Depressziója miatt családja támogatásával eldobta életét egy 17 éves holland lány

Ha én lennék a bíróság arrafelé a szülőket gyilkosságért szépen rácsmögé vágnám. Miért? Mert ez egy kamasz lány! A depresszió meg egy gyógyítható betegség. Ahogy a PTSD is, ami feltehetőleg a depresszt előidézte. A depressziónak vannak fokozatai, az egészen enyhétől a súlyos, pszichiátriai esetekeig. De mindegyikre van kezelés! Egy kamasz nem mindig lát tisztán, képes szélsőséges dolgokban hinni vagy tenni, mert "így akarja hallatni a hangját". De ez a dolga, a szülő dolga meg, hogy megvédje, ha beteg akkor kezeltesse és minden segítséget megadjon neki a GYÓGYULÁSHOZ. (Nem, ha segítek neki meghalni az nem gyógyulás.) Az öngyilkosság mindig egy üzenet, egy utolsó segítségkérés: Figyeljetek rám, mert szenvedek. Az öngyilkosok nagy százaléka nem akar öngyilkos lenni, egyszerűen csak azt akarja, hogy valaki komolyan segítsen neki, foglalkozzon vele, szeretettel forduljon felé. Ha van visszajelzés, hogy igen fontos vagy, szeretünk, figyelünk rád, az öngyilkos jelölt lemond a tervéről, de minimum elhalasztja. De én nem vagyok ott semmilyen tekintély vagy döntéshozó. Szomorú, hogy ennyire fél a mai társadalom a szenvedéstől és nem is bírja. Ha háborút vagy többet átélt, átvészelt asszonyok és lányok képesek voltak tovább élni a szenvedéssel, amit mondjuk néhány orosz katona tudott nekik okozni egy olyan korban, amikor nem hogy nem volt divat pszichológushoz menni, de még szégyen is volt, ha valakinek voltak lelki bajai, akkor valószínűleg nem a szenvedés mértéke az, ami változott, hanem az emberek tűréshatára. a szenvedés rossz, csak a mazochisták hiszik, hogy nem az, de tanulni és szeméyliséget fejleszteni általában szenvedésen keresztül lehet. És ha véget ér a szenvedés, mondjuk meggyógyul az illető, akkor egy sokkal teljesebb életet élhet. Ezt hagyták eldobni ennek a lánynak, megfosztották a boldogságtól, ami szomorú.

" Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, befonták életét vad kényszerképzetek. Oly korban éltem én e földön, mikor besúgni érdem volt s a gyilkos, az áruló, a rabló volt a hős, – s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest, már azt is gyűlölték, akár a pestisest. Oly korban éltem én e földön, mikor ki szót emelt, az bújhatott, s rághatta szégyenében ökleit, – az ország megvadult s egy rémes végzeten vigyorgott vértől és mocsoktól részegen. Oly korban éltem én e földön, mikor gyermeknek átok volt az anyja, s az asszony boldog volt, ha elvetélt, az élő irígylé a férges síri holtat, míg habzott asztalán a sűrü méregoldat. . . . . . Oly korban éltem én e földön, mikor a költő is csak hallgatott, és várta, hogy talán megszólal ujra – mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, – a rettentő szavak tudósa, Ésaiás." Közeleg az új világégés, emberek, lehet készülni...... Ha valakinek van ideje rá, érdemes megnézni Yuri Bezmenov "subversion" előadását, amelyben elmondja, hogy: "The moment you bring a country to the point of almost total demoralization when nothing works anymore. When you are not sure whether it is right or wrong, good or bad. When there is no division between evil and good. "

Hálásan köszönöm az itt eltölthetett fél órát: miután mindenki lehányta már az ellentábort, kiderült, hogy "csak" halálra éheztette magát a szerencsétlen. Szóval mégegyszer köszönöm!

Tippelhetek az eroszakolok nevere, Mohamed? Ahmed? Abdul?