Az MTA átalakítása ellen tüntetnek

2019. június 02. 16:43

A Magyar Tudományos Akadémia intézményrendszerének tervezett átalakítása ellen demonstráltak a Budapesti Corvinus Egyetem előtt, a Fővám téren az Oktatói Hálózat és az Akadémiai Dolgozók Fóruma szervezésében.

2019. június 02. 16:43

„Szabadságot a tudománynak! Szabadságot az Akadémiának”jelszó alatt hirdetett tüntetést az Akadémiai Dolgozók Fóruma vasárnap délutánra. A demonstráció előzménye, hogy a Palkovics László vezette Innovációs Minisztérium az elmúlt hetekbenelkészítette a kutatóintézeti rendszer teljes átalakításának tervezetét– írja az Index.

A szervezők délután kettőre hirdették meg a gyülekezőt a Fővám téri Corvinus Egyetemhez, innen vonulnak az MTA-épülethez, érintve „a kormány tudományosság elleni intézkedéseinek stációit”, így az ELTE Bölcsészettudományi kart és a CEU-t.

A tüntetésen az Index szerint több ezren vannak ott, MTA-s kitűzőkkel és táblákkal. Mint írják, pontos számot nehéz mondani, mert a vonulás miatt a tömeg eloszlik, de körülbelül ötezren lehetnek, a Vadhajtások helszínen lévő közvetítői viszont kétezerre saccoltak. „Az államosítás nem innováció”, „Hetedik parancsolat: Ne lopj! (És ne tőlünk!)”, „Az állam nem támadhat rá a nemzet tudósaira”, „Töriből csak a Rákosi-korszakig jutottatok?” – olvasható többek között a táblákon.

A tömegben ott van a Momentum Fekete-Győr András vezetésével, a DK Gréczy Zsolttal, látni Párbeszéd-zászlót is, valamint ott van az MSZP-s Kunhalmi Ágnes is, mellette Pálinkás József volt MTA-elnök és volt Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnök. Néhány rendőr biztosítja az eseményt.

Mint az Index írja,Deák Dániel egyetemi oktató beszédében azt mondta, ha a kutatóintézetek dolgozói behódolnak, vagy nem állnak ki az igazukért a kormány nyomásával szemben, akkor azzal megalkusznak. A nagy kérdés, hogy érdemes-e így dolgozni. Deák szerint nem.

Gárdos Judit, az Akadémiai Dolgozók Fórumának tagja kijelentette: „Nem tűrjük, hogy kormányhivatalnokok döntsenek kutatásokról, kutatói munkáról. Ilyen a világon sehol sincs, egyetlen demokratikus államban sem.” Majd azt is mondta, a fiatalok, köztük fiatal kutatók tömegesen hagyják el az országot. Ezután feltette a kérdést: Ki fog kutatni ebben az országban?

A tömeg ezután a körúton a város irányába, az ELTE Bölcsészettudományi karához vonult át egy rövid megállóra. Itt Egressy G. Tamás, a Spirita Társulat vezetője, rendező és színész szavalta el A walesi bárdokat.A vonulás következő megállója a CEU, ahol Molnár Áron, noÁr, színész, rapper szólalt fel. Azt mondta, akkor is ki kell mennünk, amikor a klímaváltozásról vagy a kilakoltatásról van szó, majd elmondta Tanulni akarunk! című költeményét– írja az Index.

Összesen 177 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Esvány
2019. június 04. 07:15
Nem a telefon hibája, ha valaki úgy véli, hogy 1991-től növekedtek a reálbérek. Ilyen hamar elfelejtetted már a 28-35 %-os inflációt vagy a Bokros csomagot? Valójában tehát az 1996-os mélyponttól kezdve beszélhetünk növekedésről. De linkeltem már erről egy cikket tegnap, van abban egy roppant beszédes ábra: https://img.index.hu/cikkepek/0507/gazdasag/realber19802004.png A kádári hitelekről azért nincs értelme vitázni, mert a közgazdászok már ezerszer bebizonyították, hogy nem a "jólétet tartotta fenn", hiszen mindig többet termeltünk, mint amennyit feléltünk, hanem az ország módszeres kifosztása zajlott (sajnos, MNB-s segédlettel). Az EU-s pénzek szerepét sem kellene túlértékelni, hiszen nem ez az oka a gazdasági egyensúly megteremtésének és a növekedésnek, hanem az IMF elhajtása, a kamatok alacsony szintre vitele és tartása, új munkahelyek teremtése, a devizakitettség csökkentése, a bankok és a multik bevonása a közteherviselésbe. Az EU-s pénzeket csak azért emlegetik folyton a liberálbolsevikok, mert megszakad a szívük, amiért nem ők kezelhetik. A proli irígység...
justiceforhungary
2019. június 03. 10:01
a vállalkozók soha nem tüntetnek csak a közpénzből finanszírozott munkavállalók (kutatók)?
TAVIROZSA
2019. június 03. 09:08
Ők közpénzből kapják a fizetést, mivel az akadémiát 1949-ben a kommunisták államosították. Talán a választások eredményeként (2/3) - közpénzekért felelős - kormány megkérdezheti, hogy mit is tetszenek csinálni, annak milyen társadalmi eredményessége van. Holnap a MÁV-nál demonstrálnak a mozdonyvezetők, hogy őket ne utasítgassák a menetrenddel, hanem utazgassanak amerre szeretnének ??
Berecskereki
2019. június 03. 04:09
Ennek nincs köze a függetlenséghez, de annál több az elosztható pénzekről a reálgazdaságnak végzett kutatás, mint fejős tehén elvesztéséhez. Ugyanis ez a kutatás hasznosul a reálgazdaságban, ezért fizetnek, ebből van a bevétel, amit azután kedvük szerint osztogatnak. Ennek megszüntetéséhez szükséges a leválasztás, és mint külön önálló intézmény működtetése, amely szoros kapcsolatban kielégíti a gazdaság igényét. Szerintem az elképzelés logikus, a kivitelezés szükségszerű.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!