„Ami a velejéig korrupt struktúrákat illeti, mindenesetre összehasonlítható az elmúlt négy év Szlovákiában és az elmúlt nyolc év Magyarországon. A párhuzam azonban itt véget is ér. Mert most már a különbségek, mégpedig az egyre komolyabb és szembetűnő párhuzamhiányok vagy keveredések jönnek elő. Mert ugye, míg Szlovákiában a velejéig korrupt garnitúra majdnem negyven százalékot kapott, csak az arányos választási rendszerben nem volt képes kormányzati többséget hozni, a magyar kormány egyik pártja teljesen megszűnt, a másik pedig a maga 17 százalékával legalábbis történelminek nevezhető vereséget szenvedett el.
A másik párhuzamhiány a két kormány korrupción kívüli tevékenységében látható. Míg Robert Fico kormánya (mint azt nemrég írtuk) az elemi szabadságjogokat, emberi jogokat kérdőjelezte meg nemcsak ténylegesen, hanem esetenként de jure is, a gyurcsányi érában ilyesmi nem történt. A rendőrségi túlkapás mint hibás vezetés és vezénylet és a rendőrségi túlkapás mint állami doktrína ugyanis nem ugyanaz. Míg Fico nyirbálta a sajtószabadságot és a nacionalizmust kormányprogrammá emelte, annak minden futóbolond megnyilvánulásával, a Gyurcsány-éra bizony nem nyúlt az alapvető emberi jogokhoz és nem folytatott államdoktrínaként kezelt kirekesztő politikát. (...)
A magyar kormányzat kommunikátorai úgy tesznek, mintha nem értenék, mi a baj a készülő médiaszabályozással (jól tudják, a húsz évvel ezelőtti önmagukat feladhatták, de el nem felejthették), eközben képesek ficói hangokat megütni – lásd a szerencsétlen kormányhatározatot, mely szerint meghatározott középületekben el kell helyezni a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát nyomtatott formában stb. Nem mintha gonoszkodni akarnánk, de mintha három hónapja valami hasonló ellen tüntettünk volna szóban és demonstráción Pozsonyban is, vagy csak álmodtuk az egészet?”