A tőzsdét legjobban ismerő közgazdászé a történelem egyik legnagyobb bukása

Nagy ember, nagy problémákkal

Irving Fisher New Yorkban született 1867-ben és mindig tudta, hogy egyszer nagy ember lesz. Egy miniszter gyermekeként puritán szorgalommal dolgozott és természetesen kora egyik elitegyetemére, a Yale-re járt. Az egyetemen annyira megszerette a matematikát, hogy a terület vezérelakjává vált, Fisher pedig 1930-ban az amerikai Ökonometriai Társaság első elnöke lett. 26 évesen megházasodott, miközben matematikát oktatott a Yale hallgatóinak.

Az ígéretes karrier elején, fiatal házasként, egyetemi előléptetésekor – 31 évesen – tudta meg, hogy tuberkolózisban szenved. A korban ez egyet jelentett a halálos ítélettel, elég kevesen épültek fel a betegségből, sőt, Fisher apja is így hunyt el 14 évvel korábban. Fishert sokkolta a hír és valóságos egészségharcossá vált, eldöntötte, hogy kikúrálja magát a halálos kórból. A korban annyit tudtak, hogy friss levegővel és egészséges életmóddal lehet némi esély a túlélésre, úgyhogy Fisher el is költözött New Yorkból.

Végül a közgazdász túlélte a betegséget és innentől az egészséges élet és a friss levegőn töltött idő, az egészséges táplálkozás és a sport egyik élharcosává vált, legszívesebben be is tiltotta volna a dohányzást. (Legidősebb lánya nem volt ilyen szerencsés, ő egy 1918-ban Franciaország felé induló amerikai katonával lépett frigyre, de a férfi távozása miatt először idegösszeomlást kapott, amiből hónapokig nem épült fel, végül pedig mellhártyagyulladásban hunyt el.)

Fishert állítólag ritkán látták mosolyogni és humora sem volt, külsőre azonban rendkívül sportos, tökéletesen szabott öltönyökben jelent meg előadásain. A közgazdász minden reggel hétkor futni indult, nem dohányzott, nem ivott teát és kávét, nem evett csokoládét és húst is csak ritkán. A mogyoróvaj és a banán fontosságát hangsúlyozta ismerőseinek. Utazásain olykor a szálláshelyek konyhájára is benézett, hogy maga adjon instrukciókat a séfeknek.

Az egészség mellett Fisher lelkesen támogatta a világbékét, a Nemzetek Szövetségét, százszázalékos tartalékolású bankrendszerben hitt, de az eugenikát, az emberi faj nemesítésének törekvése mellett is kiállt.

Saját feleségének viszont utazásai alatt is minden nap írt, olykor egészen költői leveleket.

Egyetemi tanárból a Wall Street farkasa

Fisher valódi ezermester volt, 1910-ben feltalált egy indexkártya-rendszert, ez volt a Rolodex. A találmányra 1912-ben szabadalmat kapott, de mivel nem talált gyártócéget, maga alapított egyet és 1913-ban már a piacra is lépett. 1925-ben egy nagyvállalat megvette a céget, Fisher milliomos lett. Vásárolt is magának egy Lincoln autót, sofőrrel.

kora piaci gurujává, mindentudó szakértő-előrejelzőjévé.

Fisher Mussolininél

Érdemes megemlékezni arról is, hogy Fisher rövid ideig Amerikából még a fasiszta Mussolinivel is kapcsolatba lépett. Mikor megtudta, hogy Mussolini érdeklődik a pénzügyi témák iránt, azonnal levelet írt neki, hogy egy világkonferencia szervezésében nyerje el támogatását. Mussolini egyetértett Fisher céljával, úgyhogy 1927-ben a közgazdász már úton is volt Európába.

„Ön a világ azon nagy emberei közé tartozik, akik érdeklődnek az infláció, a defláció, az instabil pénz és a stabilizáció iránt” – mondta Mussolininek, aki aztán 1931-ig nem is jelzett vissza a konferenciával kapcsolatban, ekkor viszont közölte Fisherrel, hogy sikerült elolvasnia a közgazdász The Money Illusion című könyvét, ami nagyon izgatta. A diktátort azonban a harmincas években érthető módon már más feladatok kötötték le, mint az amerikai közgazdásszal való levelezgetés.

