„Orbán Viktor új világrendről beszél, amelyben megnövekszik az állam szerepe a gazdaságban, és amelyet szembeállít a »szabadpiaci« kapitalizmussal. Úgy gondolja: az ő elképzelései jól illeszkednek ebbe az új világrendbe. Világszerte uralkodó folyamatnak képzeli a maga ábrándjait az államilag uralt gazdasági folyamatokról, a külgazdasági és pénzügyi kapcsolatok kormányzati kézbevételéről, amihez Kínában és Oroszországban remél partnert. Téved.
Sokan hitték két évvel ezelőtt, amikor az államok bankokat államosítottak és mesterségesen ösztönözték a belföldi keresletet, hogy új korszak kezdődik. Ma már látható, hogy ez múló epizód volt, ma már egész Európa újra az állami kiadások csökkentésén fáradozik. A felemelkedés motorja a jövőben is a piaci vállalkozás lesz, nem valamiféle kiterjesztett állami szerepvállalás. Ami pedig Kína szerepének megnövekedését illeti, az nem új gazdasági világrendet jelent, hanem éppen az ellenkezőjét. Kína 1958-ban hirdette meg Nagy-Britannia utolérését és megelőzését, mégpedig az emlékezetes Nagy Ugrással, az európai szocialista országokkal folytatott, tervgazdasági típusú gazdasági együttműködés révén. Az a Kína, amely a bruttó hazai termék volumenét illetően éppen ötven évvel később, 2008-ban valóban megelőzte Nagy-Britanniát, egészen más úton érte el ezt. (...)
Orbán Viktor a realitásokkal szembeszegülve a maga protekcionista, hiánynövelő politikáját erőlteti, s mindig csak akkor lép vissza, amikor falba ütközik. Emiatt az elmúlt hónapokra jellemző bizonytalanság az önkormányzati választás után is fennmarad, s vele a forint instabil helyzete is. Egészséges növekedésre, bővülő foglalkoztatásra ilyen politikával nincs esély.”