Az iszlám és Európa: megbukott-e a multikulturalizmus?

2015. április 23. 16:39

Kik vagyunk? Miben hiszünk? Lesz még rend a világban? Megbukott a multikulturalizmus? Hanyatlik Európa és fenyeget az iszlamizáció? Michel Houellebecq francia író Behódolás című, disztópikus jövőképet felfestő regényének hazai megjelenése kapcsán szervezett vitát a Republikon Intézet, többek között Seres László libertárius publicista és György Péter esztéta részvételével, akik finoman szólva nem értettek egyet egymással. Tudósításunk.

2015. április 23. 16:39
Rajcsányi Gellért
Rajcsányi Gellért

Multikulturalizmus és bevándorlás: Az európai modell válsága? Ezzel a címmel szervezett kerekasztal-beszélgetést a Republikon Intézet Budapesten szerdán. Derdák Tibor szociológus, a sajókazai Dr. Ámbédkar Iskola igazgatója; György Péter, esztéta, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének igazgatója; Soós Eszter Petronella, politológus, a Francia politika blog szerkesztője és Seres László, újságíró, hvg.hu, a Kapitalizmus blog szerkesztője válaszoltak a moderátor, Szederkényi Olga kérdéseire.

A vita apropója Michel Houellebecq francia író regénye, a Behódolás magyarországi megjelenése volt. A magyar kiadás fekete nikábba burkolt Mona Lisát ábrázoló borítójáról még Franciaországban is vitatkoztak – pedig a borító jól bemutatja a könyv tartalmát. A Behódolás kerettörténete arról szól, hogy 2022 Franciaországában a Nemzeti Front jelöltje, Marine Le Pen és a Muzulmán Testvériség vezetője – aki felszámolná a laikus állam jogi kereteit, elsorvasztaná a világi oktatást, megszüntetné a nemek egyenlőségének elvét és engedélyezné a többnejűséget – küzdenek meg az államfői tisztségért. A könyv nagy vitákat és botrányokat váltott ki Franciaországban – és még itt, Magyarországon is van miről vitatkozni róla.

Muszáj provokálni

Provokáció-e Houellebecq könyve? – szólt a moderátor első kérdése. „Nagyon remélem!” – vágta rá rögtön Seres László, majd hozzátette: „Muszáj provokálni. Az európai ballib értelmiségen kívül az iszlamisták azok, akik megpróbálják a beszédkereteket meghatározni”. Seres hozzáfűzte: „Elismerem, iszlamofób liberális vagyok, rettegek az iszlám térnyerésétől és remélem, nem fognak Európában nyerni”. György Péter szerint a könyv a provokáció „nemes francia hagyományának” folytatója, amiből kiderül, mi a viszonya egy felső-középosztálybeli írónak az alsóbb rétegekhez tartozó bevándorló hátterű emberekhez, az autókat gyújtogató kölykökhöz. Soós Eszter Petronella úgy látja: a Behódolás komolyabb egy provokációnál, viszont nem tekinthető jóslatnak. Szerinte ha valaki előítéletek nélkül olvassa el a könyvet, több kérdése lesz a végére mint válasza. Derdák Tibor arról beszélt: „Ma már nem vesszük észre a sok provokációt, amik között élünk”. Elmondta: Borsod megyéből jött Budapestre a beszélgetésre: sok bezárt, pusztuló gyár mentén haladt el, csak egy működött – az előtt pedig kínai zászló lobogott. Hozzátette: a sajószentpéteri zsinagóga épülete örömtanyaként funkcionál, a helyi szakmunkásképző iszlám tulajdonban működik, ő maga pedig egy buddhista gimnázium igazgatója. „Életünk megváltozott, multikulturális kihívások tömegével vagyunk körülvéve”.

„Angela Merkel német kancellár 2010-ben kijelentette: a multikulturalizmus modellje megbukott. Változott valami öt év alatt?”
– tette fel a kérdést a moderátor. Seres László úgy látja: a szociális állam újraelosztási modellje és az a balliberális elképzelés bukott meg, hogy integrációs, asszimilációs szándék nélkül engedjenek létezni bevándorló tömegeket. Elmondta: 1980 körül Frankfurtban élt, amikor már látszott a bevándorlás jelensége. 1990 körül még 30 millió, 2030 körül már 58 millió muzulmán élhet Európában. „Ők olyan kulturális hagyomány őrzői, amely nem való Európába. Az iszlám nem ment át a modernizáción. Párhuzamos társadalmak keletkeznek, például sariabíróságokkal, ahol komoly bűntényeket lehet megúszni, ha az érintettek mind muszlimok.” Seres úgy látja: Európában nem, legfeljebb az Egyesült Államokban működik a multikulturalizmus. „Nonszensz, hogy az is rasszizmus, ha egy bevándorlónak meg kell tanulnia a befogadó ország nyelvét”. A libertárius publicista szerint az iszlamizmus „egy kirekesztő, fasiszta ideológia, amely nem ismeri az emberi jogokat; és a liberális demokráciának meg kell védenie magát ezzel szemben”.

