Ft
Ft
24°C
14°C
Ft
Ft
24°C
14°C
09. 17.
szerda
Legolvasottabb témák
Orbán Viktor
migráció
energiaválság
orosz-ukrán háború

Akták

AKTA
Háború Ukrajnában
AKTA
Választás 2024
AKTA
Háború Izraelben
AKTA
Lengyel választás
AKTA
Egymillió Találkozás Napja
AKTA
Foci Eb 2024
AKTA
Olimpia 2024
AKTA
Amerikai elnökválasztás 2024
AKTA
Árvíz 2024
AKTA
Magyar Péter botrányai
AKTA
Vagyonnyilatkozatok 2025
AKTA
Pénzügyi beszámolók
AKTA
Tusványos 2025
Előfizetés
Szerzőink Feliratkozás hírlevélre
09. 17.
szerda
Hírek
Vélemények
Hetilap
Látóhatár Kiadó művészet festészet szobrászat Vaszary János Egry József kultúra 1. világháború Márffy Ödön Kisfaludi Strobl Zsigmond Ludmann Mihály Mednyánszky László történelem Művészek a háborúban Rippl-Rónai József építészet Osztrák-Magyar Monarchia

Így örökítették meg a művészek a nagy háborút

2015. december 21. 11:52

Lehet-e esztétizálni a háborút? Mihez kezdett egy művész a Nagy Háborúval, ami szétszakította nemzeteinket, társadalmainkat, Európát és komplett történelmünket – a háborúval, ami után semmi nem volt ugyanaz többé? Ludmann Mihály Művészek a háborúban 1914-1918 című, Látóhatár Kiadónál most megjelent kötetében az 1. világháborút megörökítő magyar művészek történeteit és alkotásait mutatja be.

2015. december 21. 11:52
Rajcsányi Gellért
Rajcsányi Gellért
 
Művészek a háborúban 1914-1918: ezzel a címmel jelent meg Ludmann Mihály képekkel gazdagon illusztrált kötete az 1. világháború eseményeinek művészi feldolgozásairól a Látóhatár Kiadónál. A nagyközönség utoljára a száz évvel ezelőtti hadikiállításokon láthatta egyben azokat a műveket, amiket a magyar alkotók a háború apropóján készítettek. Mint mind tudjuk, az elmúlt évszázadban további rendszerváltások és nemzeti tragédiák rakódtak az 1. világháború emlékezetére, épp ezért is fontos, hogy mostanában, az első világégés százéves évfordulóin újra ráirányítsuk tekintetünket az akkori történelemre és mikrotörténetekre.
 
A világháborút hivatalból vagy személyes érdeklődésből megörökítő művészek egyéni alkotásai és sorsai is ilyen mikrotörténetekké állnak össze, amiket Ludmann könyve érdekesen és befogadható tömörséggel mutat be.
 
Mednyánszky Lászlótól Kisfaludi Strobl Zsigmondig, Rippl-Rónai Józseftől Márffy Ödönig, Vaszary Jánostól Egry Józsefig terjed a kötetben bemutatott művészek sora. Elsőrangó alkotók és kismesterek egyaránt helyet kaptak a műben – hiszen a háború sem válogatott az áldozatai és érintettjei között.
 
A fejezetekre tagolódó kötetben előbb a sajtóhadiszállás alkotóit, aztán a katonafestőket, majd a szobrászokat és végül az építészeket ismerhetjük meg. Különösen a festők alkotásai izgalmasak, hiszen a világháború korszaka, beleértve a háborút megelőző és azt követő éveket, a művészet nagy átalakulását, a hagyományos festészet végső felbomlását, az izmusok megjelenését hozták magukkal. De mi tükröződik mindebből a háborús művészetben? Festője válogatta, hogy éppen a pályájuk kezdetén, delelőjén vagy immár a hanyatló korszakukban érte őket a csatazaj, s hogy kit mi érdekelt igazán a háborúból. 
 
Rippl-Rónai József maga így írt a hadszíntéren készült képeiről 1917-ben: „Kiállításom nem nevezhető el Hadikiállításnak, mert háborús rajz csak negyedét teszi ki az egésznek... Az olasz fronton 5 hétig voltam a mi lövészárkunkban... ellenséget soha, sehol nem láttam, nem is rajzoltam. Csak a mieink érdekeltek leginkább, ha nem is történt összeütközés, mégis az arra való hozzákészülés egyes fázisai nevezetesebb alakjait megrögzítettem úgy, ahogyan tudtam, úgy, ahogy láttam. A legrémesebb részét, a szegény katonák lelkiállapotát, ami a legérdekesebb az egész háborúban, nem ismerem közelebbről, azt pl., hogy milyen kitartással, az időjárás viszontagságai közepette milyen lerongyoltan, piszkosan, sárosan, teljesen dezoláltan, orientálatlan lelkiállapotban, hason fekve hóban, vízben, dideregve, megtöltött fegyverrel kezükben lesnek az ellenségre, nem láttam, csak elképzelni tudom. Ezt csak az tudja megörökíteni, aki velük hasalt, velük szenvedett, de megmaradt talán rokkantan az élők sorában...” A mindig is az élet derűs oldaláért rajongó, akkor már idősödő festő együttérzéssel vegyes távolságtartással írt és alkotott a háború földi pokláról. Az adott művész beállítottságától függött, hogy a heroizálást, az együttérzést, a szenvedésre való fókuszálást, esetleg a háborúpárti vagy a háborúellenes ideológia képviseletére helyezte-e a hangsúlyt.
 
