Ma van hamvazószerda, kezdődik a nagyböjt

2019. március 06. 12:09

Március 6-án van hamvazószerda, a nagyböjt kezdete. Mióta és miért nem esznek húst, beleszámít-e a vasárnap a nagyböjtbe?

2019. március 06. 12:09

A húsvétra felkészítő negyvennapos böjt hamvazószerdán veszi kezdetét, amely idén március 6-ára esik. A keresztények ebben a bűnbánati időszakban Jézus Krisztus feltámadásának, a húsvétnak a megünneplésére készülnek, a hitben való elmélyülés, a kiengesztelődés és a lemondás segítségével – olvasható a katolikus.hu-n.

Mint írják: a böjt a Szentírásban soha sem öncélú, hanem mindig a bűnbánat, a gyász vagy az Istenhez forduló kérés vagy pedig a nemzeti tragédiákra való emlékezés kísérőjeként jelenik meg. Így történik ez az ószövetségi Szentírásban, amikor a nép Saul halála után hét napig böjtölt (1Sám 31,13), ilyen volt Dávid király bűnbánati böjtje is, de keresztény szempontból a legfontosabb Mózes személye, aki mielőtt átvette volna a Tízparancsolatot, mint az Istennel kötött szövetség alapokmányát, negyven napon át böjtölt (Kiv 34,28). A böjtöt illetően az Ószövetségben nem találunk egységes előírásokat, viszont voltak külső jellemzői, úgy mint a bűnbánó öltözék, hamunak a fejre történő szórása vagy épp az étel-italtól való tartózkodás. A böjtnek a célja az ember Isten előtt való megalázkodásának kifejezésre juttatása volt. Ugyanakkor a próféták különösen is hangsúlyozták azt, hogy a külső, fizikai böjt egy belső megújulást kell, hogy szolgáljon, azaz ennek a felebaráti szeretet cselekedeteiben is meg kell nyilvánulnia (vö. Iz 58,3 kk).

Az Újszövetségben Anna prófétaasszony böjttel és imádsággal szolgálta Istent és várt a megígért Messiásra (Lk 2,37). Lukács evangéliuma szerint Jézus nyilvános működésének kezdetén negyven napra elvonult a pusztába (vö. Lk 4,1 kk), illetve az ő példája nyomán az első keresztény közösségek számára is alapvető volt a böjt és az imádságos lelkület: ezt teszik ez az apostolok elküldésekor (vö. ApCsel 13,2-3) és a keresztény elöljárók kiválasztása kapcsán is (vö. ApCsel 14,23). Mindennek az az üzenete, hogy a böjt és az imádság megtisztítja és felemeli a testet és a lelket, így az ember alkalmasabbá válik Isten szavának befogadására és tudja, hogyan kell helyesen cselekedni.

A negyvennapos böjt a IV. századra vált általánossá a keresztény világban. A vasárnapokat ugyanakkor, mivel e napokon az Úr feltámadását ünnepelik a keresztények, tehát örvendeznek, az egyház nem tekinti böjti napnak, így a VII. század óta szerdai nappal kezdődik a nagyböjt, tehát hamvazószerdától húsvét vasárnapig a böjti napok száma éppen negyvenet tesz ki. A XI. századig olyannyira szigorú volt, hogy késő délutánig semmit sem ettek; húst, tejterméket és tojást pedig a böjti napokon egyáltalán nem fogyasztottak.

Napjainkra az egyház mára enyhített a böjti szabályokon, de hamvazószerdára és nagypéntekre szigorú böjtöt ír elő: a 18 és 60 év közötti hívek lehetőleg csak egyszer étkezzenek és még kétszer vehetnek magukhoz élelmet (hazánkban ez a szabály abban a formában honosodott meg, hogy csak háromszor lehet étkezniük és egyszer jóllakniuk). E két napon és nagyböjt többi péntekén 14 évesnél idősebb tagjait arra kéri az egyház, hogy a böjti fegyelem részeként ne fogyasszanak húst.

A görögkatolikus egyházban hamvazószerda előtti hétfőn megkezdődik a nagyböjti időszak.

Fontos azonban rámutatni arra is, hogy a húsételtől való tartózkodás nem önmagában tekinthető böjti cselekménynek – írja a Magyar Katolikus Püspöki Kar hivatalos honlapja. – Egyszerűen a hús fogyasztása az ókori-középkori ember számára sokszor ritka, ünnepi alkalomnak számított, vagyis az erről való lemondás az adott kultúrában valóban a bánat és az önmegtagadás alkalmas kifejezőeszközének bizonyult. E gondolatot tovább folytatva, kiegészítve azzal, hogy az ószövetségi gyakorlatban az egyéni bánatnak is számos formája lehetett, kérdésként áll a külső böjt gyakorlata a modern ember előtt, azaz mi az az érték, szokás az életemben, amihez általában ragaszkodom és az Isten előtti meghajlás jeleként szívesen lemondanék róla? Ez nagyböjtben nemcsak a hústól, hanem a dohányzástól, az édességtől, a szórakozástól, a wellnestől stb. való tartózkodás is lehet, hozzáfűzve azt, hogy nagyobb figyelmet fordítunk embertársaink szükségleteire is – olvasható az oldalon.

A Jézus tanítása szerint böjt Isten iránti szenvedély, szeretet és mélyebb önátadás. A lemondásnak önmagában nézve kevés értelme van, célját csak akkor éri el, ha pozitív tartalmat hordoz: a cél nem a kevesebb súly vagy az egészségesebb test, hanem amolyan negyven napos lelki méregtelenítés, melynek végén Istenhez kerülök közelebb – fejtegeti a böjt keresztény értelmét az MKPK honlapjának ismertetője.

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mokány
2019. március 06. 22:02
Az oortodox egyházak 2019 - ben is egy hét eltéréssel kezdik a Nagybőjtöt. Ritkán esik egybe.
Motoguzzi
2019. március 06. 21:23
A hamvazószerdának semmi köze a Bibliához, sem a kereszténységhez! Ez egy római katolikus tradíció. Az Egyház nem azonos a római katolicizmussal, akárhogy is erőltetik. Az Egyház mérőzsinórja Isten Igéje!
brabant89
2019. március 06. 18:30
https://www.youtube.com/watch?v=sV5qrp-FUto Hamvazószerdára írt motetta. Cristóbal de Morales (1500-1553) Emendemus in melius Emendemus in melius quae ignoranter peccavimus; ne subito praeoccupati die mortis, quaeramus spatium poenitentiae, et invenire non possimus. Attende, Domine, et miserere; quia peccavimus tibi. Altus II: Memento, homo, quia pulvis es et in pulverem reverteris. Javuljunk meg, kik tudatlanságunkban vétkeztünk, nehogy halálunk napja által meglepve keressük a bűnbánat helyét és ne találjuk. Hallgass meg, Urunk, és irgalmazz, mert vétkeztünk ellened. Altus II: Emlékezz, ember, hogy porból vagy és porrá leszel.
kisgul
2019. március 06. 18:24
Azon gondolkodom , hogy akik túlélték a haláltáborokat, legyen az náci ,vagy kommunista, azoknak már biztos nem kell betartani a böjtölést, mert letudták egyszerre, egész életükre!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!