Soha többé nem lesz rend a világban

György Péter szerint egy történeti problémáról van szó, amelyet ahistorikusan kezelünk. Miután 1989-ben összeomlott a kétpólusú világ, a valódi következmények nem Európában, hanem Európán kívül következtek be. „Soha többé nem lesz rend a világban. Egyszer s mindenkorra ellentmondásos lesz a világ, vége lesz annak, hogy egy kulturális minta szerint éljük az életünket.” Az esztéta szerint ugyan léteznek a Seres által felvetett problémák, de a publicista túlretorizálja azokat. „Brutális tévedés, hogy ugyanaz a minta érvényes a hetvenes évekbeli Torockón és mondjuk a kilencvenes évekbel Marseille-ben.” György Péter szerint annyit kell hangsúlyozni, hogy errefelé fontosak az emberi jogok, amik mellett ki kell állni. „De már nincsenek modellértékű országok, nincsenek globálisan homogén terek.”

„Multikulturalizmus van” – szögezte le Soós Eszter Petronella, emlékeztetve arra, hogy Franciaországban mintegy 6-10 millió muszlim él, akik a francia nemzet részei. „A francia modell sajátos: ide jössz, itt maradsz, csatlakozol a köztársaság eszméjéhez, francia leszel”. Igaz viszont, hogy a többségi társadalom egyre inkább etnicizálja ezt a helyzetet, ami konfliktushoz vezet. Úgy véli: lehet arról beszélni, hogy megbukott a multikulturalizmus, de ez nem azt jelenti, hogy visszamegyünk az időben ötven évet. Ez nem lehetséges. Derdák Tibor annyit fűzött a merkeli kijelentéshez: „Merkel a világ legliberálisabb országát vezeti, jól. De a mondatai nálunk, Magyarországon máshogy csapódnak le, amivel vigyázni kell”. Derdák szerint a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméjét, ezt a szerinte kétszáz éve korszerű gondolatot minden vallással szemben meg kell védeni.

Soós Eszter Petronella szerint nem válik valósággá a Behódolásban bemutatott francia politikai helyzet: a muszlim közösség nem szervezi meg magát politikailag, a muszlimok nem nagyon vesznek részt még a róluk folytatott vitákban sem. A regényben a szocialisták segítik a hatalomba az iszlamistákkal azzal, hogy feladják az iskolai laikus oktatás eszméjét, ami Soós szerint elképzelhetetlen – ahogy az is, hogy a mérsékelt jobboldali UMP beállna egy iszlamista jelölt mögé. „Az viszont igaz, hogy Franciaországban a választások egyre inkább kulturális kérdések mentén dőlnek el.” Seres László úgy látja: a világi államok már most is sok behódoló lépést tettek az iszlám felé, például az oktatás területén.

Kik vagyunk? Miben hiszünk?

A könyv irodalmi értékéről szólva György Péter úgy fogalmazott: „Ez a könyv észből van írva”, de ő a rejtelmet, a kiszámíthatatlanságot, az érzelmet, a fájdalmat is szereti egy műben. Az esztéta szerint az észből írt irodalom nem időtálló termék. Soós Eszter Petronella ezzel annyiban vitatkozott, hogy a félelem is erős érzelem, és Houellebecq a félelmeinkkel játszik. „Kik vagyunk? Miben hiszünk? Hajlandóak vagyunk küzdeni érte?” Ezeket a kérdéseket feszegeti művében a francia író.

Houellebecq szerint Európa halott, rohad, olyanok vagyunk, mint az V. századi Róma, nem tudjuk magunkat megmenteni. Seres László hasonlóan fogalmazott: „A racionalitás, a józan eszünk a tét. Az iszlám a legirracionálisabb vallás. Európa elvesztette önmagát, pedig éppen hogy állást kellene foglalnia sok kérdésben”. Ezzel szemben György Péter nem látja tragikusnak, ha mecsetek épülnek Európában és a muszlim hátterű bevándorlók is meg akarják ismerni saját identitásukat. Nem tetszenek neki az „Európa elvesztette önmagát” jellegű kiszólások. Derdák Tibor szerint az emberi jogok és a jogállamiság védelme a fontos, működő modellként pedig felhozta India példáját, ahol az egyébként létező konfliktusok ellenére alapvetően együtt tudnak élni a muzulmánok és a többiek, például a hindu többség. Seres hozzáfűzte: ő maga nem a kirekesztést, hanem az intoleranciával szembeni intoleranciát propagálja. Soós Eszter Petronella emlékeztetett: Franciaországban a laikus oktatásból a muszlim gyerekek is profitálhatnak, becsatlakozva a többségi társadalomba. Sarkozy-nek is voltak muszlim miniszterei, elkötelezett támogatói voltak a republikánus eszmének.

