Kik az esélyesek a pápai trónra? Részletes útmutatónk!

Nézzük, hogy 1. mennyire érdemes találgatni a következő pápáról; 2. mik az elvárt pápai kvalitások; 3. milyen törésvonalak lehetnek a bíborosok között; 4. kik a papabilék Edward Pentin vatikanológus könyve és a Remnant magazin szerint; 5. mit kell róluk tudni.

A pápa halála után, sőt már jóval előtte megindulnak a találgatások és elemzések azt latolgatván, ki lehet majd az elhunyt utóda, akit a bíborosi testület a konkláván megválaszt. Összefoglaljuk, kiket tartanak papabilének, de jelezzük: az ilyesfajta találgatások tényleg csak találgatások, ugyanis a mondás szerint aki pápaként megy be a konklávéra, az bíborosként jön ki onnan, és nagyon gyakori, hogy nem a papabilének tartottak közül kerül ki az új egyházfő, máskor meg persze igen; egyben a bíborosi kar sem biztos, hogy olyan kritériumok alapján választ, ahogy a kívülálló vatikanológusok gondolják (például lehet, hogy a földrajz alig játszik szerepet). És persze még a fogadóirodák is beszállnak a dologba, hogy még komolytalanabb legyen a találgatás. Ja, még valami: nem mindenki ugyanazokat tartja papabilének.

Az előző kétszáz év 14 pápájából hét volt papabile és hét volt nagy meglepetés, azaz nem papabile. Valamint legalább nyolc nagyon esélyes papabile nem lett pápa. A huszadik század második felében XXIII. János (1958), I. János Pál (1978) és II. János Pál (úgyszintén 1978) sem volt papabile, azaz nem voltak ott a megválasztásra lehetségesnek tartott bíborosok listáján. Joseph Ratzinger (a 2005-ben megválasztott XVI. Benedek) és Jorge Bergoglio (a 2013-ban megválasztott Ferenc pápa) ugyanakkor papabilék voltak, de sok más bíboros között; bár 2013-ban Bergoglio úgy volt papabile, hogy nem tartották a legesélyesebbnek, ahogy 2005-ben hajlott kora miatt Ratzingert sem.

Szóval az egész találgatást érdemes pusztán játéknak tekinteni. De azért lássuk, kik a papabilék.

A bíborosi karnak jelenleg 252 tagja van, akikből 135-en vannak nyolcvan év alatt, azaz ők vehetnek részt a konklávén, de elvileg nem csak maguk közül választhatnak, hanem minden bíboros közül (sőt nagyon elvileg bármely megkeresztelt férfi lehet pápa). A jellemző mégis az, hogy a választók közül választanak. Érdekesség, hogy a vatikáni törvények VI. Pál pápa óta 120 főben maximalizálják a választóbíborosok számát, amit persze felülírhat egy pápa, de ezt úgy szokták csinálni, hogy kiadnak egy új törvénykezést, és utána alkalmazzák azt. Ferenc pápa azonban nem szabályozta újra a kérdést, egyszerűen csak több bíborost nevezett ki.

Edward Pentin amerikai vatikanológus, a National Catholic Register munkatársa,  2020-as The Next Pope: The Leading Cardinal Candidates című kötet szerzője közösen a Sophia Institute Presszel és a Cardinalis Magazine-nal 2024 decemberében életre hívták a College of Cardinal Reportot. 

De vajon nem a Szentlélek sugalmazza, ki legyen a pápa? XVI. Benedek pápa erre a kérdésre egyszer úgy válaszolt: „nem mondanám, hogy a Szentlélek választ pápát. Azt mondanám, hogy a Szentlélek nem irányítja közvetlenül a dolgokat, hanem inkább mint egy jó oktató, hagy nekünk teret, szabadságot, anélkül, hogy teljesen elhagyna minket. A Szentlélek szerepét sokkal rugalmasabban kell érteni, nem úgy, hogy közvetlenül diktálja nekünk, hogy kire szavazzunk.”

