Eddigi munkásságodat ismerve, úgy érzem a konstruktívizmus meghatározó élmény lehetett számodra.
Lehet, hogy azért, mert építésznek készültem. A matematika, vagy geometria törvényei minden alkotásban tetten érhetőek. Akár a zenében, akár az irodalomban is. Ami mostanában különösen foglalkoztat, az a számmisztika. Gyönyörű dolgokat lehet ennek alapján felépíteni. Mindezek ellenére egy házat nehezebb megtervezni, mint lefesteni.
Milyen üzeneteket fogalmazol meg képeiddel?
Folyamatosan és makacs következetességgel építkező művész vagyok. Mára felépítettem egy semmivel össze nem téveszthető rendszert, ami a sajátom. Művészetemet sokan sokféleképpen elemezték, többnyire tudományos megközelítéssel. Mint tudjuk, tévedéseink összessége: a tapasztalat, festészetemben ez eredményként jelenik meg. Műveimben keresem az örök állandóságot, az örök otthont, a végleges megnyugvás kozmikus örömét. Ezt persze soha nem érem el, de ennek köszönhetően tovább kutatom a világmindenségbe nyúló labirintusrendszert. Első ránézésre el lehet tévedni ebben a világban, de tájékozódásunkat megkönnyíti az a fonal, melyet műveim többségében jól látható módon elhelyezek. Az érzelmi túlfűtöttségnek ilyen morális, racionális megzabolázását láthatjuk és élvezhetjük képeimben.
Mitől neveznéd különlegesnek a mostani kiállításodat?
Képeimben az építészeti elemek legfőképpen az európai és egyiptomi architektúra remekeire, közös kultúrkincsünkre való utalásként jelennek meg, az általuk létrejövő terek a hagyomány újrafelhasználásának, hatásának kérdéseit vetik fel. Vagyis azon kérdéssel szembesülünk, hogy mit kezdhet a ma művésze azzal a formakinccsel, mely annyira bensőnkké vált, hogy sem elvonatkoztatni, sem elfelejteni nem tudjuk azt? A felejtés, vagy tagadás természetesen nem is lehet célja a válaszadásnak, ugyanakkor a korra jellemző, mondhatni: korjegy. Ugyanakkor nem csak az elemek sajátos összepárosítása az, amivel egységes, organikus képi világomat megteremtem. Ilyen a felületek rendkívül változatos megdolgozása is. Finom vonalkázásokkal töltöm ki a mezőket, vagy áthatolhatatlanul sűrű, sötét egységeket jelenítek meg, olykor pedig apró homokszemcsének tűnő motívumok végtelen sorával töltöm ki a rendelkezésre álló felületet. Új jelentésrétegekre figyelhetünk fel, ha mindehhez hozzávesszük a motívumok eredetét és ez által, természetesen a referenciák irányát.