Európa álljon a sarkára

Hogy mi a megoldás a jelenlegi helyzetben? Derdák Tibor szerint csak a demokrácia és a jogállam visz előre, amiket szerinte a vallásokkal szemben is meg kell védeni. Soós Eszter Petronella szerint egyelőre alapkérdéseket sem beszélt meg Európa, elég csak a jelenlegi, Földközi-tengeren keresztüli bevándorlás kezelésére gondolni, amikor is mindenki a másikra mutogat, mit kellene csinálni és ki fizesse a számlát. György Péter szerint nem tudunk megszabadulni az ellentmondásainktól, ez a hidegháború utáni világ lényege. De azt biztosnak látja, hogy nincs homogén Európa.

Seres László a megoldás kapcsán keményen fogalmazott: „Európa álljon a sarkára, jelentsük ki, hogy a kultúrkörök nem egyenrangúak; nézzük meg, hogy kiket engedünk be; és védjük meg az európaiságunkat”. Soós Eszter Petronella hozzáfűzte: nem csak a beengedésről van szó, hiszen már itt is vannak, akár második vagy harmadik generációs bevándorlóként, az állampolgárságot pedig nem lehet csak úgy elvenni. Úgy véli, a következő évtizedekben a vallási témák előretörnek, a társadalmi konfliktusainkkal pedig nem a határainkon, hanem a határainkon belül kell megküzdeni.

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2015. április 24. 07:16
Érdekes, hogy Európában megbukott, de Észak-Afrikában működött és van ahol most is működik. Mondjuk vica-versa működik, mert a keresztények a XX. század második felében már nem gyarmatosítottak és alkalmazkodva éltek ott, a zsidóknak meg nem hagyták, hogy ugráljanak. Gazdagodhattak, de beleszólást nem engedélyeztek.A modell egészen addig jól működött, míg valakiknek nem állt érdekükben kirobbantani az arab tavaszt és Franciaország nem kezdte el bombázni Líbiát. Aztán a Közel-Keleten a "diktatúrákat"..kivéve természetesen Izraelt. Szóval Amerika és Európa megint akart valamit..az eredményt láthatjuk. Vége az országoknak, vége a turizmusnak, úgy tetszik vége a keresztényeknek, az évezredes kultúráknak..tízezrek lepték el az Adriai és Földközi tengert. A multikultúra mintha Amerika és Európa miatt nem működne. Röhej, de azt Mubarak, Ben Ali, Saddam, Kadhafi működtette..a maguk módján de vigyáztak rá.
forsteandretredjemann
2015. április 24. 07:15
Az Iszlám egy vallás, amely több kontinensre kiterjed, és mindig is terjeszkedett. Európa ma már csak egy kontinens megnevezése. A francia felvilágosodás óta semmiféle egységes közösségi ideológiával vagy vallással nem rendelkezik. Sőt öngyilkos módon minden közösséget az egyén elé helyező ideológia veszélyesnek számít hivatalosan. A multikulturalizmus az egyik valláspótlék a sok közül amely a gyakorlatban természetesen meg is bukott. A címben feltett kérdést egyébként eldönti a valóság. Európa dél-nyugati részét a népességi arányok alapján már ma is Európai Iszlám Kalifátusnak lehetne hívni. Pár évtized múlva az Iszlám történészei elkezdik majd írni Európa törtönelmét. Azt, hogy Bizánc után pár évszázaddal Rómát is legyőzték. A dél-amerikai kereszténység pedig emlékezni fog arra, hogy a vallás Európából származik eredetileg. Az iszlám kárörömmel, a dél-amerikai pedig sajnálkozva fogja olvasni a multikulturalizmus, liberlizmus, pénzvallás, stb. fogalmakat. Aztán semmitmondóvá válik az egész, mint nekünk most az egykor hatalmas szent Bizánc. Ez persze csak egy negatív utópia.
Fakutya Vigyora
2015. április 23. 23:41
Miért van az, hogy az esztéták a legkevésbé sem esztétikusak? http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/e/e9/Rez-Andras1.jpg/240px-Rez-Andras1.jpg
Fakutya Vigyora
2015. április 23. 23:32
Kismalac, Kismalac engedj be! Nem engedek lófasz a seggedbe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!