A kékfrankos a kapocs

„Amikor otthon vagyok? Sosem a magam borát iszom. Részben a barátaimét, részben más, gyakran biodinamikus pincészetekét. De mindenre nyitott vagyok. Kedvenceim a franciák. Nem a túlárazott, népszerű vidékek, inkább Loire, Jura és a többi vadregényes terület. Nekem még mindig ott dobog a borkészítés szíve - ezekből tudom ma is a legtöbbet tanulni.

Nekem a kékfrankos? Mi itt Sopronban még a fejlődés, a tanulás szakaszában vagyunk. Persze ott az alapfajtánk, a kékfrankos, de csak kóstolgatjuk, újra felfedezzük. Amíg Magyarországnak ott az olaszrizling, számtalan csodaszép arccal, tónusokkal, stílusokkal, vagy a furmint és a kadarka, hogy mást ne említsek, mi Ausztriában alapvetően csak a kékfrankossal és a zöldveltelinivel büszkélkedhetünk. Van miért nyitott szemmel és nyitott szívvel járni Magyarországon, van mit tanulni. A kékfrankos a kapocs: hihetetlenül jól reagál a különböző talajokhoz. Két dolgot tanultam meg eddig a fajtáról - ahány talaj, annyi kékfrankos létezik, és hogy lehetetlen mindenkinek tetsző bort készíteni belőle. Nem merlot, nem cabernet, nem is versenyezhet közérthetőségben a világfajtákkal, inkább a nyitottabb, érdeklődőbb, szakértő borfogyasztók bora lehet. Számomra a nagy borok szőlője, sohasem lehet az, amivé évtizedeken át próbálták tenni: a bevásárlóközpontok alsó polcának tömegbora. Igazi terroirbor, több dimenziója van, többrétegű, különleges.

A legnagyobb sikerem? Nagyon büszke vagyok arra, hogy néhány Michelin csillagos étteremben ott van a borom, hogy a világ minden tájáról keresnek. Mégis a mostani eszemmel sokkal nagyobb élmény, messze fontosabb, amikor itteni, soproni borászként tekintenek rám.”