Szoboszlai: Gündogan meglökte, Willi nem az az ember, akit csak úgy elfúj a szél

2024. június 19. 20:57

Jobb, ha csendben maradok és nem mondom el a véleményem, mert baj lesz! – jelentette ki a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya.

2024. június 19. 20:57
Szoboszlai Dominik nyilatkozik a Magyarország-Törökország barátságos meccs után a sajtónak a Puskás Arénában - Fotó: Szabó Péter/Mandiner

Nyitókép: Szabó Péter/Mandiner

Bár a magyar labdarúgó-válogatott nagyon harcosan játszott, 2-0 arányú vereséget szenvedett a német válogatott ellen. A mieinknek nem igazán volt szerencséje, sok helyzetben nem sikerült azt hozniuk, ami máskor összejön, és ahogy a mondás tartja, szegény embert még az ág is húzza – a bíró sem volt éppen velünk. Az első gólnál például finoman szólva vitatható módon ítélt a holland Danny Makkeile (akit ezért még honfitársai is szidnak). 

Az eredményre reagálva a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik úgy fogalmazott, 

„Az eredmény nem úgy sikerült, ahogy elképzeltük, de a hozzáállás rendben volt, a futómennyiség rendben volt, a helyzeteink is megvoltak, védekezni védekeztünk, ahogy tudtunk, de nem szabad elfelejteni, hogy egy német válogatottal játszottunk, 

amelynek ilyen játékosai vannak, nagy minőséggel bírnak. Szerintem még jobban védekező csapatot is átjátszottak már. Kitett a csapat magáért, sajnos ez ma sem volt elég.”

A németek említett első góljával kapcsolatban Szoboszlai mindössze annyit mondott, „Nem értem az egészet. Jobb, is hogyha nem mondok véleményt, mert abból gondok lesznek. Látszik, hogy rálök egyet a Willire. 

Willi nem olyan ember, hogy csak úgy elfújja a szél. Látszott, hogy fault volt.

 De hát most mit is akarunk? Hagyjuk is inkább!”

„Mindig próbálok pozitív maradni, alapból az vagyok, de két lábbal kell a földön járnunk. Nem gondolom, hogy bármikor is feladnánk, kiélvezzük az utolsó összecsapást, és ha bravúrt tudunk elérni, akkor azt, ha nem, akkor ebben sajnos ennyi volt. Köszönjük a csapat nevében is a szurkolást, kelleni fog a skótok ellen is, de mi sem így gondoltuk, hogy ez így lesz. Ne gondolja senki sem, hogy nem győzni és továbbjutni jöttünk ide, de fel kell mérni az erőviszonyokat, azt, milyen csoportba kerültünk és kik, milyen játékosok ellen játszunk, és reálisnak kell maradnunk. Mert 

lehet, ez volt a probléma alapból az egész sztorival, hogy nem reálisan gondolkoztunk és túl nagy elvárásokat támasztottunk magunk felé. 

Mindig is próbáltam a csapatot lecsillapítani, mindenkit beburkolni, hogy magyarok vagyunk, nagyon jó 14 mérkőzés van a hátunk mögött, de azért gondoljuk végig, hogy egy Svájccal vagy egy németekkel játszunk, a skótokkal pedig még nem, de fogunk, ám az is egy jó csapat.” – zárta szavait Szoboszlai Dominik. 

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 161 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyaloggos
2024. június 20. 10:33
SZERENCSÉNK sem volt, ez is tény, DE NINCSEN is problem, KIJUTOTTUNK, ENNYI volt, van bennünk, EGYELŐRE! HAJRÁ MAGYAROK!
gyaloggos
2024. június 20. 10:31
éiancsi74! IGEN, az angolokat is meg tudtuk verni, meg a németeket is, AKKOR! EZ EGY MÁSIK kategória, ezt most z EB, SOKKAL komolyabban veszik a csapatok, ezt mindenki láthatja!
2024. június 20. 06:12 Szerkesztve
Nem azért kaptuk azt a gólt, mert Gündogan lökött, hanem mert egyszerre négyen fordultunk a bíró felé mutogatni a szabálytalanságot - köztük az akcióhoz legközelebb lévő, 34 éves rutinróka Gulácsi, akinek semmiség lett volna felszedni a labdát, aztán reklamálni. Így pont nem jutott ember sem a törökre, sem a négerre, aki lőtte a gólt. Ezen múlott ez a gól semmi máson. Tulajdonképpen jó, hogy kaptunk egy másikat, mert ha csak ezen múlt volna a pontok sorsa, rendesen szétbaszna az ideg.
llancsi74
2024. június 20. 05:51
A csapatot nem csillapítani kell, hanem összefogni és irányítani...Az angolokat is meg tudtuk verni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!