„– Az utóbbi években a Duna mintha elveszítette volna induláskor megfogalmazott céljait, hogy a nemzet televíziójaként a határon túli magyarokra kiemelt figyelmet fordít.
– Nem így látom, bár nagyon fontos erről beszélni. Úgy tűnhet, csak belpolitikai összefüggésbe ágyazható a televízió léte, holott ez pont nem igaz. A Dunát azért harcolták ki az alapítók, Sára Sándor, Csoóri Sándor és mások, hogy a határon túliak életét is figyelemmel kövesse, tehát ne csak az anyaország témáit dolgozza fel.
A Duna tizennyolc éve alatt erre nagy hangsúlyt fektetett, és a szórványban élő magyarsággal is foglalkozott. Tisztelet jár ezért, s ha frissíteni fogunk, az csak a menetrendszerű zsibbadás ellen szeretne hatni. Változik körülöttünk minden, a pezsgés, a figyelem újragondolt megközelítéssel tartható fenn. Időközben az internet átszőtte a világot, Vancouverben vagy Sydney-ben nézhet minket bárki akár műhold nélkül is, online vagy felvételről. Ugyanakkor óriási lehetőség, hogy a digitális átállás okán mindkét csatornánk ingyenesen elérhető lesz az anyaországi sugárzásban, már a jövő nyártól kezdődően.
– Hogy fog tehát kinézni a Duna két adója?
– Rémhír, hogy uniformizált állami hírgyártást készítenénk elő. Az MTV-éhez képest hírműsoraink más képet mutatnak majd, nagy palettáról, variábilis alapanyagból készülünk válogatni. Méltányos és mély, egészében mértéktartó közéleti adó lesz az egyes, magaskultúrával töltött értéktár a második. A kiegyensúlyozottság miatt itt sem aggódom. Ahogy nincs szocialista Rembrandt, úgy fideszes Shakespeare sincs – Lisztet viszont az emlékévben újra magyarrá kell fogadnunk a lengyelek Chopin-projektjének mintájára, mielőtt más szemfüles nemzetek elorozzák. A 3sat-Mezzo-Arte valamiféle keverékeként festjük majd meg a DunArtot. Hatalmas távlatok nyílnak, hisz a közszolgálati archívumok januártól közösek. Bárhogyan szerkeszthetünk tematikus műsorfolyamot: előadó, szerző, műfaj, de akár egy nép vagy kor szempontjából is. Amikor a Duna Cseh Tamásnak szenteli egy napját, vagy Csíksomlyóról folyamatosan adja a búcsút, azonnal kivívja a nemzet figyelmét. Mi az akadálya egy Latinovits-napnak, Mozart-maratonnak, reneszánsz szombatnak vagy ír hétvégének? Sokan csak álmodtak ilyesmiről, mi most megtehetjük. Olyan kincsek rejtőznek, melyek mai láttatása ugyanolyan fontos, mint egykori első bemutatásuk. Természetesen élő közvetítéseket is tervezünk, rögzítenünk kell a mai magyar kultúrát is, ám hogy a friss termést miként gyűjtjük be, hogyan tálaljuk, ez rak igazán nagy felelősséget a vállra.”