Állok elébe

„Nem az a kérdés, hogy Orbán Viktor megbukik-e. Hanem az: ki győzi le, ki jön utána?
– Egyetértek. Az egyik oldalt sújtó közutálatból még nem lesz kormányzóerő a másik oldalon.

- Viszont a mostani MSZP-féle ellenzékből sem.
– Meggyőződésem: a Fideszre csak egy nagy demokratikus balközép szövetség mérhet vereséget – baloldaliakkal, szocdemekkel, nemzeti és szabadelvű liberálisokkal, mérsékelt konzervatívokkal. Ezért arra törekszem – és ezt javasoltam az MSZP elnökségének –, hogy nyissunk balra és középre, alakítsuk ki a ’89-es demokraták széles politikai és társadalmi koalícióját. Külön-külön csoportokban egyikünk sem tud nyerni.

- De miért kötnének gyűjtőpártszövetséget akár a nemzeti liberálisok, akár a mérsékelt konzervatívok a szocialistákkal? És viszont?
– A mai magyar politika, társadalom legélesebb választóvonala az: új rendszerváltásra van-e szükség, a harmadik köztársaság leváltására, vagy nem. Beletörődünk-e abba, hogy keleties, tekintélyuralmi, korporatív rezsimben kell élnünk, amelyben retorzióktól kell tartanunk, ha másként vélekedünk, mint az állampárt, s amelyben csak szolgalelkűek lehetünk. Amikor Orbán Viktor úgy dönt, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagoknak a kilencven százalékát visszakényszeríti az állami kasszához, azt üzeni: ne akarjunk magunkról gondoskodó polgárok lenni, legyünk az ő hűséges alattvalói. Tényleg ezt akarjuk? Vagy nyugatos polgári, szabadságközpontú és igazságos rendszert, amelyben választásainknak, életvitelünknek nem hatalmi, hanem csak belső morális és külső jogállami korlátja van. Szerintem ez élesebb határ a bal- és a jobboldali különbségeknél. Ha úgy vesszük: az orbáni politika kirajzolta alternatívájának a kontúrjait.”