Érdemes látni: Burger Barna Károlyi-kertben kiállított fotói olyanok, mintha a túlvilágról küldött üzenetek lennének

Fotók: Petőfi Irodalmi Múzeum 

Van Mészöly Miklósnak egy rövid írása, a címe Képeslevelezőlap, odaátra. Ebben leír egy számára döntő fontosságú jelenetet. Közvetlenül a második világháború vége után esett meg vele szülővárosában, Szekszárdon. Ekkor már eldöntötte, hogy elhagyja a várost. Utolsó estéinek egyikén Dallos Sándor író présházában üldögéltek a Lisztes nevű völgyben, egy diófa alatt.

Nem tudom, miért jutott eszembe éppen ez az írás Burger Barna Meg nem írt képeslapok című kiállításán járva. Talán azért, mert Mészöly művének címe fájdalmasan rímel arra, hogy Burger nagyon korán hagyott itt bennünket. Másrészt talán azért is, mert

Burger Barna kiváló fotós volt, számos emlékezetes kiállítás és album fűződik a nevéhez. Két kiemelkedő könyve a Fej vagy írás – 92 íróportré és a Kékvándor című album, amelyben az Országos Kéktúrán rögzített képi benyomásait adta közre. Sokat dolgozott kortárs írókkal, köztük a szintén fiatalon elhunyt Kőrösi Zoltánnal, de Nádas Péterrel és Sajó Lászlóval is. 2007 körül e sorok szerzőjét is fotózta egy budapesti kávézóban. Alkatilag nehezen viselem az ilyesmit, de Barna olyan figyelmesen, empatikusan és kedvesen dolgozott körülöttem, hogy kezdeti feszélyezettségem hamar elmúlt. Aztán még néhányszor beszélgettünk az évek során. Utoljára már nagybetegen láttam, a Kékvándor című utolsó kiállításának megnyitóján, ahová meghívott zenélni.

Ezen a kiállításon különféle európai városokban készített fotói láthatók Rómától Marosvásárhelyig, Szófiától Budapestig. E városfotókból eredetileg könyv készült volna, de a terv már nem valósulhatott meg. Burger kortárs írókat kért fel, hogy egy-egy képhez írjanak szövegeket. Könyv nem lett (bár ki tudja, talán lehet még egyszer), lett viszont ez a kiállítás, és nagyon jó, hogy lett. Közhely (ettől még igaz, sőt), hogy egy város lényege, titokzatos egyénisége nem a leghíresebb látványosságain keresztül ragadható meg. Azok a giccsárusok standjaira valók.

Mélyebbre ás, azt ragadja meg, ami a legtöbbünk számára láthatatlan marad. Egy szinte banális látványból hozza a felszínre azt a többletet, amitől a képe műalkotássá válik. A mai képdömping idején látszik csak igazán, milyen fontos is ez a képesség, és milyen sokat vesztettünk azzal, hogy Barna már nincs köztünk. A kiállított képekhez olyan írók adtak szövegeket, mint Darvasi László, Dragomán György, Térey János vagy Tóth Krisztina. Az írások hol összeszikráznak a képpel, hol nem, de nem is ez a lényeg.

Egy behavazott utca, egy futballstadion, egy néptelen tengerpart, száradó ruhák, egy alvó macska. Semmi különös, mondhatnánk. A fotográfia misztériuma viszont éppen az, hogy ezeket a semmiségeket ragyogtatja fel és tölti meg valami titokzatos többlettel. Hogy mi ez a többlet, azt nem tudom. Talán a szeretet. Mert Burger szerette azt az Európát, amit megörökített. És ebből az Európából egyre kevesebb látszik már.

***

(Burger Barna: Meg nem írt képeslapok. Petőfi Irodalmi Múzeum, Károlyi-kert. Látogatható az év végéig)