Globalizáció? Ugyan már, hagyjuk ezt!

Az inga visszalendül

Branko Milanovic legújabb bejegyzését Rana Foroohar: Hazatérések című könyv bemutatója kapcsán írta. A Financial Times rovatvezetője és a CNN elemzője, Foroohar a kritikák alapján is elsöprően érvel amellett, hogy a gazdasági lokalizáció új korszaka újra egyesíti a helyet és a jólétet, véget vetve a globalizáció elmúlt fél évszázadának.  

A huszonegyedik század hajnalán Thomas Friedman A világ lapos című könyvében a globalizációt nyilvánította az új gazdasági rendnek. Foroohar szerint azonban az általunk ismert globalizáció uralma véget ért, és következhet a helyi, regionális és hazai vállalkozások felemelkedése.

 A világjárvány idején a szupermarketek üres polcai és a PPE-készletek hiánya megmutatta a globális kereskedelem és az ellátási láncok törékenységét. Még inkább kiemelte a globalizáció sebezhetőségét az ukrajnai háború és az azt követő politikai és gazdasági káosz. Kiderült, hogy a világ nem lapos - sőt, eléggé göröngyös.

Foroohar megállapítása szerint ez a széttöredezés már évtizedek óta várható volt. A neoliberális gazdasági filozófia, amely előtérbe helyezi a hatékonyságot az ellenálló képességgel szemben, a profitot pedig a helyi jóléttel szemben, hatalmas egyenlőtlenségeket, tartós gazdasági bizonytalanságot és az intézményeinkbe vetett bizalmatlanságot eredményezett.

A lokalitás alapú gazdaságtan és a technológiai innovációk hulláma most lehetővé teszi, hogy a műveleteket, a befektetéseket és a jólétet a lakóhelyünkhöz közelebb tartsuk, bárhol is legyen az.

Letérés az útról

Branko Milanovic Faroohar gondolatait nem tartja új keletűnek, de kiemeli, hogy szokatlanul világosan fogalmaz, és meglátása a legjobbkor jön. A mondanivalót Milanovic úgy sűríti egy központi gondolatba, hogy a Nyugatnak fel kellene hagynia a globalizációval. Helyette a vissza kellene térnie a kereskedelmi blokkokhoz, amelyeket ebben az esetben a bizonyos politikai értékeken és geopolitikai érdekeken osztozó nemzetek hoznak létre.

Milanovic szerint két oka van annak, hogy a Nyugatnak fel kellene hagynia a globalizációval.

Az eredetileg Christoph Laknerrel elkészített „elefántgörbéje” dióhéjban elmondja ezt a történetet: az 1988 és 2008 közötti magas globalizációs időszak jó volt az ázsiai középosztály és a globális felső egy százalék számára, de nem volt jó a nyugati középosztály számára.

amely már most is, de a jövőben még inkább az Egyesült Államok fő katonai és politikai versenytársa lesz.

Milanovic szerint ez a két érv, amiért a globalizációt a regionális tömbökre kellene cserélni, és ez teljesen logikus lépés lenne a nyugati kormányok politikai érdekei okán. Az ötletet először Donald Trump vetette fel az amerikai liberálisok nagy, de ki nem mondott bosszúságára. Most a liberálisok ebben a tekintetben is, mint számos másban, örömmel lépnek Trump nyomdokaiba.

A szerb-amerikai közgazdász az igazi kihívást abban látja, hogy

A nyugati narratíva 1945 óta pontosan az ellenkezőjére épül: a nyitott kereskedelem majd minden országnak segít, és békés egymás mellett éléshez vezet. Bár nem kell feltétlenül a Montesquieu-Bloch-Doyle-féle nézetet vallani a kereskedelemről, mint a béke motorjáról, a nyílt kereskedelem mellett szóló gazdasági érvek mindig is erősek voltak. Kína és India, Indonézia, Vietnam és Banglades még erősebbé tette őket.

Milanovic helyzetértékelése szerint a Nyugat, amely eddig a szabadkereskedelem legfőbb ideológiai bajnoka volt, mostanra kiábrándult belőle, mert már nem a  saját malmára hajtja a vizet. Globális szempontból lényegtelen, hogy működik-e vagy sem. A nyílt kereskedelem eszméje nem az egyik fél számára biztosított különleges előnyökön alapult - ahogyan a merkantilizmus sem -, hanem a legtöbb fél számára biztosított kölcsönös előnyökön. 

A haszonról sem gondolhattuk soha, hogy majd teljesen mindenkit érint, de az elképzelés az volt, hogy a vesztes feleket belföldön kompenzálják vagy legalábbis az, hogy az egyedi veszteségek nem siklatják ki az egész folyamatot.

Visszatérni a tervezőasztalhoz

Most sokan beszélnek újratervezésről, de Milanovic szerint

Ez már létezett korábban is. Emlékezzünk az Egyesült Királyság birodalmi preferenciáira, Japán közös jóléti zónájára, Grosse Deutschland közép-európai térségére, a Szovjet Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsára. Mind megfeleltek az őket bevezető birodalmak geopolitikai érdekeinek. 

Mintegy 80 éven át úgy tartották, hogy ideológiailag retrográd, a „koldusszomszédok” kvázi autokrata politikájának részei voltak. Most azt kellene hinnünk, hogy a friend-shoring az majd valami más lesz. Milanovic szerint ez nem így van. Ez csak merkantilizmus új néven és kereskedelmi blokkok más jelmezben.

Milanovic abban is problémát lát, hogy a Nyugat irányította az uralkodó gazdasági ideológiát. Ez az ideológia áthatott minden nemzetközi szervezetet. Ha a Nyugat most a friend-shoring alkalmazására törekszik, akkor miképp magyarázza meg az IMF Egyiptomnak, Paraguaynak, Malinak és Indonéziának, hogy folytassák tovább a nyílt kereskedelmet?

Ha (jogosan) a globalizációnak tulajdonítják a jövedelmek növelését Ázsiában, és a globális szegénység eddigi legnagyobb mértékű csökkenését, akkor most vissza kell fordítanunk a globális szegénységgel kapcsolatos politikát. Most azzal kell érvelnünk, hogy a regionális kereskedelmi blokkoknak kell a gazdasági alapot jelenteniük, amelyből kiindulhatunk? Ki fogja ezt elmondani az IMF-nek, a Világbanknak és a WTO-nak?

Milanovic szerint, ha a Nyugat lemond a globalizációról, az teljesen érthető a nemzeti nagyság merkantilista szemszögéből. Colbert helyeselné. De nem szabadna azzal áltatni magunkat, hogy a világ többi része is csak úgy, egy pillanat alatt átfordulhat, és nem vennék észre az ezzel járó ideológiai változások óriási mértékét. És azon sem lepődnénk meg, hogy a gazdasági nyitottságot szorgalmazó kezdeti impulzusok mögött talán mégsem olyan geopolitikai aggályok álltak, amelyek mostanra eltűntek volna.

- zárja írását Branko Milanovic.