktahegyhez, amelyet Orbán Viktor »szeplőtelen meggyőződése« építtet Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztossal: olyan nem lehet, hogy a kormányfő által bűnösnek tartott politikának ne legyenek jogi következményei. Nem nyugodhat, amíg legfőbb ellenfelei nem kerülnek rács mögé. A politikai hajszát, kerül, amibe kerül, jogi útra tereli. Budai izzadó óvatossággal azt üzeni az elégedetlenkedőknek, meg kell várni az őszt a látványosabb eredményekhez.

Ha így van, akkor az egész kémügy egy hirtelen mozdulat volt valaki(k) részéről, a megfelelési kényszer, a »vezérre« szabott szervezet túlteljesítő önmozgásának terméke. Amiről mások, az orbáni céllal egyetértve ugyan, úgy gondolták: több kárt okozhat, mint amennyi hasznot hajthat. Avarzörgés heves és higgadt mamelukok között. Valakik úgy vélték, találtak valamit, amit a kormányfő csillagos ötössel jutalmazhat. Titokzatos tényekkel a háttérben fel is fújták jó nagyra, felhergelve a közvéleményt. Nem biztos, hogy a közönség vágyik a hergelésre, de a Fidesz lankadó törzstábora ismét tűzbe jöhetett. Aztán valaki észhez tért, priznichez kapott: magasabb, de persze nem részletezhető – nemzetközi – szempontokat sejtet, miért nem lehet oszlatni a homályt, pedig »a Fidesznek akár belpolitikai érdeke is fűződhetne a kémügy részleteinek a közléséhez«. Mármost, senki nem láthat tisztán, de alighanem alig is van mit látni. De minek is, az emlékezet rövid, a stigma az ellenfeleken marad: kémek, hazaárulók.”