Lehetetlen küldetés: ebéd a belvárosban

Budapesten kétféleképpen lehet ma ebédelni a belvárosban. Asztalt foglalva és asztalt nem foglalva. Utóbbi esetben az utcáról betérünk egy tetszőleges étterembe és eszünk. Ez szinte kivétel nélkül tragédiába torkollik: vagy egy vidéki menza színvonalát csomagolják városi köntösbe és adják el a rántott húst a tömegnek, vagy a nyugat-európai trendeken szorítónyomást tartó élelmes magyar üzletember csinál valami bisztrót, ami sokszor még a menzás témánál is kétségbeejtőbb szokott lenni.

Asztalt foglalva kicsit könnyebb, elvégre tudjuk, hogy hova megyünk, viszont elveszik a belvárosi bolyongás közbeni gyorsebédelés meglepetése. Én ugyanis szeretek pozitívan meglepődni. A belsőépítésszel kiszopott bisztróban felszolgált túlsütött „streetfoodos” kacsacomb viszont nem számít pozitív meglepetésnek.

Ebédelni párosban járnak az emberek többnyire, de legalábbis társasággal. Én is így tettem Bukovics Martinnal, a Mandiner.bor szerkesztőjével. Azt állította, kapott egy fülest, miszerint az új Costes Downtown délben is jó. 

Miután majdnem leszelfiztünk a Széchenyi téren mögöttünk haladó Kósa Lajossal, elkanyarodtunk a Magyar Menza epicentrumának számító Roosevelt étterem mellett és elhaladtunk a magyar középosztály vágyálmait megtestesítő bugyinedvesítő Mák Bisztró előtt, amikor is megpillantottunk egy a helyszínhez kevésbé passzoló, már-már európai diszkrécióval rendelkező étterembejáratot. Megérkeztünk.

*

Bukovics Martin: Neked is bent maradt a zakódban a pénztárcád?

Esterházy Janó: Igen, de nyugi, nem lopják el. Annak mondjuk örülök, hogy már a bejáratnál levette rólam a kabátot az ültetőlány. Ez azt jelenti, hogy Európában vagyunk. (Körbenéz.) Alig van itt valaki.

Bukovics Martin: Ők is főleg külföldiek. De ez csak jót jelent, a következő Hagyó Miklós nem itt fog nokiásdobozokkal dobálózni.

Esterházy Janó: Azért kicsit félek, milyen lesz az étel, most hogy megláttam ezt a kokedámát az asztalon.

Bukovics Martin: Művirág jobb lenne? Mesélj, milyen az első benyomás?

Esterházy Janó: Természetesnek tűnő műanyagok, de azért egyben nézve egy letisztult, nem flancolós hely. Ez engem megnyugtat, főleg hogy Budapesten az új helyeken többet költenek belsőépítészre, mint az élelmiszerekre. Az mindenesetre biztató jel, hogy csak ezt a kokedámát látom itt felesleges lakberendezési cuccként.

Bukovics Martin: Ha arra gondolsz, hogy a Király utca végén lévő Goa Home-ból hozták ide ezt a sok cuccot, akkor egyre gondolunk.

Kedves, mosolygós és dekoratív pincérlány hozza ki az előétel előtti falatokat. Diszkréten teszi le az asztalra, óvatosan arrébb zsonglőrködve az asztalra rakott szemüveget, telefont és egyebeket, anélkül, hogy hozzájuk érne.

Esterházy Janó: Figyelted, hogy rakta le? Nem ért hozzá a cuccaimhoz, amiket figyelmetlenül otthagytam. Engem már itt megvettek, egy hely, ahol a pincér tiszteletben tartja a személyes dolgaidat…

Bukovics Martin: …és nem viselkedik parasztként?

Esterházy Janó: Pontosan.

Bukovics Martin: Ez a halas ropogós eléggé adja.

Esterházy Janó: Jó a kecskesajtos és a karamellizált vaj is. Megértem, hogy nem magyar teavajból csinálják.

Bukovics Martin: Mondjuk kár, hogy nem látod, mennyi ásványvíz van a pohárban, mert ez a fekete, aranyozott, ízléstelen fogású vizespohár eltakarja, mi van benne. Tudod, milyen vizet iszunk amúgy?

Esterházy Janó: Fiji?

Bukovics Martin: Dehogyis.

Esterházy Janó: Hát?

Bukovics Martin: Vis Vitalis, pannonhalmi ivóvíz.

Esterházy Janó: Ne haragudj, ezt nem tudom értelmezni. Mi az, hogy ivóvíz?

Bukovics Martin: Sima víz, amiben nincs annyi cucc, hogy ásványvízként lehessen árulni. Ezt mondjuk eleve az apátsági brand és a csomagolás adja el. Fogd meg, szerinted üvegből van?

Esterházy Janó: Mindent a szemnek, semmit a kéznek, tiszta peepshow ez a víz!

Bukovics Martin: Jó amúgy a borlap, a fontos családi birtokok mellett tele van tényleg jó, többnyire feltörekvő vagy szinte ismeretlen pincék boraival. Jé, itt egy komplett oldalnyi érlelt bor. Iszunk egy pezsgőt?

Esterházy Janó: A borlap úgy néz ki, mint egy esküvői album, amit valami lowbudget nyomdában csináltak, az ebédmenü lapja szintén. Még nem tudom, hogy ez jó jel-e, várjuk meg az első fogást.

