„Bodor Pál nem az uralkodónak, hanem a magyarországi közönségnek próbálta elmesélni mintegy negyedszázadnyi ideig, hogy létezik erdélyi, bánsági, sőt: bukaresti magyarság, élnek ott valóságos emberek - és nem csak a pesti propagandahasználatra szánt műirredenta paprikajancsik, plakátfigurák, vitézkötéses, székelyharisnyás biodíszletek. Emberek, akiknek a »csonkamagyar« közvélemény számára érthetetlen kontextusokban kell élniük, akik a »magyarság«, azaz a magyarként való lét egészen más változatait élik, mint a magyarországiak - s ezek a változatok tanulságosak és ihletőek lehetnének, ha ismernék őket - , s akiknek nemcsak szenvedéseik és sérelmeik vannak, hanem gondolataik is. (...)
Az úgynevezett nemzeti táborban élvezett hatalmas népszerűségét föladta az 1990-es évek elején (és ma ismét) sarokba szorított Magyar Szocialista Párt iránti baloldali lojalitása kedvéért. Ez a párt az ismeretes »Habsburgtreue szellemében ezt közkedvelt hálátlanságával és közönyével viszonozta, a Bodor Pál szerkesztette Budapesti Lapot (az egyetlen színvonalas pártközlönyt) rövid úton megszüntették. (Miközben milliókat pazaroltak tehetségtelen »médiatanácsadókra«.)(...)
Az egyik legnagyobb magyar újságíró életművét ma olyan újságok ünneplik, amelyek nem nagyon közlik a cikkeit. Az igazi születésnapi ajándék egyszerű e-mail vagy telefonhívás lenne, amely két szóból áll. Írjál, Pali.”