Környezetkímélés és az emberiség jövője (X)

Ne, ne és ne!

Amióta divatos a környezetvédelemről beszélni, számtalan tiltómondattal találkozni az utcán és a közösségi tereken. – Ne szemetelj az utcán! Ne folyasd feleslegesen a vizet! Válogasd külön a hulladékot! – Mind tudnánk folytatni. Gyerekkorunktól fogva intenek jobb belátásra minket, mégis sok évnyi figyelemfelhívás után felnőttként, amikor a legkomolyabb környezetszennyező tevékenységeket hajthatjuk végre, nem vesszük komolyan tetteink következményeit. Földön, vízen, levegőben. Mindenhol, ahol az ember megfordul, nyomot hagy maga után. Javarészt olyan nyomot, amit józan emberi ésszel nem tenne. Abban az értelemben józan, hogy mindannyian tisztában vagyunk jelen társadalmunk és berendezkedésünk hatásaival, szó szerint bőrünkön érezzük nyaranta a környezetkárosító magatartásunk hatásait (pl.: az ózonréteg elvékonyodása, ergo az ultraibolya sugárzástól óvó védőpajzs gyengülése).

Értsük csak mindannyiunk magatartását, vegyük magunkra azt a bizonyos inget. Persze néhányan környezettudatosok, környezetkímélők vagyunk. De elenyésző mértékű az a hatáskihagyás, amit ama kevés ember eszközöl. Elvihetjük a következő szemetesig a kezünkben lévő hulladékot. Folyathatjuk a csapvizet kézmosásnál csak akkor, amikor leöblítjük a szappant. Külön válogathatjuk a papírt, a műanyagot és a vegyes hulladékot. De mi haszna van annak a „megfelelő helyre vitt” kis csomagolásnak, annak a „megspórolt” pár deci ivóvíznek, annak a „különválogatott” kevés hulladéknak? Apróságok ezek. A probléma gyökerénél kellene oldást találni. 

A 20. század közepétől kezdve borzasztó mértékben termelünk műanyagokat. Mű az anyag, mert a Föld, a természet maga nem termelte volna ki azokat a vegyületeket, amelyek megkönnyítik mai életünket. Ekképpen talán nem is találni mindennemű műanyag lebontásához mikrobát. Mi emberek néhány évtizede készítünk műanyagot, a természet azelőtt nem ismerte, így feldolgozni sem tudja. Ilyen hamar nem. Így szépen a nyakunkon marad a műanyaghulladék java. Látványos példája ennek a Nagy csendes-óceáni szemétsziget. A természet pedig szüntelenül dolgozik, a Föld minden elemét alakítja. Fenntartja a körforgást: „minden mészfal előbb-utóbb összedűl, az eső feloldja, a források az oldott meszet a folyókba szállítják, ezek meg a tengerbe viszik. Itt a mész az élőlények testében támad fel újra. Ha ezek elhalnak, pehelyalakban lehull a tenger fenekére és mésziszappá válik, ez meg újra feltámad mészkőformában és hegységgé tornyosodik. A nagy körforgás, élet, halál, kő-szervezet-szárazföld-tenger újra kezdődik, tovább kavarog és közben évmilliók telnek el... Az idő elveszti jelentőségét, s az emberi nem története is eltörpül ebben a gigantikus folyamatban.” Az idézet Raoul Francé Földünk kincsei című könyvéből származik. A természet őröl, aprít mindent, ami elé kerül. Egyszer feldolgozza mindazt, amit ráhagyunk. A cikkhez még jobban kapcsolódik Alan Weisman A világ nélkülünk című könyve. Egy lenyűgöző és gondolatébresztő kirándulás az ember utáni Földön – a borítón olvasható. Weisman különböző területek szakembereivel készített riportot. Több mint 300 oldalon részletezi, mi történne épületeinkkel, az állat- és növényvilággal, az örökkévalóságig létező polimerekkel és amúgy mindennel a világon, ha egyik napról a másikra eltűnne az ember a Földről.

Tenni akarunk? Sok kicsi sokra megy?

Nagy dolgot azok tehetnének, akik arról hoznak döntést, miből készüljön az a rengeteg minden, ami kényelmessé teszi mindennapjainkat. Tehát nem a kisember egymaga. Merjünk hinni abban, hogy sok kis ember nagy hatást tud elérni? Rengeteg gyűjtemény található az interneten arról, miként lehetünk környezettudatosabbak. Sok alternatíva van már a ’20-as években, amik környezetbarát megoldást kínálnak. Csomagolásmentes üzletek, digitalizált akciós újságok, autómegosztó szolgáltatások, ételek kidobása elleni közösség. 

Hogy áll most a világűr? Mi lesz, ha egyszer másik bolygót kolonizálunk? Hova tart az emberiség? Olvashattunk már arról, mennyi szemét veszi körbe a Földet. A világűrbe küldünk szondákat, eszközöket, hogy új ismereteket szerezzünk, hogy új otthonra leljünk. Milyen megható, jövőbe mutató lenne, ha a következő ember lakta bolygón szigorúan betartatott szabályozás, átgondolt tervek alapján vetnénk meg lábunkat.

(X)