Kirúgta és elhatárolódott a brit konzervatív kormány Roger Scrutontól

2019. április 10. 21:43

Miután Roger Scruton többek között Soros György magyarországi „birodalmáról” beszélt, valamint megvédte Orbán Viktort az antiszemitizmus vádjától, kirúgták a konzervatív filozófust a brit építésügyi minisztérium bizottságából, és a kormány el is határolódott kijelentéseitől.

2019. április 10. 21:43

Roger Scruton világhírű brit konzervatív filozófus évtizedek óta az angolszász jobboldal egyik meghatározó alakja, aki évtizedek óta szembeszáll a baloldali-liberális közmegegyezésekkel. Az élet minden területére, politikára, filozófiára, kultúrára, tájra és életmódra kiterjedő konzervatív nézetek képviselőjeként ismert szerte a világban.

Scruton egyúttal térségünk ismerője, a rendszerváltások előtti időszak óta gyakran jár régiónkban, így Magyarországon is. A Mandinernek is több alkalommal adott már interjút.

 

 

 

Roger Scruton 2018 novemberében lett a brit konzervatív kormányzat Building Better, Building Beautiful (Jobbat és szebbet építeni) nevű bizottságának vezetője – munkájáért nem jár javadalmazás. Az ellenzéki Munkáspárt részéről rögtön támadni kezdték és leváltását követelték, mert korábban Soros György „birodalmáról”, az iszlamofóbiáról mint propagandaszóról és a homoszexualitás „nem normális” voltáról beszélt.

Sorosozás Scruton módra

Scruton nem vonta vissza kijelentéseit. „Aki szerint nincs Soros-birodalom Magyarországon, az nem vette figyelembe tényeket” – közölte a New Statesmanben

A brit filozófus egyúttal „nonszensznek” nevezte az Orbán Viktorral szembeni antiszemitizmus-vádakat. Az iszlamofóbia vádját is elutasította: „A magyarok rendkívül megrettentek a közel-keleti hatalmas muszlim törzsek hirtelen inváziójától” – fogalmazott. Szerinte az iszlamofóbia szót csak a Muszlim Testvériség találta ki, hogy megakadályozzák egy fontos ügy megvitatását.

Roger Scruton arról is beszélt: szerinte Kínában „robotokat csinálnak a saját embereikből... minden kínai egy másolata egy másiknak, és ez nagyon ijesztő”.

 

 

 

Vezetés kell

Az egyébként Brexit-párti Scruton a Brexitről azt mondta: David Cameronnak nem kellett volna népszavazást kiírnia, ha nem akarta vállalni az eredmény megvalósítását. Ami történt, az szerinte egy súlyos alkotmányos árulás volt, és valószínűleg sokan mások is így éreznek. Scruton szerint Cameron lemondása halálos csapás volt a mai Konzervatív Pártra, mert olyat tett, amit egy rendes konzervatív politikus nem tehet: „távozott a vezetésből abban a pillanatban, amikor vezetésre lett volna szükség”.

Theresa Mayről jobb véleménye van: „Ő egyértelműen egy becsületes, tiszteletre méltó, régi vágású, száraz (wooden) személyiség... megpróbál minden tőle telhetőt. De az országnak nem erre van szüksége, az országnak erős vezetésre van szüksége”.

Roger Scruton szerint a megállapodás nélküli Brexit lenne a legjobb választás.

Nem megfelelő vélemény

Scruton új kijelentései nem rezonáltak jól a brit kormányzatban. A Guardian szerdán arról számolt be: a filozófust kirúgták az építésügyi bizottságból. 

Az Építésügyi Minisztérium szóvivője azt közölte: „Prof. Sir Ruger Scrutont elbocsátották a Building Better, Building Beautiful bizottságból azonnali hatállyal, elfogadhatatlan kijelentéseit követően”.

Theresa May szóvivőnője is megszólalt, szerinte „ezek a kommentárok súlyosan sértően és teljességgel elfogadhatatlanok, és helyes döntés az elbocsátás”. A kormány álláspontja szerint Scruton kijelentései elveszik a figyelmet a bizottság fontos munkájáról, és immár nem dolgozhat kormányzati tanácsadóként. Azt is kijelentették: „Teljesen világos, hogy Prof Sir Roger Scruton nem a kormány álláspontját közölte”.

Összesen 120 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1000bocs
2019. április 11. 12:15
Nincs Soros hálózat. Csak éppen még a Brit Konzervatívok is úgy tesznek, mintha létezne és nem lenne szabad beszélni róla:))))) Minth egy titokzatos égitest, ami ugyan nem látszik, de valahogy minden objetktum egy pont felé gravitál. Nincs Soros hálózat, viszont működik. Aki ugyanis beszélni mer róla, azt megbüntetik. Nem látszik a létezése, de létezésének minden pillanatban van hatása.
Zsózsóka
2019. április 11. 11:05
Az idióta ellenzék addig nem hisz senkinek, amig el nem kezdik a migrik eltüntetni Európa legfontosabb és legszebb vallási és fentmaradt épületeit; amíg a saját lányaikat meg nem erőszakolják; amíg az európai embereken rablánc nem lesz! Ébresztő Európa! Ébresztő Emberek!
csi
2019. április 11. 10:53
kurva jó lehet konzervatív filozófusnak lenni abban az országban, ahol a konzervatív párt (vezetése) lényegében trockista.
Vakfolt
2019. április 11. 09:07
Itt tartunk, balnyikok állapítják meg, hogy ki lehet jobboldali, és a hülye konzervatívok még be is terpesztenek hozzá, hogy jól beakasszanak nekik. Valami nagyon elcsesződött albinnyóban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!