„Bodor Pál nem az uralkodónak, hanem a magyarországi közönségnek próbálta elmesélni mintegy negyedszázadnyi ideig, hogy létezik erdélyi, bánsági, sőt: bukaresti magyarság, élnek ott valóságos emberek - és nem csak a pesti propagandahasználatra szánt műirredenta paprikajancsik, plakátfigurák, vitézkötéses, székelyharisnyás biodíszletek. Emberek, akiknek a »csonkamagyar« közvélemény számára érthetetlen kontextusokban kell élniük, akik a »magyarság«, azaz a magyarként való lét egészen más változatait élik, mint a magyarországiak - s ezek a változatok tanulságosak és ihletőek lehetnének, ha ismernék őket - , s akiknek nemcsak szenvedéseik és sérelmeik vannak, hanem gondolataik is. (...)
Az úgynevezett nemzeti táborban élvezett hatalmas népszerűségét föladta az 1990-es évek elején (és ma ismét) sarokba szorított Magyar Szocialista Párt iránti baloldali lojalitása kedvéért. Ez a párt az ismeretes »Habsburgtreue szellemében ezt közkedvelt hálátlanságával és közönyével viszonozta, a Bodor Pál szerkesztette Budapesti Lapot (az egyetlen színvonalas pártközlönyt) rövid úton megszüntették. (Miközben milliókat pazaroltak tehetségtelen »médiatanácsadókra«.)(...)