Bukovics Martin: Simplicity, Janó! A tállyai TR Művek pincészetet ahogy látom, sikerült Tarcal Műveknek írni. Tartanak egy csomó osztrák és biodinamikus cuccot, kicsit úgy érzem magam, mintha a sommelier olvasná a Mandiner.bort. Pezsgő mi legyen?

Esterházy Janó: Mittudomén, rendelj valamit.

Bukovics Martin (az éppen érkező sommelier felé fordulva): Mit ajánlana nekünk?

A sommelier rendkívül diszkréten, nem nyomulósan és részletesen ecseteli a borok kiválasztásának rendszerét. Rendszeresen végigkóstolják a hazai és nemzetközi mezőnyt, a borlapon szereplő borok kiválasztásában főleg a bor-étel-harmónia elérése számít, és arra is ügyelnek, hogy máshol nem vagy csak alig elérhető, exkluzív tételeket vonultassanak fel. Mi az előételhez a Chateau Dereszla tokaji pezsgőjét, a főételhez pedig a Grál Borpince Pelzberg kékfrankosát kapjuk - utóbbit, az ország egyik legjobb kékfrankosát a sommelier kifejezett ajánlására, marhapofa mellé. 

Esterházy Janó: Szimpatikus, hogy anélkül gondolnak a vegetáriánusokra, hogy ezt hangsúlyoznák, egy komplett menüt végig lehet így enni. Tetszik, hogy megkérdik, hogy vagyok, de ugyanakkor nem tolakodóak a pincérek, mosolyognak és kedvesek. Nem vagyunk körbeugrálva és minden diszkrét. Kezdem azt hinni, hogy nem Budapesten vagyok. 

Bukovics Martin: Elég Frankfurt-kompatibilis ez a hely, de mi is a bajod pontosan Budapesttel?

Esterházy Janó: A magyar belvárosi étterem vagy bisztrós, vagy kockásterítős. Mindkettő tragikus, a bisztrósok közül kevesen értették meg, hogy a bisztró nem a belsőépítészek foglalkoztatásából áll, hanem a napi szinten változó étlapból és a tökéletes alapanyagokból készített egyszerű kajákból. A kockásterítőst inkább hagyjuk, eleve mit mond el egy emberről és a munkamoráljáról az, hogy ebédre egy zsák töltött káposztát eszik meg, majd végigfingja és böfögi az irodát, miközben vakargatja a hasát?

Bukovics Martin: Janó, én éppen eszek. A lazac egyébként istenes.

Kihozzák sorban a fogásokat, ízléses tálalás, de semmi flancolás, egyszerű, de komplex ízek. Lazac, sertésnyelv, marhapofa: minden rendben van. A pincértől megtudjuk: az alapanyagok zöme Franciaországból érkezik, egy-két zöldség Ausztriából, Magyarországról nem vagy csak alig tudnak megfelelő minőséget beszerezni.

Esterházy Janó: Olyan jólesően mondom ezt ki, hogy rendben van az étel. Nem fellengzős, nem durván jó, nem tökéletes, hanem finom, ehető és igényes. Ha van a magas gasztronómiának belépőmárkája, akkor ez a hely az. 

Bukovics Martin: A desszert mondjuk lehetett volna sokkal jobb is. A Costes Downtown az a Costesnek, mint a VW Passat a Phaetonnak. Hogy egy aktuális példát mondjak.

Esterházy Janó: Ez a hely olyan, amire az angol azt mondja, high street. Minden negyedben van a főutcán öt-hat ilyen étterem, mindig tele van, megbízhatóan finom és minőségi az étel, valami egyedi twisttel, normális - nem gyorsétterem- és kocsma/bisztróáron. Ilyen hely szinte alig van Budapesten.

Bukovics Martin: Vannak azért próbálkozások!

Esterházy Janó: Vagy a belsőépítészt tolják túl és túlárazva belövik a helyet a rongyrázó felsőközépre, de közben a séfet a sarki kifőzdéből hozzák át, vagy eleve sarki kifőzde szintű a hely. Vagy esetleg nagyon jó a hely, de alkalmatlan egy gyors ebédre. Talán ha öt-tíz ilyen helyet tudok mondani Budapesten. 

Bukovics Martin: Na jó, igyunk még egy kávét és fizessünk.

Esterházy Janó: A szomszéd sarkon a giroszosnál sor állt, direkt megnéztem az árakat és hogy mit vettek az emberek. Átlag kétezer forintot költöttek el olajos süteményre, vagdalt kamuborjúra és kólára. Itt négyszer annyi a menü, cserébe nem az utcán eszel, mint a kóbor kutyák. Ez a hely a világ bármelyik pontján elmenne, de egy percig se lehetne azt mondani rá, hogy magyar. Ez egyszerre szomorú és megnyugtató.

Bukovics Martin: Megírjuk az egészet egy cikkben?

Esterházy Janó: Igen, de akkor legyen mostantól az a rovat neve, hogy Két férfi, egy asztal. Man-diner. 

*

Távozásunk előtt még körbenéztünk a helyen. Az egy kicsit eldugott, de nívós szálloda éttermeként is funkcionáló Costes Downtown saját bárral rendelkezik a vendégei számára. A ginkínálat megfelelő. Kilépve a helyről fokozatosan tértünk vissza a kelet-európai valóságba. Az ebédet egy 2-es villamossal koronáztuk meg a Kossuth térig.