A fotón Mussolini és Hitler. Nem maradt ideje monetáris közgazdaságtanra.

Fisher minden szavát itták a New York-i üzleti lapok. Általában meglehetősen optimistán tekintett a gazdasági jövőbe, úgy vélve, hogy a száguldó részvénypiac bizony már a földi paradicsom közeledtét jelzi, legalábbis Amerika új, jóléti világát tükrözi. A jegybank szerepét betöltő Fed megalapítását követően úgy vélte, az intézmény majd gondoskodik a gazdaságról. A szárnyalás csúcsán tízmillió dollárnyi részvényt birtokolt, miután

A valódi próféta

Fisher még TBC-s korában ismerkedett meg „ikertornyával”, Roger Babson közgazdásszal, aki örök pesszimistaként 1929 őszén is az összeomlásról szónokolt. Valójában ekkor már vagy három éve figyelmeztette barátját, hogy egy klasszikus tőzsdei buborék alakul ki a szemük előtt. Úgy vélte, hogy nem az információ, a racionalitás, a statisztika vagy bármi más uralja a világot, hanem az érzelmek. Babson már terjesztette is a rossz hírt, mire a kor sztárközgazdásza gyorsan megnyugtatta a New York-i lapokat, hangsúlyozva, hogy ha lesz is recesszió a részvényárakban, az semmiben sem hasonlít majd egy összeomláshoz.

„Úgy tűnik, hogy a részvényárak tartósan magas szinten stabilizálódtak” – tette hozzá Fisher 1929. október 16-án, két héttel a modern történelem legnagyobb gazdasági összeomlása előtt.

Különös, hogy még az első összeomlást követően, 1929 végén is arról beszélt, hogy igazi összeomlás nem történt, most már csak felfelé vezet az út. Ami persze lefelé vezetett egészen 1933-ig.

Levelet kaptam, lájf

Fisher teljes vagyonát elvesztette és nagyon is igyekezett a válság megoldására – vagy száz levelet írt Roosevelt elnöknek. A harmincas években már csak egy kurzusa volt az egyetemen, közben pénzügyi helyzete menthetetlenül összeomlott. Idős korát az adósságokkal és az adóhatósággal való kényszerű küzdelem határozta meg. Felesége gazdag testvérének segélyeiből élt az egykori tőzsdeguru.

amely 60 ezer dollárt követelt rajta.

1935 után Fisher már arra kényszerült, hogy a Yale egyetemtől bérelje vissza saját lakását. Az egykor sofőrrel közlekedő közgazdász 750 ezer dolláros adósságot hagyott a családra. 1940-ben felesége elhunyt, ekkortól hónapokat töltött a világban való utazgatással, keresve az adósságtól való menekülés módjait. Még egy összecsukható háromlábú széket is feltalált, aminek ötletét senkinek sem sikerült eladnia.

Fisher elméletalkotóként, tanácsadóként és befektetőként sem érte el, amire vágyott, mert túlzottan is messziről, felülről szemlélte a gazdasági folyamatokat, az egyéni emberi viselkedést figyelmen kívül hagyta, így rejtve maradt előtte a gazdaság utcaszintű valósága, mindaz, ami nem a papíron vagy a közgazdász fejében, hanem a valóságban, más emberek fejében zajlik. 

Fishert sokszor úgy emlegetik, mint az első neoklasszikus közgazdászt – azaz napjaink főáramú közgazdaságtanának egyik elődjét – és valóban, kudarcai már intő jelként figyelmeztetnek a közgazdasági iskola hibáira. Mentségére szóljon, hogy a Harvard és a Yale Egyetem három legjobb statisztikusa utólag, 1988-ban kísérletet tett arra, hogy az 1929 előtti adatok felhasználásával, de immár modern módszerekkel prognosztizálja a nagy gazdasági világválságot. Ugyanazokat az adatokat használták, amelyeket Fisher, s nem jártak sikerrel: a válság szerintük sem volt előrejelezhető (még utólag sem).

(A cikk Mark Skousen: The Making of Modern Economics című elmélettörténeti munkájára épül.)