Pápai kvalitások

A médiában általában két tulajdonságot tárgyalnak fontosként – na jó, talán hármat. Az egyik, hogy megpróbálják elhelyezni az egyes bíborosokat valamiféle konzervatív-liberális skálán, a másik, hogy származását veszik tekintetbe, mondván, épp elkélne például egy afrikai pápa – és ilyetén módon esetleg még a bőrszínét. Nos, a liberális-konzervatív felosztás csak megszorításokkal alkalmazható az egyházban, a földrajz pedig másodlagos. Persze lehet fontos, az olaszok állítólag szeretnének újra olasz pápát, a perifériákon dolgozó bíborosok pedig olyasvalakit, aki érti, milyen az üldöztetés.

A pápa Szent Péter utóda és Krisztus helytartója, akinek elsődleges feladata a hívek lelke üdvözülésének segítése. Ahogy Krisztus mondta Péternek: „legeltesd juhaimat”. Emellett úgyszintén elsődleges feladata a „hitletétemény” (a tanítás egészének, a hagyomány) őrzése, melyen nem változtathat, csak magyarázhatja azt.

A Spectator egyszer úgy fogalmazott: az ideális jelölt magasan képzett teológiából és filozófiából, ismer több holt nyelvet, beszél számos modern nyelvet, járatos az adminisztrációban, a diplomácia elméletében és gyakorlatában, tudja kezelni a médiát, jó kommunikátor, kivételes politikai képességei vannak, valamint jó a fizikai állóképessége. Végül pedig – vagy mindenekelőtt – hiteles személyiség. 

Két mondás van továbbá, amit fel szoktak emlegetni a pápaválasztáskor: hogy 

Utóbbit persze elsősorban nem a termetre értik manapság, hanem a vízióra: egy liberálisabbnak tartott pápát egy konzervatívabb követ és vica versa.

Az első mondásra is van két érdekes történet. A második, II. János Pált megválasztó 1978-as konklávén Giuseppe Siri bíboros, akkori genovai érsek, a konzervatív tábor favoritja például azzal puskázta el a megválasztását, hogy adott egy interjút, amiről úgy volt, hogy a konklávé közben vagy után jelenik meg, és nem olvashatják a bíborostársai, de végül megjelent a konklávé előtti utolsó pillanatban. Ebben a II. Vatikáni Zsinat két hangsúlyos pontját, a püspöki kollegialitást és a püspöki szinódus intézményét kritizálta. A küzdelem sokáig mégis közte és Giovanni Benelli (a Vatikán Kissingere) közt folyt, mígnem Franz König bécsi érsek be nem dobta a viszonylag ismeretlen krakkói érsek nevét. A Habemus papam után az amerikai kommentátor a nevét sem tudta kimondani Karol Wojtyłának, aki VI. Adorján (1522-23) óta az első nem olasz pápa volt. Azóta Szent II. János Pál neve kitörölhetetlenné vált a történelemből.

A pápa pap, király és próféta, akinek elvileg jámbornak, a hitben erősnek és elöljárónak kell lennie, járatosnak kell lennie a teológiában, és kormányzói tapasztalattal is rendelkeznie kell – de hát ezek evidenciáknak tűnnek.

Bíborosi frakciók

Az előző pápaválasztások előtt egész jól be lehetett határolni bizonyos csoportosulásokat. Azonban most ez kevésbé van így. Nem mindegy, hogy a bíborosok milyen karaktert szeretnének, átmeneti vagy hosszabb pápaságnak gondolkodnak, mit tartanak megoldandó feladatnak.

A bíborosok többségét Ferenc pápa nevezte ki, de ez nem jelenti azt, hogy mindenképp követnék Ferenc vonalát. Az ő közös jellemzőjük, hogy nagyrészt a „perifériákon” élnek, s mivel 2014 óta alig tart a pápa rendes konzisztóriumot (a bíborosi testület ülése Rómában), ritkán találkoznak egymással, és nem járatosak a pápai udvarban.

