Lehet-e esztétizálni a háborút? Mihez kezdett egy művész a Nagy Háborúval, ami szétszakította nemzeteinket, társadalmainkat, Európát és komplett történelmünket – a háborúval, ami után semmi nem volt ugyanaz többé? Ludmann Mihály Művészek a háborúban 1914-1918 című, Látóhatár Kiadónál most megjelent kötetében az 1. világháborút megörökítő magyar művészek történeteit és alkotásait mutatja be.
Művészek a háborúban 1914-1918: ezzel a címmel jelent meg Ludmann Mihály képekkel gazdagon illusztrált kötete az 1. világháború eseményeinek művészi feldolgozásairól a Látóhatár Kiadónál. A nagyközönség utoljára a száz évvel ezelőtti hadikiállításokon láthatta egyben azokat a műveket, amiket a magyar alkotók a háború apropóján készítettek. Mint mind tudjuk, az elmúlt évszázadban további rendszerváltások és nemzeti tragédiák rakódtak az 1. világháború emlékezetére, épp ezért is fontos, hogy mostanában, az első világégés százéves évfordulóin újra ráirányítsuk tekintetünket az akkori történelemre és mikrotörténetekre.
A világháborút hivatalból vagy személyes érdeklődésből megörökítő művészek egyéni alkotásai és sorsai is ilyen mikrotörténetekké állnak össze, amiket Ludmann könyve érdekesen és befogadható tömörséggel mutat be.
Mednyánszky Lászlótól Kisfaludi Strobl Zsigmondig, Rippl-Rónai Józseftől Márffy Ödönig, Vaszary Jánostól Egry Józsefig terjed a kötetben bemutatott művészek sora. Elsőrangó alkotók és kismesterek egyaránt helyet kaptak a műben – hiszen a háború sem válogatott az áldozatai és érintettjei között.
A fejezetekre tagolódó kötetben előbb a sajtóhadiszállás alkotóit, aztán a katonafestőket, majd a szobrászokat és végül az építészeket ismerhetjük meg. Különösen a festők alkotásai izgalmasak, hiszen a világháború korszaka, beleértve a háborút megelőző és azt követő éveket, a művészet nagy átalakulását, a hagyományos festészet végső felbomlását, az izmusok megjelenését hozták magukkal. De mi tükröződik mindebből a háborús művészetben? Festője válogatta, hogy éppen a pályájuk kezdetén, delelőjén vagy immár a hanyatló korszakukban érte őket a csatazaj, s hogy kit mi érdekelt igazán a háborúból.
Rippl-Rónai József maga így írt a hadszíntéren készült képeiről 1917-ben: „Kiállításom nem nevezhető el Hadikiállításnak, mert háborús rajz csak negyedét teszi ki az egésznek... Az olasz fronton 5 hétig voltam a mi lövészárkunkban... ellenséget soha, sehol nem láttam, nem is rajzoltam. Csak a mieink érdekeltek leginkább, ha nem is történt összeütközés, mégis az arra való hozzákészülés egyes fázisai nevezetesebb alakjait megrögzítettem úgy, ahogyan tudtam, úgy, ahogy láttam. A legrémesebb részét, a szegény katonák lelkiállapotát, ami a legérdekesebb az egész háborúban, nem ismerem közelebbről, azt pl., hogy milyen kitartással, az időjárás viszontagságai közepette milyen lerongyoltan, piszkosan, sárosan, teljesen dezoláltan, orientálatlan lelkiállapotban, hason fekve hóban, vízben, dideregve, megtöltött fegyverrel kezükben lesnek az ellenségre, nem láttam, csak elképzelni tudom. Ezt csak az tudja megörökíteni, aki velük hasalt, velük szenvedett, de megmaradt talán rokkantan az élők sorában...” A mindig is az élet derűs oldaláért rajongó, akkor már idősödő festő együttérzéssel vegyes távolságtartással írt és alkotott a háború földi pokláról. Az adott művész beállítottságától függött, hogy a heroizálást, az együttérzést, a szenvedésre való fókuszálást, esetleg a háborúpárti vagy a háborúellenes ideológia képviseletére helyezte-e a hangsúlyt.
