„1. Természetes és gyakori jelenség, hogy a kormány támogatottsága a mézeshetek elmúlásával csökkenésnek indul – nem volt még olyan kormánypárt, amely el tudta volna kerülni ezt a sorsot. A Fidesz – ha kizárólag a legnagyobb pártot nézzük - ma körülbelül ott tart, ahol a kezdetben szintén rendkívül népszerű szocialista kormány 2003 elején tartott.
2. Az első év környékén egyre erősebben érezhető csökkenő támogatottság nem jelenti azt, hogy ez a tendencia a ciklus során már ne lehetne megfordítható: az 1999-ben jelentősen visszaeső Fidesz 2001-ben már újra vezetett, míg a példánkban szereplő 2003-as szocialista amortizáció ellenére az MSZP 2006-ban a választást is újra megnyerte.
3. Olyanra eddig még nem volt példa, hogy a kormányoldal világos vesztesége mellett ne lett volna tapasztalható valamelyik ellenzéki párt hasonlóan egyértelmű megerősödése. 1991 végére a Fidesz, 1995 végére az FKGP vette át a vezetést a felmérésekben (később azonban egyikük sem nyert), míg 1998 óta, a kialakuló kvázi kétpárti rendszerben a következő nyáron (vagy sokkal előbb, mint 2006-ban) már mindig az aktuális ellenzéki MSZP vagy Fidesz vezetett.
4. Egyértelműen látszik, hogy a mostani helyzet újdonsága nem a Fidesz csökkenő mértékű előnye, sokkal inkább az, hogy az ellenzéki pártok egyike sem volt képes arra, hogy érzékelhető mértékben növelje támogatottságát. Mindez jól mutatja, hogy a 2010-ben átalakult magyar pártrendszer legfontosabb sajátossága nem a Fidesz példátlan ereje (ez inkább csak következmény), hanem a másik oldal térvesztése és átrendeződése.
5. Mindaddig tehát, amíg a mostani helyzet két fundamentuma (egységes kormányoldal versus széttagolt, kormányképességét tekintve kihívásokkal küzdő ellenzék) közül legalább az egyik nem változik meg, a kormányváltás esélye egyetlen felmérésből sem lesz kiolvasható.”
