„Amikor idejöttem, a bennmaradásért harcoltunk az NB II-ben, de elfogadtam, hogy ebben az időszakban legalább van időm megismerni a közeget” – emlékezett vissza a 36 éves Varga a kezdetekre. „Még Csábi József hívására érkeztem, és elmondtam, szívesen jövök, csak fogalmazzunk meg egy olyan célt, ami nem a bennmaradás. Nyáron el is kezdődött az építkezés, itt maradtak a húzóemberek, jöttek melléjük nagyon jó minőségű játékosok, remek közösséget alkotunk. Ádámmal vagy éppen Lucasszal többen is harcoltunk már korábban a feljutásért, úgyhogy tudjuk kezelni a helyzetet. Nekünk sem egyszerű, hiszen tartanunk kell a hátunkat, és stabilitást adni a csapatnak. De mindenki felnőtt a feladathoz, a fiatalok is állják a sarat, és jól teljesítenek.”
A nyáron Erős Gábor lett a vezetőedző, az eredmények azonban eleinte nem jöttek.
„Nagyon mélyen voltunk az elején, annak ellenére, hogy rendben volt a játékunk, csak az eredmények hiányoztak” – folytatta Varga. „Aztán szépen kiegyenesedtünk.