Szabolcsi Gergely szerint sok jó dolog történt a magyar képregényes világban, bővült a kínálat, de még van hová fejlődni. Nincs miért szégyenkezni, de a lemaradás olyan nagy, hogy nehéz lesz behozni, főleg, hogy a piac is elég kicsi. A magyar fantasztikum helyzete, huszonharmadik epizód: képregényes különkiadás
Hogy változott a fantasztikus irodalmi közeg az elmúlt években? A Mandiner.sci-fi első születésnapjára arra kértünk egy sor, a sci-fi-, fantasy- és horrorközegben aktív írót, szerkesztőt, bloggert és olvasót, hogy értékeljék a magyar fantasztikum helyzetét 2016-ban.
Aki válaszol: Szabolcsi Gergely, a Trikorder és a Mandiner.sci-fi szerzője.
*
Mi a jó és mi a rossz a hazai képregényes világban? Van-e elég kiadó? Vannak-e hiányok? Mi a helyzet a magyar szerzőkkel? Ilyen – vagy ezekhez nagyon hasonló – kérdésekre mindig finomkodva szokás válaszolni, mert gyakran a legkisebb hanyagul odavetett megjegyzés is hosszas vitákat szülhet a képregényes élet fórumain. Pedig az elmúlt években nincs miért szégyenkeznie azoknak, akik ebben a közegben tevékenykednek.
Kezdjük talán a jó dolgokkal. Egy évvel ezelőtt készítettem interjút Harza Tamással, akkor még arról panaszkodtam neki, hogy mennyire szomorú, hogy jelenleg szinte csak ők adnak ki füzetes képregényeket és az ő négy sorozatukból (Batman, Hihetetlen Pókember, Peter Parker Pókember és Marvel+) is csak három jelenik meg újságosnál. Ehhez képest idén mintha megint előrébb léptünk volna, egyrészt a Kingpin a piacra dob egy új Tini Nindzsa Teknőcök sorozatot, ezúttal kifejezetten a fiatalabb korosztályt megcélozva, valamint egy magánszemély elkezdte kiadni a Spawn képregényeket, ráadásul Hosszú Katinka is belevágott a képregénybizniszbe.
Örülhettek a Walking Dead rajongók is, hiszen idén egy új kiadó vette át a sorozatot. De nem a Spawn és a Walking Dead az egyetlen Image képregényes, ami eljut a magyar olvasókhoz, a Frike csapat ugyanis elkezdte kiadni az Outcastot, amivel egy újabb kult státuszban lévő sorozat jut el a magyar olvasókhoz. És a pozitívumok listája még mindig nem ért végett: kArton Galéria, Café Postnuclear, Kittenberger, egyre erősebb fanzine színtér – a sor tetszőlegesen bővíthető ízlés és hangulat alapján.
Mindezek ellenére nem vagyok maradéktalanul elégedett, mert bár a színtér erőn felül teljesít (elég csak arra gondolni, hogy idén hány nagyobb képregényes, vagy képregényes vonatkozású, rendezvény volt), de még mindig hatalmas hiányosságokat találni. Egyrészt bár az előző bekezdésekben említésre került pár magyar képregény, azért még mindig az az érzésem, hogy a hazai szerzők el vannak maradva. A fanzine vonal ugyan egyre erősebb, de még mindig várom, hogy jöjjön az a magyar képregény, amire őszinte elismeréssel tudok rábólintani, hogy igen, ez az (eddig legközelebb ehhez a Café Postnuclear került, amiben szerintem rengeteg potenciál van és csak remélni tudom, hogy a szerzőpáros folytatja a munkát). Tavaly ebben a témában a Roboraptor csapata szervezett kerekasztalbeszélgetést, és akárhogy is nézem, a helyzet azóta szinte semmit sem változott. Ugyan megjelenik egy-egy a szokásosnál sikeresebb darab, de ezek fel sem tudják venni a versenyt a külföldi képregényekkel.
És ha már külföldi képregények: tény, hogy idén több sorozat is (újra)indult és a voltak igazi meglepetéskiadványok, de érezhető, hogy a magyar piacon még mindig minden kiadás hazárdjáték. Én már azt sem hittem, hogy az Outcast második kötete megjelenik, az pedig végképp meglepetés, hogy a Spawn egy szám után nem halt el. Persze ezek a sorozatok viszonylag jó helyzetből indultak: az Outcastot már tévében is láthatjuk, ráadásul Robert Kirkman neve a magyar olvasóknak is ismerős, a Spawnra pedig még mindig sokan nosztalgiával gondolnak vissza.
Ilyen helyzetben pedig nem várható el senkitől sem, hogy újabb címekkel próbálkozzon, pedig az elmúlt években a szerzői képregényeknek igazi reneszánsza van és számos olyan szerző van, aki esetében a magyar kiadás hiánya igazán fájó pont lehet (a teljesség igénye nélkül: Fraction, Aaron, Remender, DeConnick, Hickman), de ha a szerzői képregényeket el is felejtem, akkor is mellbevágó tud lenni a lemaradásunk. Hiába ad ki a Kingpin évente több kötetet, különszámot, sorozatot, ha az amerikai kiadásokat esélyünk sincs utolérni, arról nem is beszélve, hogy a Marvel címeinek töredéke jelenik meg itthon, a DC-től meg tényleg szinte semmi.
Talán ennyiből is látszik, hogy felemás a helyzet és az ember az aktuális hangulata szerint akár két élesen eltérő képet is festhet a magyar képregényes helyzetről. Egyrészt ott van az, hogy évről évre egyre több kiadvány van, egyre több izgalmas kezdeményezés, egyre jobb magyar képregények, másrészről pedig még mindig hatalmas a lemaradásunk és a jelenlegi tempó mellett esélytelennek tűnik, hogy ezt behozzuk.
*
A cikksorozat összes része A magyar fantasztikum helyzete címke alatt elérhető, de érdemes követni Facebook- vagy Moly-oldalunkat is.
A rajongók állítólag Reeves-t szeretnék látni az új Martin Scorsese-filmben, pedig a John Wickből és saját képregényéből kiindulva a színész inkább életet vesz el, mintsem ad.
Stephen King esetében legalábbis mindenképp, még ha nem is teljes mértékben. Ezúttal ráadásul nemcsak egy új Joe Hill-képregény jelent meg, de egyéb köteteivel is újrázhatunk.
Bár magyarul szólalnak meg, így bárki megérti mondandójukat, kizárólag nemi erőszakkal és agresszióval képesek maguknak figyelmet szerezni.
A nemrég Budapesten járt zenész életét és gondolatait, érzelemvilágát és múltját feldolgozó képregény már magyarul is olvasható. A komoly terjedelem mögött pedig Nick Cave mély érzelmei bújnak meg.
Toto meg a Marvelnél ugatja az egereket, miközben Óz bármit bekamuzik, hogy megtartsa hatalmát, és bár a macskákat is szeretjük, Alita hazai megjelenése a nagyobb durranás.
Sőt, nemcsak, hogy egy amerikai ikon partnere, de még a magyar történelem jeles pillanatait is hajlamos belecsempészni a munkáiba.
Milyen csodás ez a nap.
A magyar válogatott csapatkapitánya nem felejtette el ígéretét.
