Így reagált a nemzetközi sportsajtó Szoboszlai debütálására

2023. augusztus 14. 17:59

Vegyes reakciókat váltott ki a nemzetközi médiában Szoboszlai Dominik első Liverpool-mezben lejátszott Premier League-mérkőzésén mutatott teljesítménye, de a kommentárok többsége dicséri a magyar labdarúgót.

2023. augusztus 14. 17:59
Szoboszlai Dominik sikeresen mutatkozott be a Premier League-ben, 90 percig pályán volt a Liverpoolban.

Vasárnap lejátszotta első tétmérkőzését a Liverpool csapatában Szoboszlai Dominik, aki kezdőként lépett pályára, és végig játszott a Chelsea elleni, idegenbeli Premier League-találkozón. A magyar labdarúgó teljesítményére nem lehet panasz. A lipcsei pozíciójához képest jelenlegi posztján valamivel kevesebb szerep jut neki a támadásokban, de így része volt a Liverpool góljában, és összességében hasznosan játszott. Nem véletlen, hogy Jürgen Klopp a lefújásig a pályán hagyta a magyar válogatott csapatkapitányát, akit a mérkőzést követően meg is dicsért, konkrétan úgy fogalmazott: „Dom egy szörnyeteg”. De lássuk, hogyan értékelte a magyar játékos teljesítményét a nemzetközi sajtó! Lapszemlénk.

FOX Sports

„Szoboszlai neve ugyan nem került fel az eredményjelzőre, de számos kitűnő megmozdulása volt, és kétszer is közel állt ahhoz, hogy gólpasszt adjon, amikor a hétvégén tétmérkőzésen is bemutatkozott a Liverpool mezében. Amint az várható volt, a középpályás a szögletrúgásokban is szerepet kapott. A feladatot megosztva végzik Trent Alexander-Arnolddal (Szoboszlai rúgja a baloldali, TAA pedig a jobboldali szögleteket – a szerk.) Szoboszlai nem olyan előretolt pozícióban játszik, mint Lipcsében tette, de már most úgy tűnik, hogy hasznos szerepe lesz a Liverpool támadásaiban első Premier League-szezonjában. Szoboszlainak a mérkőzésen egy lövési kísérlete volt (amely nem talált kaput), három keresztlabdája közül egy volt pontos és volt két jót szöglete a Chelsea elleni vasárnapi 1-1-es döntetlennel zárult mérkőzésen.”

ESPN

„A Liverpool megújult középpályássora – köztük a nyáron érkezett Alexis Mac Allisterrel és Szoboszlai Dominikkal – láthatóan szenvedett, és nehezen tudta irányítani a játékot, ami azt jelzi, hogy Jürgen Klopp csapatának hiányozni fog a rutin és tapasztalat, amivel a nyáron a szaúdi bajnokságba igazoló Fabinho és Jordan Henderson rendelkeztek.”

Onefootball

„Már a kezdő sípszótól veszélyesnek tűnt, és látszott, hogy be akar törni a támadóharmadba. A második félidőben kicsit aktívabb volt, a vörösök jobban is kezdtek ebben a játékrészben. Kiegyensúlyozott játék, a látványos megoldások még csak ezután következnek. 7-es osztályzat.”

The Telegraph

„A Liverpool új szerzeményei, Szoboszlai Dominik és Alexis Mac Allister is szépen kivették a részüket a csapat góljából, de Mohamed Salah átvétele és kiváló passza nélkül ez a találat nem született volna meg.”

Standard

„Gyenge felszabadító fejese eredményezte Disasi egyenlítő gólját. Visszafogottabb volt a debütálása, mint ahogy azt szurkolók legtöbbje várta.”

Inews

„Az első 30 percben Szoboszlai Dominik egyáltalán nem tűnt Jordan Henderson gyengébb verziójának. Fáradhatatlanul dolgozott Luis Diaz és Mo Salah támogatásán. A Chelsea nem nagyon tudott mit kezdeni Mac Allister és Szoboszlai felcserélhetőségével, és az utóbbi olyan ütemben képes előre törni, amely egyedülálló veszélyt jelentett a kékekre nézve.”

Liverpool Echo

„Meggyőző bemutatkozás, a meccs elején kiválóan tört be a tizenhatoson belülre, és nem félt folyamatosan támadni a Chelsea játékosait. A második félidőre azonban kissé elszürkült. 7-es osztályzat.” 

BBC

„Szoboszlai első akciójánál gyönyörűen tört be az ellenfél tizenhatosára, kikerülve a szereléssel próbálkozó védőket, de amikor épp lövésre készült, jött Diego Jota, és elrúgta. Mellé. Szoboszlai mosolygott az eseten, hiszen végül is új még a csapatban, de ha a helyében lennénk, igencsak bosszankodtunk volna. Keményen megdolgozott ezért a helyzetért.”

This is Anfield

„Mindig nagy figyelem kíséri az új játékosokat, önmagában azért, mert újak. Mától kezdve az új 8-asunkon lesz a fókusz, mert kifogástalanul játszik. Keményen szerel, fegyelmezetten visszazár, és technikailag kiváló. Azonnal otthon érezte magát a középpályán, jól működik együtt Mo-val (Mohamed Salah), és két szép szöglete is volt!”

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/EPA/Neil Hall

Kapcsolódó cikkek

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2023. augusztus 15. 08:53
A térd is gerinc, ne tedd a fűre, mert bezöldül!
lynx
2023. augusztus 15. 03:47
A Lipcsében is elrúgták a labdát a lábáról, mint itt Jota. Ha jól emlékszrm az Olmo volt ott. Irigyek, féltékenyek rá, vagy ők a góllövők vagy senki, nem baj, ha kikap ezért a csapat. A védőkkel meg Diazzal megértik egymást, Szalah meg Jota le is lett cserélve, mert Klopp nem vak
akkor ki
2023. augusztus 14. 22:07
Magyarország keresztény konzervatív emberei büszke rád Dominik! De az alja balos moslékos gittegylet, az örökös bukottak, a legnagyobb ellenségeid! Ennek megfelelően gondolj a magyar társadalom szélsőségeire! Hajrá és jó egészséget!
Takagi
2023. augusztus 14. 21:16
Hajrá Domi! Király vagy mint mindig.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik