Fideszék a nagyvilágban

„Félre a tréfával, honi jobboldali lapjaink hangadó közíróit mondhatni csaknem minden nap foglalkoztatja, miért jelennek meg sorozatban világrangú hírlapok hasábjain erősen bíráló, és nem csupán úgy általában, hanem tényekkel is alátámasztott elemzések. A felületes kommentátorok, és sajnos azok vannak többségben, azzal a sablonnal élnek, hogy az Orbán-kormányt »gyalázó« kritikák itthoni fogantatásúak, ballib újságírók sugalmazzák őket, a komikusabb változatok még azt is megkockáztatják, a szerzők »álnéven« küldik el dolgozataikat New Yorkba, Berlinbe, Párizsba, valamennyi csempészáru.(...)

Mi tagadás, a keserű években jobbára a ma ugyancsak annyit kárhoztatott baloldali közíróknak voltak nyugati kapcsolataik. Őket keresték föl a Magyarországra küldött tudósítók, tőlük tájékozódhattak, az ő forrásaikból fogalmazták meg véleményüket. Volt ennek nemzedéki oka is; a mai fideszesek jó része akkor legföljebb még gimnazista volt, nem információs alany, életkorukat a szemükre vetni otrombaság volna, miként ugyanilyen otrombaság az idősebb generációt azzal ostorozni, akkor ők álltak szóba nyugati kollégáikkal. De van egy nagyon komoly politikai vonatkozása is az ügynek. Antall József és köre jobbára becsületes, jó szándékú konzervatív demokratákból állt, de óvatosságuk, társadalmi elszigeteltségük nem tette még lehetővé rendszeres nemzetközi kapcsolataik kiépítését. Viszont a Kádárékból kiábrándult, újra áhítozó reformkommunisták, vagy már akkor liberális újságírók voltak azok, aki igaz támogatókra csakis a nagynevű nyugati kollégák körében lelhettek. Úgy vélték, és így is cselekedtek, ha hírt adnak arról a belső nyugtalanságról, amely a rendszerváltozást megelőzte, egyáltalán nem a Nyugatot szolgálják, hanem igenis a demokráciára olyannyira sóvárgó hazájukat. Ezért ma visszamenőleg kárhoztatni őket, nem csak otrombaság, rosszindulat is.”