„1989 előtt úgy éreztem, ha egy kommunistával kellene összefognom, az olyan lenne, mintha pöcegödörbe kerülnék. Ma ugyanezt érzem, ha egy olyan jobboldalival kellene összefognom, aki a jelenleg Magyarországon ágáló jobboldali erők, azok szereplői iránt a legcsekélyebb rokonszenvet is érez, netán képes rájuk szavazni. Amíg a mai jobboldali fórumokon nincs világos leszámolás ezzel a fajta hazázó, magyarozó, a hatalomba magát bebetonozó, a baloldaliakat és a liberálisokat a Rossz, a Gonoszság eleve elrendelt képviselőinek beállító politikai jobboldallal, amely zsákmányszerző elitjének irányításával látszatdemokráciát csinál a Magyar Köztársaságból, amíg a jobboldali fórumokon (a Konzervatóriumtól a Heti Válaszig) legfeljebb finomkodó, a forró kását kerülgető olyasféle kritikák olvashatók, mint a pártállam vége felé a a szocializmust »javítani« próbálkozó reformértelmiségiek szövegeiben, addig nem látok olyan jobboldalt, amelyhez közel állnék.
Ezeknek a jobboldaliaknak jobb esetben nyilván afféle érthetetlen kriptobaloldali vagyok, a rosszabbik felének zsidóbérenc vagy zsidó. A baloldaliaknak meg jobboldali (ma már talán nem fasisztáznak le).
Néha az jut az eszembe, hogy esetleg nincs valami rendben velem, de ilyenkor legalább az megnyugtat (ha más nem), hogy három normális gyerekem, több mint fél tucat unokám van, rendezett viszonyok között élek, és évtizedek óta minden reggel bő fél órát talajtornázom.”