„Ilyenkor jön el az ideje annak, hogy a nemzet a kormánya segítségére siessen. Igenis meg lehet cáfolni a vádakat. Országunk kormányosa jelenleg egy szál semmiben áll a komor bírák előtt, akik önimádó zsarnoknak hiszik őt. Olyan barbár törzsfőnöknek, aki nem bírja elviselni, ha nem szeretik. Hogyan segíthetnénk neki? Rajtunk a világ szeme. Azt fogják vizslatni, hogy van-e itt ellenvélemény. Ha a médiatörvény mögötti szándék előkandikál, abból megint hír lesz, mint ahogy világhír lett a tök marginális Tilos/Ice-T-ügyből is. Ha ellenzéki lapok szűnnek meg, az is, és a büntetések is egyenként bekerülnek majd a globális hírfolyamba. Lehet, célszerű volna, ha a Paksi Atomerőmű a Népszavában is hirdetne egy kicsit.
Mi, magyar újságírók, bloggerek, hazafiak egyet tehetünk: folyamatosan bizonyítjuk, hogy igenis el lehet küldeni Orbánt vagy akármelyik beosztottját a picsába, és ezért nem jár büntetés. Hogy amikor majd kiszáll a helyszínre az EBESZ, az FBI meg a CIA, akkor virágzó, pezsgő kritikai közvéleményt találjon, mintegy a vádak élő cáfolataként. Lássa, hogy naponta baszkurálják a hatalmat, mégse lett senkinek semmi bántódása. Akkor aztán megírhatják a jelentésüket haza és a hírügynökségeknek: Magyarországon a szólásszabadság garantált, a felségsértést nem üldözik. Így dolgozhatunk a hazáért együtt: hozzuk a bacilusozást, a büdösözést és a diktátorozást haza, ahol a helye van. Ugyanezt megmondják a francia ellenzékiek az elnökükről, a németek a kancellárasszonyról, sőt egyes britek még a királynőt sem kímélik. A világ pedig látja, hogy ezekről az arcokról naponta megírják, hogy büdösbunkó diktátorok, ők meg le se szarják – tehát nem azok. Ahol büntetik, ott lehet tudni, hogy igaz. Ez ilyen szimpla indikátor.”