A világ sportjának talán legerősebb uralkodóit verték meg Szatmári Andrásék a világbajnoki címért

A koreai férfi kardozók négyszeres címvédőként álltak fel a világbajnoki címért a pénteki döntőben. Háromszor Magyarországot, egyszer Olaszországot verték a korábbi négy címükért, amiben van valami szimbolikus is. Nagyjából pont ilyen arányban uralta ezt a fegyvernemet a sporttörténelemben a két nagyhatalom, egészen addig, amíg a szovjetek, a lengyelek, a franciák, majd később a németek és a románok fel nem zárkóztak.

Mindezt anélkül, hogy európai edzőket szerződtettek volna. Úgy gondolták,hogy az ő testi adottságaikhoz igazítva alapjaitól kell újragondolni a vívást.

Egy évtizedig váratott magára a siker, de szép lassan összeállt a rendszerük. Mikor 2023. július 28-án a világbajnoki főpástra léptek, akkorra nem csak négyszeres világbajnoki címvédők voltak, de London óta az olimpiai cím is mindig az övék volt. A csapatban mutatott egyeduralmuk arra kényszerítette az összes európai országot, hogy kulcselemeket, kulcsmozdulatokat vegyenek át tőlük. Átszabták a világot maguk körül; és az új több gyereket mozgat meg világszerte, mint a régi.

Van ennél több? Nemigen. A sportokban számszerűen sincs. Legalábbis akkor már nem volt, mikor a magyar-koreai döntő elkezdődött. Az elmúlt két hétben ugyanis megszakadt mind a két – szinte megszakíthatatlannak tűnő – veretlenségi sorozat, ami talán még a koreai kardozókénál is jelentőségteljesebb volt.

Novak Djokovic szintén zsinórban négy wimbeldoni bajnoki címnél járt az idei döntő előtt, és mivel Wimbledonon kívül is nagyjából mindent megnyer, ahol hagyják elindulni – ráadásul a világ első számú egyéni sportágában – a Carlos Alcaraz-féle csoda mindenképp előre kívánkozik a nyár eseményei közül. De a csoda megtörtént, a Djokovic-sorozat pénteken már nem élt.

Szintén zsinórban négy világbajnoki címet nyert az USA női vízipóló-csapata, miközben ők is 2012 óta olimpiai bajnokok. Mivel a pólóban a világbajnoki címet ritkábban, kétévente kell megvédeni, ez egy hosszabb önbizalom-megvonás volt a világnak, így ezt megtörni is talán egy nüansszal komolyabb sporttörténeti tett volt a héten az olaszoktól. Péntekre azonban az amerikaiak sorozata is megszakadt.

(Már amennyiben nem számítjuk az USA női kosárcsapatát. De az, hogy egy nemzet ‘92 óta nyeri az olimpiákat nem az adott csapat, csapattagok erejéről szól, hanem az ország sportkultúrájáról.)

Hozta Gémesi Csanád, akinél odaadóbb csapatembert csapatsportokban sem nagyon találunk. Tokióban még azt is elfogadta a csapategységért, hogy nem vívhat élete első olimpiáján, 35 évesen egyéniben, csak azért, hogy a szigorú csereszabályok mellett is négyen kapjanak olimpiai érmet csapatban. A döntőben nem ijedt meg attól, hogy koreaiak legjobbja, az egész koreai kardprojekt csúcsterméke, Oh Sanguk fordított rajta egy nagyot 9-3-mal a meccs közepén. Az utolsó asszójában addig ment, amíg nem hozott legalább egy tust vissza Gu Bongilon, az egyetlen vívójukon, aki minden csapatsikerüknél tag volt, és kétszer vívott egyéniben vb-döntőt.

Hozta Szatmári András, aki miután egy parádés +4-es indexet vívott az Európa-bajnoki címet idén tőlünk elragadó franciák ellen az elődöntőben, a döntő első tusában úgy védekezte ki középen Oh Sangukot, hogy a koreaiakban utána végig ott volt a félsz, ami korábban sosem. Az utolsó asszójában adott hat tust zsinórban, és egy újabb védéssel szállt ki, hozta megint a +4-et, és előnnyel adta át a befejezést Szilágyi Áronnak. 

Méghozzá Oh Sanguk ellen, aki hat évig bármilyen helyzetből kimentette a koreaiakat. Az ellen a vívó ellen, aki azt is elbírta, hogy a 2019-ben, a budapesti vébé-döntőben előnyben kapta meg a befejezést, de Szilágyi utolérte, majd két tusos előnyt szerzett. Még ez sem volt elég ellenük akkor. Most, hogy Szilágyi kapta a lehetőséget előnyben, az ő befejezőemberi lelkiismerete nyert. Nála hatott a „nem mehet el rajtam, előnyből nem veszíthetem el, ha rám bízzák”. 

Dacolt Sangukkal. 

Magyarország Koreával. 

Tizenhat év várakozás, közel ebben az összetételben tíz év munka után: világbajnok a magyar férfi kardcsapat!

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor