A világháborúk sem ütöttek akkorát a világgazdaságon, mint a mostani recesszió

A 2020-as évtized egy egyedülálló recesszióval vette kezdetét

Az utóbbi időszakban számos olyan vélemény látott napvilágot, amelyek a jelenlegi világgazdaságban uralkodó recessziót korábbiakhoz hasonlítják, így például az első és második világháborút követő recesszióhoz vagy éppen az 1970-es évek stagflációs válságához. Ez részben igaz, de alapvetően jelenleg egy egyedülálló válsággal állunk szemben, hiszen

Könnyen belátható, hogy a gazdaság leállítása, a karanténkötelezettség egy sokkot idézett elő a gazdaságban, ami a folyamatos vakcinációval már egyre inkább megoldódott. Erre jött rá azonban februárban az orosz-ukrán katonai konfliktus, ha pedig ez nem lenne elég, már a konfliktus előtt is volt egy markáns emelkedés az energiaárak és az infláció tekintetében. Ez a fajta recesszió azonban nem hasonlítható a történelem korábbi, háborút követő válságaihoz, habár igaz, jelenleg egy régóta nem látott háború folyik Európa területén.

Egyre inkább kikristályosodik a globalizáció árnyoldala

A történelmi párhuzamok keresése hasznos dolog egy-egy nagyobb recesszió idején, mivel fennáll annak az esélye, hogy elődeink egykori megoldásai részben vagy egészben megoldással szolgálnak az éppen aktuális problémára. Sokan elfelejtik azonban, hogy a távolabbi történelemben is kereshető párhuzam a jelenlegi gazdasági helyzetet figyelembe véve. Ilyen párhuzamnak lehet tekinteni esetleg az első világháború előtti globalizáció időszakát, valamint az 1929-es gazdasági világválságot is.

amit összességében nincs értelme tagadni, viszont ha például a pandémiát vesszük figyelembe, akkor már inkább a gyengeségek felé billen a mérleg, ugyanis a globalizációnak vannak olyan közvetett és közvetlen mellékhatásai is, amelyeket nem megfelelően kezelve beláthatatlan következményekkel járhat. A politika felől közelítve ilyen recessziós időszakban szoktak általában megerősödni a globalizációkritikus, radikális politikai csoportosulások. Ez megfigyelhető az első világháborút követő időszakban, ugyanúgy, mint jelenleg is: magas infláció, növekvő munkanélküliség, fokozódó problémák a jövedelemelosztásban.

Első világháborús hasonlóságok: váratlan háborúk, pénzügyi rendszer, megkérdőjelezett hegemónia

A háborúkra visszatérve, az első világháború és az orosz-ukrán konfliktus tekintetében vonható párhuzam, hiszen előbbi esetben sem számított arra a nemzetközi közösség, hogy globális konfliktussá terebélyesedhet, ami igaz a jelenlegi konfliktusra is. A hatalmi viszonyokra irányuló magatartásban is figyelhetünk meg hasonlóságokat az ukrajnai konfliktus és a világháborúk között, aminek gazdasági fókusza is jelentős. Az egyik ilyen a pénzügyi rendszer globális szintű ellenőrzése.

Ez a szabály látszik megtörni jelenleg, hiszen az Oroszország elleni szankciók nem csak, hogy nem hatásosak, de az USA dollár alapú rendszerébe vetett bizalmat is aláássa. A dollár dominanciájának megrendüléséről korábbi cikkünkben itt írtunk részletesebben. A dollár még az angol fontot váltotta fel a második világháború után, akkor úgy tűnt véglegesen, amit akkor az indokolt, hogy az első világháború kevésbé érintette az Amerikai Egyesült Államokat, amit fémjelez az 1920-tól datálható dinamikus fellendülés is.

Az amerikai gazdasági dominancia már kezdett látszani az első világháború előtt is a britekkel szemben, de ez a második világháború után vált egyértelművé, hiszen innentől kezdve globális hitelező szerepet töltött be Amerika, miközben a britek eladósodtak. Ilyen háttérrel már világos, hogy az amerikai dollár világdominanciája miért következhetett be. A pandémiás helyzet és a világháborúk között nem csak annyiban vonható párhuzam, hogy a gazdaság a világháborúk óta nem kapott ekkora pofont, de abban is, hogy ahogy az USA az első világháborúban, úgy Kína a pandémia alatt képes volt növekedni, vagyis a sokk kevésbé érintette a gazdaságát, ezért a helyzet normalizálódását követően helyzeti előnyt élvezett.

Kína így képes lehet kihasználni az ukrajnai konfliktust saját pozíciójának erősítésére az Egyesült Államokkal szemben (kereskedelem, pénzügy).

Divat lett a jelenlegi helyzetet az 1970-es évekhez hasonlítani

Habár a mostani recesszió hordoz sajátosságokat az 1970-es évekhez képest, érdemes egy pillantást vetni az ún. gazdasági diszkomfort indexre, amelyet eredetileg az 1960-as évek végén alkották meg az Amerikai Egyesült Államokban, ami lényegében az infláció és a munkanélküliségi ráta összege. Ez azért hasznos index, mivel leképezi a társadalom gazdasággal kapcsolatos közérzetét. Ha pedig az index magas, akkor az emberek közérzete is rossz, hiszen az inflációs és a munkanélküliségi ráta egyidejű emelkedése ezt eredményezi. Az index az 1970-es évekbeli stagfláció idején lett érdekes, hiszen a munkanélküliség és az infláció is magas volt.

Egész pontosan, ha az utolsó konjunktúra-évet vesszük figyelembe, tehát 2019-et, akkor a 2022-es évvel azt láthatjuk, hogy az Európai Uniós átlag mintegy 3 év alatt 8 százalékról 12 százalékra romlott. Sok közgazdász ezen index alapján következtet némi hasonlóságra az 1970-es évekkel kapcsolatban, hiszen például ez a mutató hasonló értékeket mutatott 1976-ban az USA-ban.

Bár a fentiek alapján vonható párhuzam az index alapján, van néhány probléma magával a mutatóval.

Már önmagában ez is lehet egy intő jel, hogy az 1970-es évekbeli stagflációs válsághoz képest egy merőben más jellegű recesszióval állunk szemben jelenleg, hiszen az infláció felfutását a gazdasági ciklusban szereplő tényezők okozzák. 

Ugyanakkor sokan aggódnak, hogy az eredmény egy hasonló ár-bér spirál kialakulása lesz, mint volt az az 1970-es évek stagflációs időszakban. Ezt a bizonytalan inflációs kilátások, a magas infláció és a feszes munkaerőpiaci tendenciákkal vélik alátámasztottnak. Ha pedig egy ilyen spirál kialakulna – aminek kicsi az esélye –, annak korrigálása igen költséges lenne. A hasonlóságot a FED magatartásával is alátámasztottnak vélik, hiszen 1979 után egy markáns szigorításhoz folyamodtak, amely igaz képes volt letörni az akkori 20 százalék körüli inflációt, de ennek rekordszintű kamatok lettek az eredményei, ami a szigorúra vett monetáris politikával egy erőteljes recessziót idézett elő. Viszont, ha ezt a helyzetet összevetjük a jelenlegi helyzettel, akkor a FED nem tart ott kamatok tekintetében, hiszen durván 4 és 6 százalék körül kellene lenniük most a kamatoknak, ehhez képest a márciusi ülésen 25 bázisponttal 0,5 százalékra emelték az irányadó kamatot.

Viszont az a tény továbbra is fennáll, azokkal szemben, akik szerint az 1970-es évek recessziója ismétlődik meg jelenleg, hogy a mostani problémákat az ellátási problémák és a lakosság erőteljes kereslete is okozza, amire még rájött az ukrajnai konfliktus, ami tovább lökte felfelé az inflációt, hiszen megugrottak az energiaárak, ráadásul szakadoznak az ellátási láncok azóta is.

Második világháborús párhuzamok: laza monetáris politika, háztartások helyzete, keresleti-kínálati anomáliák

Azonban, ha jobban megvizsgáljuk az 1970-es évek stagflációs válságát és visszább tekintünk, akkor azt láthatjuk, hogy az 1940-es évek inkább hordoz hasonlóságokat a jelenlegi recesszióval. Az 1940-es évek alatt a háborút követő újjáépítési időszakot értjük.

Ugyanígy a 2008-as globális pénzügyi és gazdasági válság után is egy évtized a laza monetáris politikáról szólt.

Ide kapcsolva párhuzam vonható még az 1940-es években az egyes kormányzatok eladósodása, illetve a globális pénzügyi válság következtében előálló adósságválság között is. Igaz, ha mélyebbre tekintünk, akkor az 1940-es években a kormányok eladósodását a bezuhanó finanszírozási költségek és a háborús kiadások fűtötték.

Habár a két időszakban a megtakarítások és a háztartások jövedelmi aránya mutatott jelentős eltéréseket, a sokk bekövetkezése utáni tendencia hasonló: akadozott a kínálat, ezzel párhuzamosan erősen megugrott a kereslet, és így az előbbi az utóbbival nem tudott lépést tartani.

A második világháborút követő, valamint a pandémiát követő helyreállítás között abban mutatkozott különbség, hogy míg előbbi esetben a hétköznapi termékek gyártására való visszaállás jelentett problémát a hadi termelésről, addig az utóbbi esetben a nyersanyag, a szállítás és a munkaerő okozott problémát, igaz ennek korrigálása gyorsabban ment, mint a háborús újjáépítés. De így is elmondható, hogy

Tehát a két oldal nem volt egyensúlyban.

