Trianon - 90

„A nemzeti emlékezetben helye van a tragikus, figyelmeztető történelmi eseményeknek, tetsszen az bár külső hatalomnak, politikai tényezőnek, vagy sem. A tragikus emlékezetben persze óriási erő rejlik: a súlyos sérelmek, a tisztelet, de leginkább a közeli érintettség miatt. Éppen ezért lehet könnyen használható (csak a szakszavak szerelmesei kedvéért: instrumentalizálható), bevethető a klasszikus protest-pártok (vö. Jobbik) retorikájában, megmozdulásaiban. Mindebből következik, hogy Trianon, mint viszonyítási pont gyökeres változások elé néz, illetve már most gyökeres változásokon megy keresztül, még ha jelenleg nem is érezzük annyira.

Immár a politikai erő, mely nemzetstratégiájában vállaltan a kulturális nemzet egységében gondolkodik nem ellenzék, hanem kormánypárt (méghozzá sosem látott többséggel), az elitek bírálatára és alulról jövő, revizionista protest-mozgalmakra építő radikális tábor pedig a szubkultúrából kilépett, kommersz parlamenti párt. Előbbinek a lehetőségek majd' korlátlan tárháza áll rendelkezésére a nemzetpolitikai elképzeléseinek megváltoztatására, utóbbinak pedig beszédmódja, első és másodlagos médiája muníciót veszített (értsd: a Jobbik, de HVIM sem hivatkozhat többé a parlamenten kívüliség eszköztelenségére, az összeboruló »nemzetietlen«elitek ellenőrizhetetlenségére). A december 5. probléma rapid megoldásával a nemzetpolitika, és Trianon értékelése már most máshogy fest, mint néhány héttel ezelőtt. (...)

A mostani kormánytól alapvető elvárás, hogy segítse az előrelépést egy giccsektől, túlhergelt indulatoktól mentes Trianon-kép kanonizálásában, a nemzeti mnemotechnika kialakításában (emléknap, újabb kötetek, közös tankönyvek stb.). A mozgástér nyilvánvaló: a »túllépni« és a »soha nem felejteni« koordinátáiban. Emellett pedig még fontosabb az összmagyarságért való cselekvés (nem csak politikai szinten, de a politika által támogatottan), az abból fakadó megerősödés, mert a rossz lelkiismeretet, a traumát végső soron csak ez számolhatja fel.”