„Amikor a miniszterelnök által oly sokra tartott józan észt elsöpri a romantikus pátosz, akkor persze nehéz racionális eszközökkel érvelni. Mindenekelőtt világosan kell látni – és erre utaltam már az előbb is −, hogy a mostani kormány, illetve általában a jobboldal számára a határon túli, azaz a szomszédos országokban élő magyar kisebbségnek csak egyetlen, saját nemzetfelfogásukkal azonos értelmezése elfogadható. Az, amelyik erősíti a magyar áldozati szerepet, fenntartja, illetve újratermeli a sérelmi politizálást, amely valamiféle ősi magyar hagyományok hordozójaként, őrzőjeként tekint a kisebbségben élő magyarokra, miközben fel sem fogja (vagy nem akarja felfogni) mennyire tagolt a szomszédos országokban élő magyarság. (...)
A politika szintjén mindez azt jelenti, hogy a jelenlegi kormány a szomszédos országokban élő magyar kisebbséget ugyanolyan zárt társadalmak fenntartására, folyamatos újratermelésére igyekszik rávenni, mint amilyennek a megteremtésén a Fidesz-KDNP Magyarországon is munkálkodik. A zárt társadalomnak ez az eszméje egyrészt a biztonság, a nyugalom és az állandóság illúziójára, másrészt pedig a szociokulturális intimitás elképzelésére épül. Ennek lényege, hogy a kollektív identitás alapját a territorialitásban és a szimbolikus helyhez kötöttségben rejlő egyformaság és közelség jelenti. Ez az ideológia azt sugallja, hogy a zárt társadalmat jellemző közös (azaz azonosnak tételezett) történelem, kultúra, hagyomány, azonos tartalmú »kulturális érzelmeket« és ezen keresztül a közösséget összetartó kulturális és társadalmi intimitást, közelséget és személyességet hoz létre. Éppen ezért a kisebbségek (és a nemzet) politikai szervezeteinek elsődleges feladata az azonos tartalmú »kulturális érzelmek« fenntartása és folyamatos újratermelése, valamint ennek a folyamatnak az állandó politikai irányítása és ellenőrzése.”