Habár sok a hasonlóság valóban az 1940-es évekhez képest, de az energiaválság kérdése a fő oka annak, hogy sokan az 1970-es évek stagflációs válságához hasonlítják a jelenlegi helyzetet, holott az az összehasonlítás azért is probléma, mert

hiszen jelentős szerepe volt az infláció felfutásában a keynesi gazdaságpolitikának, de hasonlóan nagy szerepe volt ebben a dollár leválasztásának az aranystandardról, valamint – hogy egy gazdaságon kívüli okot is említsünk – a vietnami háborúnak is (1955-1975).

Az 1940-es években a magas inflációt dinamikus monetáris politikai szigorítással kezelték. Ennek konkrét eszközei akkor a hitelezés visszafogása és a kisebbre vett jegybanki mérleg voltak, amelyek együttesen adták a pénzkínálat szűkítését. Azonban a jelenlegi helyzetet  globálisan szemlélve nem mindenhol látható hasonló tendencia: az USA-ban igaz emelik a kamatokat és csökkentik a pénzkínálatot, hasonlóan a kelet- és közép-európai térség jegybankjaihoz, akik már jóval ezelőtt kamatemelésbe kezdtek és a pénzmennyiség bővítését fűtő különböző programokat is elvetették.

Ez utóbbit Kristalina Georgieva, az IMF igazgatója is elismerte, amiről itt írtunk részletesebben.

A két időszak között a készletállományok tekintetében szintén vonható párhuzam, hiszen mind az 1940-es években, mind a pandémia előtt megugrott az aggregált kereslet, amire válaszul több vállalat bővítette a kapacitását és felhalmozta a készleteit, ami később visszaütött, mivel a megugró aggregált kereslet nem volt fenntartható hosszútávon, így pedig a felhalmozásból keletkező túlkínálat egy recessziót eredményezett. Ugyanez figyelhető meg a jelenlegi helyzetben is, viszont a kínálat bővülését az orosz-ukrán háború képében egy külső sokk megakasztotta.

Viszont ezt a különbséget megfelelő lépésekkel előnnyé is lehet formálni, hogy el lehessen kerülni az 1940-es évek második felében érvényesülő fellendülés, majd visszaesés tendenciáját. Az ukrajnai háború az ellátási láncokat ismételten veszélybe sodorta kínálati oldalról, ami azért probléma, mert 2022 elején a pandémiát követően végre megindult az ipari kibocsátás dinamikus növekedése, amely így visszaesett.

Ez azonban nem tette lehetővé az egyes vállalatoknak a fenntarthatatlan kereslet növekedésére adott heves reakciókat, és mire a kínálati oldal korlátai megoldódnak, már a túlkereslet is megszűnik.

hisz akkor megvan rá az esély, hogy ideális esetben találkozik a két oldal, így nem lenne túlkínálat.

Az energiaválság árnyékában

Az energiaválságra hivatkozva azt is érdemes megvizsgálni, hogy miért tekintik hasonlónak a helyzetet az 1970-es évekhez. Ezt az indokolja szerintük, hogy

amelyből a konfliktus következtében egy jelentős rész kiesik, ami előidézhet egy kínálati válságot a logisztikai problémákon keresztül, főleg azért, mert ha a NATO országokat vesszük figyelembe, akkor az olajexport nagyjából 50 százaléka irányul ezekbe az országokba.

A szankciókkal megakadályozzák azt, hogy az orosz olaj piacra tudjon kerülni (bankok szankciói, hajózási társaságok). A nagyobb olajvállalatok is tettek bejelentéseket arra vonatkozóan, hogy lemondanak az orosz érdekeltségeikről, miközben hátrahagyják az orosz területen foglalkoztatottakat és fejlesztéseiket is.

Ezért gondolják sokan, hogy hasonló vagy rosszabb forgatókönyv valósulhat meg, mint az 1970-es években.

Konklúzió

Összességében, ha teszünk egy kitekintést globálisan, egy kalap alá véve a korábbi háborúkat és az azokat követő recessziókat (első világháború, 1929-es gazdasági világválság, második világháború és az azt követő újjáépítés, az 1970-es évek stagflációja, 2008-as globális pénzügyi és gazdasági válság, pandémia, orosz-ukrán háború), akkor a jelenkori problémák jelentős mértékben eltérnek a korábbiaktól. Ezt nem csak az ukrajnai konfliktus okozza, hanem a 2010-es évek kulcsfontosságú mozzanatai is: Trump protekcionista politikája, a Brexit vagy a pandémia. Ezek a jelenségek kimutatnak a globalizációból, hiszen az évek alatt láthatóvá vált a globalizáció egy olyan, eddig ismeretlen mellékhatása, amely az egyes nemzetgazdaságok sérülékenységét jelenti, de a háttérben ugyanúgy ott vannak a további hátrányok is (pl. jövedelmek egyenlőtlen eloszlása).

Borítókép: MTI/AP/Orosz védelmi minisztérium