A háború aztán véget ért. Ahogy véget ért a történelmi Magyarország is, véget ért a háborút propagálók vagy azt ellenzők élete is. A háború művészi megörökítői is örök nyugalmukban pihennek. De a háború és az ebből fakadó emberi szenvedés általános tragédiájának egyéni művészi megközelítései máig érdekesek és izgalmasak maradnak mind a szakértőknek, mind a laikus érdeklődőknek. Ludmann Mihály könyve így válik fontos kordokumentummá a nagy háború századik évfordulós éveiben.
Miként kerülhető el, hogy egy településre kikerüljön a „megtelt” tábla? Mikor születik újjá a rákosrendezői pályaudvar és környéke, épül-e újabb felhőkarcoló? Mindezekre Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára, országos főépítész adott választ. Interjú.
A székelyek török nyelvet beszéltek, stratégiai okok és a hun-hagyomány miatt csatlakozhattak a honfoglalókhoz – mondja Aydemir Hakan tudományosan megalapozott, forradalmi tanulmányában.
Emma és Eddie úgy döntenek, Magyarországon adnak új lendületet az életüknek és a karrierjüknek. A fiatal amerikai OnlyFans-sztár házaspár budapesti hétköznapjait hét éven át filmezte Hörcher Gábor: az Emma és Eddie – A képen kívül egyszerre vezeti be a nézőt az új hullámos szexipar és a párkapcsolati erőszak világába.
A hadirokkant „ott reszket hidegrázósan, roncs idegekkel az utcasarkon, világtalan szemmel, fehér botjára támaszkodva és ott ül a hídfőknél, villamos végállomásoknál, sétatereken, fél karral, fél lábbal vagy mind a két végtagja híjjával. […] Mindennapi útjainkon előttünk bicegnek, roskadoznak, mint a nemzet lelkiismeretének élő, tragikusan vonagló és vádoló jelképei.
Az első világháború után a frontról hazatért katonák számára a Nagyatádi Szabó István-féle földreformról szóló törvény jelentett némi gondoskodást, amikor földet osztottak az arany vagy ezüst vitézségi éremmel kitüntetett földműveseknek, a földműves hadirokkantaknak, a munkaképes földműves hadiözvegyeknek és a felnőtt földműves hadiárváknak, valamint a vitézeknek. A törvény végrehajtása során mintegy 300 000 ember kapott egy-két holdas törpebirtokot örök használatra, amelyet „rokkant fődek"-nek neveztek. Ilyen rokkant-telepek alakultak az ország sok településén, például Szárújtelepen, Salgótarjánban, Kaposvárott, Őrhalmon, Fóton és Mórahalmon stb.
A hadigondozottak otthon, falusi környezetben tartása az akkori Népjóléti Minisztérium egyik meghirdetett célja volt, ám egy-két mezőgazdasági átképző akción és a 6000/1922. BM rendelettel meghirdetett Horthy Miklós Segélyakción kívül mást nemigen tudtak tenni.
Az 1948-ban bekövetkezett kommunista hatalom eltolódás és szervezeti átalakítások miatt a minisztérium Hadigondozási főosztályát 1948-ban megszüntették, feladatait és ügykörét a Társadalompolitikai főosztály vette át,
A második világháborút követő kommunista térhódítás nem ígért sok jót az áldozatok, a hadirokkantak számára. Pedig a fronton meghalt körülbelül 400 ezer magyar katona, a különböző harci cselekményekkel, valamint a hitleri koncentrációs táborokban és a szovjet hadifogolytáborokban elhunytakkal kiegészítve számuk megközelítette az egymilliót. A hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák száma 800 ezer körül volt.
1949-ben életbe lépett a teljes jogfosztottság. Minden hősi halottat és katonát, aki a frontról hadirokkantként jött haza, bűnösnek nyilvánítottak, amiért részt vett a Szovjetunió elleni háborúban. Az özvegyek is vétkesek voltak, mert úgymond „nem akadályozták meg, hogy férjeik kimenjenek a frontra".
http://www.archivnet.hu/hadtortenet/hadirokkant_sors_a_masodik_vilaghaboru_utan.html
Most még egy bőrt akarnak lehúzni róluk.
