Végre valahára elhangzott a konkrét időpont: ekkor köthet tűzszünetet Oroszország és Ukrajna

Új javaslattal állt elő az Egyesült Államok.

Miközben Európában tombol az antiszemitizmussal és woke-kal vegyített patologikus elmebaj, érdemes összevetni a hazai helyzetet a progresszió csodaországával, Hollandiával, ahol lassan már az is bűn, ha szót mernek emelni az iszlamista terrorizmus ellen.
Egy régi hasonlat szerint a zsidók a „kanárik a szénbányában”. Ahogyan a kanári jelzi, ha fogy az oxigén, úgy a zsidók az elsők, akiket egy beteg társadalomban kinéznek maguknak – de aztán jönnek más célpontok is. Nem szeretem a hasonlatot: a zsidók nem kanárik. De tény, hogy Izraelt most úgy kipécézték maguknak a nyugati világban, hogy az embernek már-már a középkori vérvád jut eszébe. Persze nem (mind) antiszemiták ezek, a baloldal egyszerűen már nem rúg labdába a muszlim szavazók nélkül, ezért csinálják. De a nap végén ez semmin nem változtat, Izrael a Nyugaton a bibliai „népek világossága” helyett a „népek bokszzsákja”.