Videón, ahogy ukrán hadköteles férfiak örömködnek, hogy átszökhettek Romániába
Gratulálok, Romániában vagyunk – hangzott el a diadalittas mondat egyikük szájából.
A miénk a helyes út. Rombolás helyett építés. Gyűlölet helyett szeretet, türelem, emlékezés. Ellenségeskedés helyett együttműködés. Vandalizmus helyett kultúra.
Tehetetlen düh és igazságtalanság. Megrendül az ember, valahányszor meghallgatja Bartha Mihály kilencvenöt esztendős veterán beszédét. Nem csupán azért, mert itt áll előttünk egy ember, aki megjárta a háborút, harcolt a hazájáért és odavesztek a bajtársai. Nem csupán azért, mert a sírokat, amiket gondozott, most barbár hordák módjára gyalázták meg. És nem is csak azért, mert e gyűlölet hősök emlékét, emberi életutakat tiport a sárba.
Hanem azért, mert Trianon kilencvenkilenc éve volt, és nem változott semmi. Bartha Mihály kilencvenöt esztendős, és nem változott semmi. A 20. századi ellenségeink utódai ma székelykaput döntenek. És azokat, akiket a halálba küldtek, holtukban sem hagyják méltóképpen nyugodni.
Elgondolkodtató, hogy miközben Magyarország Alaptörvénye így rendelkezik: „Kinyilvánítjuk, hogy a velünk élő nemzetiségek a magyar politikai közösség részei és államalkotó tényezők. Vállaljuk, hogy örökségünket, egyedülálló nyelvünket, a magyar kultúrát, a magyarországi nemzetiségek nyelvét és kultúráját, a Kárpát-medence természet adta és ember alkotta értékeit ápoljuk és megóvjuk”, addig ukrán szomszédaink a magyar nyelv használatának jogát korlátozzák Ukrajnában.
Elgondolkodtató az is, hogy miközben Magyarország bőkezűen támogatja az itt élő nemzetiségeket, parlamenti képviseletet biztosít a számukra, állva tapsolja meg a szlovákul felszólaló képviselőt az Országgyűlésben, Szlovákia megtiltja a magyar himnusz éneklését és Stúr-szobrot avatnak fel Párkányban.
Elgondolkodtató az is, hogy a Trianon idején még nem létező Szlovénia vezetőinek most hirtelen baja lett a magyar Trianon-emlékezettel.
Elgondolkodtató az is, hogy miközben Magyarország folyamatosan próbál jó viszonyt kialakítani és fenntartani, szövetségeket építeni a szomszédokkal, Romániában vadállatként támadnak egy temetőre, majd a román nagykövet fittyet hány a magyar külügy felszólítására.
Klebelsberg Kuno lassan egy évszázada megalkotta a magyar kultúrfölény ideáját, és úgy tűnik, száz év múlva is utcahosszal vezetünk a Kárpát-medencében.
Mindezek ellenére meggyőződésem, hogy a miénk a helyes út. Rombolás helyett építés. Gyűlölet helyett szeretet, türelem, emlékezés. Ellenségeskedés helyett együttműködés. Vandalizmus helyett kultúra. Én csupán őszintén remélem, hogy mire én leszek kilencvenöt, de lehetőleg inkább hamarabb, a felsoroltak ne történhessenek meg.