A mának üzen a kádári évforduló

„Negyedszázaddal ezelőtt az életszínvonal romlása miatt aggódó, önnön pályagörbéjének lefelé mutató ívét elviselni nem képes Kádár János lenyomta az MSZMP utolsó kongresszusának torkán az »ikerstratégiát«. Egyszerre állítjuk helyre a pénzügyi egyensúlyt és »dinamizáljuk« a gazdaságot – erről szólt a mese.

Kádár új növekedési pályáról álmodott, ám, mint tudjuk, egyszerre takarékoskodni (azaz a nemzetgazdaságból pénzt kivonni) és jólétet fokozni finoman szólva is bajos. Sőt lehetetlen. Tudjuk továbbá, hogy a kádári vállalkozásnak mi lett a vége. Gyötrelmes eladósodás. (...)

Huszonöt év alatt tagadhatatlanul fordult a világ, de azért bizonyos »tankönyvi« igazságok érintetlenek maradtak. Ezt figyelmébe ajánlom a mai kormánynak. Amiképp azt is, hogy ha annak idején nem számított, mit mond egy kommunista vezető (ami számított, az az amerikai jegybank elnökének egy-egy, ritkaságszámba menő megnyilvánulása volt, mely nyomban módosítani volt képes az árfolyamokat), ma már a teljesen integrált piacok érzékenysége olyan fokú, hogy akár egy vigyázatlan vagy érthetetlenül dacos mondat is nemzetgazdasági fokozatú károkat tud okozni (vö. hitelkockázati felár, kamatfelár). Huszonöt éve Magyarország kiszolgáltatott volt, de még ebben a minőségében is szerették. Ma is kiszolgáltatott (pénzpolitikailag egyáltalán nem szuverén, bármit mondjon is Orbán), de nem szeretik. Ez az érzület, minthogy a kommunizmus bukása után valamennyien egyneműek lettünk, kiveszett.”