A háború aztán véget ért. Ahogy véget ért a történelmi Magyarország is, véget ért a háborút propagálók vagy azt ellenzők élete is. A háború művészi megörökítői is örök nyugalmukban pihennek. De a háború és az ebből fakadó emberi szenvedés általános tragédiájának egyéni művészi megközelítései máig érdekesek és izgalmasak maradnak mind a szakértőknek, mind a laikus érdeklődőknek. Ludmann Mihály könyve így válik fontos kordokumentummá a nagy háború századik évfordulós éveiben.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gregorius
2021. november 03. 21:22
Csodálom, hogy Rippl-Rónait idézik, hiszen a legtöbb kitűnő rajzot Mednyánszky készítette, aki ráadásul messze hosszabb időt töltött a frontokon.
Válasz erre
1
1
Szúnyog
2015. december 31. 15:35
"Most még egy bőrt akarnak lehúzni róluk." Ugyan kik akarnak most még egy bőrt lehúzni? S kik élnek még közülük? Ehh, nem kéne az az ostobaság...
Válasz erre
2
0
Békanász a hasadon
2015. december 30. 10:55
A hadirokkant „ott reszket hidegrázósan, roncs idegekkel az utcasarkon, világtalan szemmel, fehér botjára támaszkodva és ott ül a hídfőknél, villamos végállomásoknál, sétatereken, fél karral, fél lábbal vagy mind a két végtagja híjjával. […] Mindennapi útjainkon előttünk bicegnek, roskadoznak, mint a nemzet lelkiismeretének élő, tragikusan vonagló és vádoló jelképei. Az első világháború után a frontról hazatért katonák számára a Nagyatádi Szabó István-féle földreformról szóló törvény jelentett némi gondoskodást, amikor földet osztottak az arany vagy ezüst vitézségi éremmel kitüntetett földműveseknek, a földműves hadirokkantaknak, a munkaképes földműves hadiözvegyeknek és a felnőtt földműves hadiárváknak, valamint a vitézeknek. A törvény végrehajtása során mintegy 300 000 ember kapott egy-két holdas törpebirtokot örök használatra, amelyet „rokkant fődek"-nek neveztek. Ilyen rokkant-telepek alakultak az ország sok településén, például Szárújtelepen, Salgótarjánban, Kaposvárott, Őrhalmon, Fóton és Mórahalmon stb. A hadigondozottak otthon, falusi környezetben tartása az akkori Népjóléti Minisztérium egyik meghirdetett célja volt, ám egy-két mezőgazdasági átképző akción és a 6000/1922. BM rendelettel meghirdetett Horthy Miklós Segélyakción kívül mást nemigen tudtak tenni. Az 1948-ban bekövetkezett kommunista hatalom eltolódás és szervezeti átalakítások miatt a minisztérium Hadigondozási főosztályát 1948-ban megszüntették, feladatait és ügykörét a Társadalompolitikai főosztály vette át, A második világháborút követő kommunista térhódítás nem ígért sok jót az áldozatok, a hadirokkantak számára. Pedig a fronton meghalt körülbelül 400 ezer magyar katona, a különböző harci cselekményekkel, valamint a hitleri koncentrációs táborokban és a szovjet hadifogolytáborokban elhunytakkal kiegészítve számuk megközelítette az egymilliót. A hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák száma 800 ezer körül volt. 1949-ben életbe lépett a teljes jogfosztottság. Minden hősi halottat és katonát, aki a frontról hadirokkantként jött haza, bűnösnek nyilvánítottak, amiért részt vett a Szovjetunió elleni háborúban. Az özvegyek is vétkesek voltak, mert úgymond „nem akadályozták meg, hogy férjeik kimenjenek a frontra". http://www.archivnet.hu/hadtortenet/hadirokkant_sors_a_masodik_vilaghaboru_utan.html Most még egy bőrt akarnak lehúzni róluk.
Válasz erre
3
1
Gregorius
2015. december 21. 23:52
"eltoltam"
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!