Öt magyar konzul is segíti a szurkolókat az Olympiakosz–Ferencváros meccs helyszínén

2024. február 15. 08:26

Szükség esetén segítséget nyújthatnak a hazánkból érkező szurkolóknak.

2024. február 15. 08:26
null

Öt magyar konzul is jelen lesz az Olympiakosz–Ferencváros futballmérkőzés helyszínén Görögországban csütörtökön, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a hazánkból érkező szurkolóknak – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten a tárca MTI-hez eljuttatott közleménye szerint. A tárcavezető arról számolt be, még mielőtt útnak indult Ankarába, hogy a labdarúgó Konferencia-liga egyenes kieséses szakaszának első fordulójában, a nyolcaddöntőbe jutásért sorra kerülő párharc első meccsére mintegy hétszáz vendégjegy kelt el a pireuszi Karaiszkákisz Stadionba, és a magyar drukkerek közül 330-an charter gépekkel érkeznek, míg a többiek egyénileg oldják meg az utazást.

Az ő figyelmüket szeretném felhívni arra, hogy öt konzul kollégánk fog ma szolgálatot teljesíteni annak érdekében, hogy senkinek semmi baja ne essen, vagy ha valakinek valamilyen segítségre lesz szüksége, akkor közvetlenül nyújthassunk segítséget”

– mondta. 

A miniszter tudatta, hogy két konzul már az athéni repülőtéren fogja várni az érkezőket, míg két másik a régi Athéni Olimpiai Stadionnál teljesít szolgálatot a ferencvárosi szurkolók találkozási pontjánál, ahova az egyénileg utazóknak is kell menniük, hogy átvehessék a jegyüket. Innen átkísérik őket a stadionhoz, ahol már ott lesz ötödik kollégájuk. 

És ugyanígy, mérkőzés után a repülőtérre való visszajutást, illetve az onnan való hazaindulást és annak gördülékenységét is segítik majd a kollégáim”

– tette hozzá. 

„Valószínűleg a Ferencváros szurkolói jobban tudják, mint én, hogy az Olympiakosz szurkolóinak van – hogy is mondjam – híre és neve ebben a szakmában, ezért mindenkit arra kérek, hogy fokozott óvatossággal járjon el, és ha bármilyen segítségre van szüksége, akkor forduljon a konzul kollégáimhoz” – jelentette ki. Szijjártó Péter tájékoztatása szerint, ha bármilyen ügyes-bajos dolguk van, esetleg segítségre szorulnak a szurkolók, akkor a diplomatákat a +36 30 387 0636-os ügyeleti telefonszámon tudják elérni. 

Fradi-győzelmet kívánunk, és mindenkinek azt kívánjuk, hogy a lehető legkevesebb konzuli intézkedéssel ússza meg ezt a mai napot!” 

– fogalmazott a miniszter.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

 

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
benedek77
2024. február 15. 09:41
Petike arról mikor nyilatkozik, hogy miből vette a villáját anno, illetve, hogy miért adott diplomata útlevelet a vizsgálat alatt álló schadl-nak?
Halder_1899
2024. február 15. 08:53
Srácok ! vigyázzatok Magatokra ! Hajrá Fradi !!!
Genusnextgen
2024. február 15. 08:49
Miért kell konzulokat vezényelni, hogy ittas és bedrogozott futballcsőcseléket védjenek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!