A Mandiner értesülései szerint mérsékelten, de szerepet játszik a földrajz és a származás. Egyrészt mindig más szempontokat felülíró összetartás jellemzi az olasz bíborosokat, akik 1903-ban még 56, 2013-ban pedig csak 23 százalékát adták a választóknak. Most 18-an vannak, ami 13 százalékot jelent. Ugyanakkor az olaszok előnye, hogy értik a Kúriát és nem nacionalisták, azaz érzik a „római szellemet”. 

Értesüléseink szerint nem valószínű, hogy megválasztanának még egy latin-amerikait pápának, és erős jelöltek sincsenek onnan. Akármilyen kép is alakult ki Ferencről a világ felé, a mód, ahogy rengeteg szokást, időnként törvényeket figyelmen kívül hagyva, hatásköröket egymásra csúsztatva kézivezérléssel vezette az egyházat, eléggé megviselte a bíborosokat.

Érdekes kérdés az afrikai pápa kérdése. Az afrikaiak egyértelműen konzervatívok, akik testületileg „kicsekkoltak” Ferenc pápa Fiducia supplicansa alól, amiben szóba kerül a melegpárok megáldása. Még ha talán a legtöbb bíboros egyetért is velük, nem szokás megválasztani olyan bíborost pápának, aki nyíltan szembe ment az előző pápával. A leginkább szóba jövő jelölt itt a guineai Robert Sarah, aki kuriális bíboros, és volt összeütközése Ferenccel, így papabile mivolta tekintélye ellenére is kétséges.

Természetesen a kuriálisok vannak kevesebben, és mivel köztük sem feltétlen van egyetértés egyéb fontos kérdésekben, nem feltétlen zárnak össze. Most értesüléseink szerint kisebb az esélye egy kuriális bíboros megválasztásának, pedig két jelölt is lenne. Egyikük az államtitkár Pietro Parolin, aki ravasz róka, és állítólag igyekezett mérsékelni Ferenc pápa tevékenységét, és megőrizni a római hagyományokat. Ferencnél konzervatívabb, de mivel az ő államtitkára volt, nehezen hinné el bárki is, hogy más irányvonalat vinne. Emellett kicsit „fekete doboz”, igyekszik nem kifejteni a véleményét, ha egy mód van rá. Az biztos, hogy tapasztalt. Lehet akár kompromisszumos jelölt is. Ha azonban a választók nem akarnak hosszú pápaságot, akkor nem ő a jó választás a 70 évével. A másik kuriális favorit Luis Tagle bíboros, a „vörös pápa”: az evangelizációs dikasztérium vezetője lényegében a Nyugat kivételével a világ minden tájáért felel, ezért hívják így. ő azonban financiális botrányokba keveredett otthon. Emellett túlságosan egyértelműen Ferenc jelöltje. Nem valószínű egy újabb német pápa sem, tekintve a német egyház nem túl jó állapotát.

Ferenc pápa tisztában volt vele, hogy egy jól manőverező bíborosi csoportnak, az úgynevezett „sankt galleni maffiának” köszönheti megválasztását, így különösen is igyekezett azon, hogy ne alakulhassanak ki hasonló csoportok.

Hogy mik lehetnek most a bíborosok számára fontos szempontok? A személyes kvalitásokon túl fontos, hogy olyasvalakit szeretnének, aki továbbviszi a ferenci örökséget vagy sem (az utóbbi a valószínűbb), illetve kérdés, hogy rövid vagy hosszú pápaságot szeretnének (forrásaink inkább az elsőre tippelnek). Felerősödött az „ideológiai kérdés”, azaz hogy ki mit képvisel a tanítást illetően. Ez alapvetően nem szabadna, hogy kérdés legyen, hiszen a pápának a tanítást kell őriznie, de Ferenc alatt kérdés lett. A valószínű az, hogy egy Ferencnél konzervatívabb, de centrista személyiséget tartanának megoldásnak.

