Nem szabad összemosni a futballt és a politikát

„Gyakran lehet azzal szembesülni, hogy a miniszterelnök futballimádata miatt sokan a válogatott meccseket is a politikai hovatartozásuk alapján értékelik, és ha kikap a csapat, azt úgy fogják fel, hogy Orbán is veszített egy kicsit. Egy olyan országból érkezve, ahol a futball szinte vallásnak számít, nem zavarja ez a fajta megosztottság?

Nem szerencsés összemosni a futballt és a politikát, mert teljesen eltérő dolgokról beszélünk. A futball az futball, amely érzelmeket vált ki az emberekből, az érzéseket pedig nem az agy, hanem a szív vezérli. Számomra egyértelmű, hogy ha egy olasz ember leül a tévé elé, hogy megnézzen egy sporteseményt, akkor büszkének kell lennie az ország sportolóira, és szurkolnia kell nekik, függetlenül attól, hogy ki irányítja az országot.

Silvio Berlusconi elég megosztó személyiség volt, de nem gondolnám, hogy az a szurkoló, aki rajongott a Milanért az ő elnöksége idején, az hirtelen elfordult a csapattól, amikor Berlusconi politikai karrierbe kezdett.

A két és fél éves kapitánysága alatt mikor volt az első olyan pillanat, amikor azt mondta, igen, ez az én csapatom, ezt akartam látni a pályán?

A sportban az eredmény a legfontosabb, de egy edző számára vannak más tényezők is, amelyek legalább ilyen jelentőséggel bírnak. Ha azt látom, hogy a játékosok mindent beleadva, egymást segítve teszik a dolgukat a pályán, az büszkévé tesz. Mondok egy példát: bár az oroszoktól kikaptunk 3-2-re hazai pályán, tetszett, ahogy a csapat 0-3 után reagált, tetszett, hogy a nehézségek ellenére egységesek maradtunk, és nem adtuk fel egy pillanatra sem.

Beszéltünk a szurkolók szimpátiájáról. A Facebook-oldalát nézve tesz is érte, hogy kedveljék a magyar drukkerek, mert gyakran oszt meg olyan bejegyzéseket, amik azt tükrözik, mennyire jól érzi magát nálunk. Ez tudatos kommunikáció? Fontosnak érzi, hogy legyen visszajelzés a drukkerek felé?

Nem tartozom abba a generációba, amely igazán magabiztosan mozog az internet világában, ezért az oldalamat az unokaöcsém kezeli, de csak olyan dolgok kerülnek ki, amik tőlem származnak, és amit fontosnak tartok. Szeretek ezzel a csapattal dolgozni, és szeretem Magyarországot, és ennek általában hangot is adok a posztjaimban, de nem azért, hogy új követőket szerezzek, hanem mert ezt érzem. És ez az érzés akkor sem múlna el, ha már nem én lennék a szövetségi kapitány.”