A NOlimpia egy hibátlan kezdeményezés

2017. január 28. 12:23

Nem írtam alá, noha mint mondottam, egyetértek vele. Nálam azonban egy negyven éves elhatározás, hogy a politikai tevékenységnek ezt a műfaját, a különböző ívek aláírását nem gyakorlom. Interjú.

2017. január 28. 12:23
Chikán Attila
ATV

Jó ötlet a népszavazás? A Momentum Mozgalom, a »semmiből« felbukkanó fiatalok kezdeményezték.

Ez egy hibátlanul értelmes kezdeményezés. Azért is, hogy ne csak akkor kérdezzük meg az embereket, ne csak akkor lehessen népszavazást rendezni, amikor a kormánynak éppen kedve van hozzá. Nagyon jónak tartom, hogy a mozgalom ezzel mutatkozik be.
 
Aláírta az íveket?
 
Nem írtam alá, noha mint mondottam, egyetértek vele. Nálam azonban egy negyven éves elhatározás, hogy a politikai tevékenységnek ezt a műfaját, a különböző ívek aláírását nem gyakorlom. Nagyon sok és nagyon különböző dolgot lett volna alkalmam aláírni, de ez valahogy a számomra „elidegenítő formája” a politizálásnak. Nem egy alkalommal fordult elő az elmúlt évtizedek során, hogy valami, amit aláírhattam volna, később olyan „közegbe” került, ahová még az a valaki sem szándékolta juttatni, aki kezdeményezte az aláírásgyűjtést. Szíve joga mindenkinek, hogy az elvi álláspontjának kinyilvánítása után azt miként képviseli. Én a társadalmi aktivitás más útjait választottam.(...)

Magyarország nem szuperhatalom, Orbán Viktor tudja Trumpot másolni?

Orbán nem tudja Trumpot másolni, remélhetőleg nem is akarja. Bizonyára csak egy első lendületből mondott kijelentés az, hogy mekkora lehetőséget nyitott meg nekünk Donald Trump megválasztása. 

 
Azt ön, hogy értelmezi, hogy Orbán Viktor azt mondta Trump beiktatási beszéde után, hogy - idézem – »engedélyt kaptunk a legmagasabb világi helyről, hogy nekünk is szabad magunkat az első helyre tenni. Nagy dolog ez, nagy ajándék«.

Ez egy nagyon furcsa mondat volt.
 
»szabadságharcos« Orbán Viktor miért az amerikai engedélyért hálás? EU-tagok vagyunk.

Ismétlem, integrációkban kell gondolkodni, mert a kapcsolatrendszerek túl bonyolultak ahhoz, hogy kétoldali egyezkedéseken keresztül kezelni lehessen őket. A meglévő eredményeket meg kell becsülni. Igaz, hogy zavarban van az euró, mint olyan, igaz, hogy sok kérdés vethető fel afelől, hogy nemzetállamok vagy föderációs Európa, és így tovább... De az, hogy európai, közös együttműködés ne legyen, azt nem tudom elképzelni. Illetve el tudom képzelni, csak az egy drámai kép lenne, és akkor visszatérhetnénk az erőszakos megoldásoknak az útjára, amit évszázadokon keresztül próbált Európa. Nekünk továbbra is Nyugatra, Nyugat felé kellene fordulnunk.”
 
 
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 193 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2017. január 29. 20:27
Köztörvényes bűnözők kezében az ország.
Saigon
2017. január 29. 11:08
Jól mondja!
illiberator
2017. január 29. 10:49
Belegondol már valaki abba, hogy 2002-ben a Fidesz a választási kampány finisében bedobott "köteles beszéd" miatt bukta a választást (Kövér az olimpiáért kampányol akkor). Nos, mi lett volna az országból, ha a szocik kapnak az ötleten, majd Gyurcsányék vezényelték volna le az építkezéseket?
illiberator
2017. január 29. 10:41
Én sem támogatom az olimpiát, a Chikán nevű levitézlett nagyokost és a Nolimpia "civil" szervezetet pedig legkevésbé sem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!