Tanítok. Mosolygok. Szórakoztatok. Tanácsot adok. De mindig fölfelé – az ég felé mutatok.
2010. január 22. 08:39
p
0
0
2
Mentés
„Prohászka Ottokár 1885. dec. 8-án ezt jegyzi fel naplójába: “[Imámban] kérem, hogy az ifjak szellemét éltessem, és az életben a hitet alkalmas intézmények fölállítása által ébresszem.” Tudjuk, hogy az esztergomi spirituális hatalmas munkát végez a kispapok körében. A maga istenszeretetét, emberi tartását, következetességét, munkabírását, okosságát a szeminaristák szívesen követik. Megújul Prohászka Ottokár hatására a szemináriumban a lelki élet, s kialakul a kispapok között valamiféle akarategység és elszántság. Ez az a papi nemzedék, mely a századfordulón szívügyének tekinti többek között a szegény sorsú fiúk lelki nevelésének kérdését, s Prohászka társa, gr. Mailáth Gusztáv püspök – aki később ajánlja, hogy Prohászka püspökként szolgálja egyházát –, folyamatos anyagi támogatásával létrehozza a korábban már megimádkozott Regnum Marianumot. Pontosabban 1899-ben Prohászka hatására Mailáth püspök úr és Kanter Károly a kongregációs mozgalomból összehozott a Damjanich utcában kilenc papot, akik ifjúsági kongregációkat vezettek. Ebből fejlődött ki a Regnum Marianum, amelynek egyetlen, de komolyan vett célja a katolikus ifjúság valláserkölcsi életének előmozdítása volt.
Gr. Mailáth Gusztáv püspök jóvoltából került tulajdonukba a Damjanich u. 50. alatti ház, ahol a regnumi atyák közösséget alkotva éltek, s ugyancsak a püspök támogatása miatt jelenhetett meg a Regnum Marianum lapja, a Zászlónk, mely néhány év alatt 26 000-es példányszámot ért el. (Nem csoda, hiszen terjesztését maguk a hittanárok folytatták szervezetten.) Programadó vezércikkét Prohászka Ottokár írta:
“Itt vagyok! Lobogok! Csattogok! Buzdítok. Tanítok. Mosolygok. Szórakoztatok. Tanácsot adok. De mindig fölfelé – az -g felé mutatok. Ebből nem engedek. Ebben nem alkuszom. Vagy így – vagy sehogy.”
A Damjanich utcai házban élő és dolgozó atyák közössége hallatlan munkabírással és szeretettel fordult az ifjúság felé. Prohászka Ottokár derűs képet rajzol a Regnum papjairól 1913-ban:
“Van bennük valami iram, a hősiességnek, az Isten-hadseregének páthosza. -gy törik magukat s dolgoznak s fáradnak s iparkodnak a kereszténységet a világba beállítani, még pedig úgy, hogy ne veszítsen semmit, hanem ellenkezőleg adjon az új miliőben... [Megvan bennük az a szellem.] s a meggyőződés, hogy itt élünk s átvihetjük az eszményt az életbe, bár fúrni kell a sziklát csikorogva és szikrázva! Valami a hegyi patakok tiszta, friss ütemességéből s csobogásuknak a tisztásokon visszaverődő visszhangjából. Futásuk az induló hangját s zenéjét adja; lépésüktől zenés lesz a kő s a szikla! – Hálát adok Uramnak, Istenemnek, hogy a fiatal papokra rányomhattam a lelkes papság karakterjét s közreműködhettem a gratia-ban […]. Adja Isten, hogy ne öregedjenek, ne lanyhuljanak!” (Soliloquia)
Kérdezhetnéd persze, hogy minek beszélek itt önmagamról, amikor te vagy a levél címzettje. Azért, kedves Péter, mert megszólítva érzem magam. Általad érzem megszólítva magam. Győrffy Ákos írása.
Hermész a görögöknél az istenek hírnöke, emellett az irodalom védelmezője is volt. Nem tudom elhessegetni magamtól az érzést, hogy talán ezért volt valami közünk egymáshoz.
A világ nem az, aminek gondolod: van a valóságnak egy dimenziója, amit a modernitás tagad, mégis ott van – vallja Rod Dreher. Az amerikai konzervatív véleményvezérrel politikáról, kereszténységről és a korszellemről beszélgettünk.
