A visszautasíthatatlan kétharmados ajánlat

„Bár a Fidesz öntörvényűen hajt egy autokratikus berendezkedés kialakítására, abban, hogy erre lehetőséget kapott, a szocialista–liberális kormányzat felelőssége nem megkerülhető. Egyrészt reformgyávaság, kormányzásképtelenség és korrupció, másrészt politikai doktrinerség és egymással összeférhetetlen elvárások hajszolása. Ez a szocialistáknál végzetes hitelvesztéshez, a liberálisoknál önfelszámoláshoz vezetett. Ma a szocialisták a Fidesz-kormány ellenzékeként nemcsak a személyi terheket és a megosztottságot cipelik magukkal, hanem a megújító gondolatok hiányát is. A »nem ezt ígérték az embereknek« nem más, mint a régi – szociális populizmust idéző – lehangoló nóta. Az »antifasiszta harc« pedig ma már akkor sem működik komolyan vehető ellenzéklegitimáló és -formáló baloldali ideológiaként, ha a farkasoknak már nem csak a távoli üvöltését hallani. A liberális értékek iránt valamennyire is fogékony szavazótábor ugyanakkor szinte reménytelenül politikai képviselet nélkül áll.

Az LMP képtelen felismerni és megformálni a helyzetéből objektíve adódó lehetőséget, hogy a korábbi politikában érintetlenként lehetne a fideszes hatalomgyakorlással szembeni fellépés legitim tényezője. De ehhez ideológiája túl eklektikus és zavaros, vezetői pedig túl amatőrök. Még maguk sem tudják, hogy hogyan hajózzanak az antifasiszta egységfront Szküllája és a látszólag emelkedett, de mégiscsak a Fideszt akaratlanul is segítő udvari ellenzék Kharübdisze között. Helyzetük némileg az egykori kommunista reformértelmiség helyzetéhez hasonló: ha belülről nézzük, kint vannak, ha kívülről, bent vannak.

Új liberális vagy balközép politikai erő megjelenéséhez ugyanakkor nemcsak az elégedetlenség kritikus tömegére van szükség, hanem a zsigeri és populista válaszokkal szakítani képes lelki és szellemi beállítódásra is. Sőt még ez sem elég, hiszen minden új mozgalom sikerének további feltételei is vannak: néhány karizmatikus személyiség és szakszerűség. Valamint kiszámíthatóság, hogy aki rájuk szavaz, tudhassa, ténylegesen kit és mit támogat. Jelenleg még nem lehet tudni, hogy az újabb és újabb sérelmek (mint például a szólásszabadság korlátozása vagy a magánnyugdíjpénztárak lerablása) nyomán így-úgy intézményesülő spontán tiltakozások kitermelik-e azt a garnitúrát, amely képes új politikai erőként megjelenni a színen. Az azonban több mint valószínű, hogy új arcoknak kell feltűnniük. Nem a »jöjjön a tiszta lelkű fiatal generáció« buta populizmusa miatt, hanem pusztán abból a tényből kiindulva, hogy a politikai karaktergyilkosság kultúrájában sem az igaztalanul besározottak, sem a ténylegesen elkopottak nem léphetnek újra színre a siker reményében. Hogy is nézne ki, ha Mercutio, miután Tybalt – Rómeó hóna alatt egy kardszúrással – megölte, a következő felvonásban visszatérne, mondván, van még tennivalója.”