Sárból készült „tortával” küzdenek az éhínség ellen Haitin (videó)
Az alternatív élelmiszer sárból, vízből margarinból és sóból készül.
Keltsünk csak egy kis bűntudatot a marhasteak kedvelőinek: mennyivel kevesebb szén-dioxid-lábnyomot hagyna, ha végre ők is átszoknának a tofura, nem? Sulykolják is belénk, hogy a vegán kajákkal drámaian csökkenthetjük az étrendünk karbonkibocsátását. Hogy tudatosan étkezzünk, íme a megoldás: a brit Economist megalkotta a banánindexet.
Nem egyszerű dolog a különböző élelmiszereket összehasonlítani, főleg a szén-dioxid-terhelés tekintetében, hiszen a húshoz képest a növényi élelmiszereknek kevesebb a kalóriája és alacsonyabb a fehérjetartalma. Az élelmiszerek relatív szén-dioxid-kibocsátásának könnyebb „megemésztése” érdekében az Economist egy úgynevezett banánindexet javasol. Ez három mérőszám – súly, kalória és fehérje – alapján hasonlítja össze a népszerű élelmiszereket a ma már a világ minden szegletében ismert banánhoz, amely egy közepes klímakitettségű és tápértékű gyümölcs, de szénhidrátban (és kalóriában) dús.
A húsrajongók szemszögéből sajnálattal el kell ismerni , bárhogy is nézzük, a marhahús nem tesz jót a környezetnek – állapítja meg a lap.
Egy kilogramm marhahús szénlábnyoma ugyanannyi, mint 109 kiló banáné – tehát a banánindex pontszáma 109 lesz.
A baromfifehérje szénlábnyoma mindössze háromötöde a banánénak. Ugyanez vonatkozik a lazacra is.
És persze jön a hús növényi eredetű alternatívái melletti érvelés. Egy húsmentes hamburger például a banán kibocsátásának csak egyötödét éri, ha a fehérje alapján vizsgáljuk. Persze más növényi alapú élelmiszerek, például a szőlő, a cukor és a kókusztej alig tartalmaznak fehérjét, ami a banán pontszámait az egekbe emeli.
Minden élelmiszer más, az egyik a mérőszám alapján felülmúlja a banánt, a másik szerint pedig jócskán leszerepel. A legnagyobb eltérés a súly és a kalória szerinti kibocsátás között az olívaolaj esetében tapasztalható, amely kilogrammban mérve hat banánpontszámot kap, de kalóriában mérve 0,7 banánnyit ér. A gabonafélék, a különböző magvak mind jól szerepelnek, amennyiben kalóriában mérjük őket.
Az Economist is látja a banánindexük korlátait, mivel az csak az adott élelmiszerre vonatkozó átlagos kibocsátásokra támaszkodik. A gyakorlatban a termelők éghajlatbarát megközelítésében is különbségek vannak, és közel sem mindegy, hogy milyen messzire szállítjuk az élelmiszert. Így belátják, hogy a legtöbb esetben az élelmiszerek közötti különbségek jóval nagyobbak, mint amit az index mutat.
Az igaz, hogy törekedni kell a helyben termelt élelmiszerek fogyasztására, hiszen a szállítás karbonlábnyoma elérheti vagy akár meghaladhatja az élelmiszer teljes kibocsátásának 10 százalékát is. Persze a marhahús esetében ez általában kevesebb mint 1 százalék. A banánindexük más környezeti hatásokat, például a föld- és vízhasználatot, illetve a tartástechnológiát nem vette figyelembe, hiszen ez szinte lehetetlenné tenne egy ilyen elemzést.
Mindenesetre figyeljünk, mert Bill Gates is beszállt a marhák böfögése elleni küzdelembe, és más milliárdosokkal együtt olyan tengeri hínár alapú takarmány kifejlesztésébe kezdett, amitől a tehenek a kérődzésük során jóval kevesebbet böffentenének. És ha meglesz a takarmány, majd kötelezik a gazdákat, hogy drága pénzen megvásárolják azt. Mindezt pedig alátámasztják jó pár tanulmánnyal, hogy a legeltetés helyett sokkal környezetbarátabb, ha zárt rendszerben, több száz marhát összezárva tenyésztjük a szerencsétlen állatokat, figyelmen kívül hagyva az ott keletkező, nehezen keletkező folyékony szerves trágyát.