A legtöbb jelölt több nyelvet beszél, olaszul mindenképp. A tradicionalisták annyiban különböznek a konzervatívoktól, hogy kedvelik a régi rítust, a konzervatívok többnyire azok, akik a II. János Pál-XVI. Benedek-vonalat követik, s némelyikük szimpatizál a régi rítussal, némelyikük nem. A konzervatívok ragaszkodnak a kötelező cölibátushoz, kizárják a női papság lehetőségét (de nincs liberális sem, aki ezt támogatná, mivel a férfi papság dogma), ellenzik az elváltak és újraházasodottak áldozását (Kasper-opció az ezt kifejtő Walter Kasper bíboros nyomán), a melegpárok megáldását, természetesen ellenzik az abortuszt, a bevándorlással kapcsolatban legalábbis hangsúlyozni szokták a befogadó ország jogait is, és a doktrinális kérdésekben úgy általában a bevett tanítást képviselik – ahogy azt elvileg kellene mindenkinek.

A liberálisok többnyire csak pár dologban különböznek ettől: többnyire ellenérzéssel viseltetnek a régi rítus iránt, szabadjára engedik a liturgikus innovációkat, megszorítások mellett lehetségesnek tartják az elváltak és újraházasodottak áldozását, nyitottak a melegpárok megáldása felé, kifejezetten a bevándorlók pártját fogják, és nem feltétlen ragaszkodnak a kötelező papi cölibátushoz (a női papságot azonban ők sem tartják lehetségesnek). Mindezt a hagyományos tanítás valamiféle pasztorális megközelítésével szokták magyarázni.

Edward Pentin listája

Pentin könyve öt éve jelent meg, de mégis az ő listáját mutatjuk be először, hiszen a sajtótalálgatásoknál sokkal megfontoltabb és részletesebb. Ha fontos változás történt, azt jelezzük, leginkább azt, ha az illető Pentin könyvének megjelenése óta elmúlt nyolcvan éves, hiszen így nem vehet részt a konklávén, és megválasztásának esélye is sokkal kisebb. Pentin 19 jelöltet mutat be, közülük kilencen azóta átlépték a nyolcvan éves kort. Persze ha a bíborosok rövid pontifikátusban gondolkodnak, akkor ők is szóba jöhetnek. Pentin bíborosokat ismertető oldalán még van egy olyan fül is, amin végignézhető, hogy egyes kérdésekben mit képviselnek a bíborosok egyenként (Where they stand?). 

A Remnant magazin listája

A The Remnant amerikai tradicionalista portál 22 bíborost, köztük 12 kiemeltet tárgyal, egyrészt nézeteit súlyozva, másrészt erősségeiket és gyengeségeiket felvázolva. A Remnant listája friss, és Pentin College of Cardinal Reportjára épül (tehát lényegében ugyanabból a forrásanyagból építkezik, mint Pentin könyve).

 Őszintén szólva, bár Pentin kötete megvan pár éves, a papabile-listája megfontoltabbnak tűnik, mint a Remnanté.

De nézzük akkor Pentin jelöltjeit!

Angelo Bagnasco volt genovai érsek (82): ugyan elmúlt 80 éves, de mindig tekintélyes tagja volt a bíborosi kollégiumnak, aki akkor ideális jelölt, ha a bíborosok egy olyan rövid, átmeneti pápaságban gondolkodnak, ami megerősíti az egyház hagyományos tanítását, és a csendes-rendes ügymenetet az egyházi intézményrendszerben, egy tapasztalt vezetővel az élen. (A hagyományos tanítás megerősítése jelen esetben az előző években újra viták középpontjába került kérdésekben elfoglalt hagyományos álláspontot jelenti, ezek: elváltak és újraházasodottak áldozása; melegpárok megáldása; melegházasság és élettársi kapcsolat; kötelező papi cölibátus; esetleg abortusz és eutanázia; a nők pappá szentelésének kérdését viszont Ferenc pápa is egyértelműenlezártnak tekintette). Az abúzus-ügyekben a szembenézésre szólított fel, többször beszélve a témáról, és nagyobb átláthatóságot szeretne az egyház financiális ügyeiben.

Raymond Leo Burke bíboros (76): volt amerikai püspök, az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bírósága (a szentszéki legfelsőbb bíróság) volt prefektusa, a Máltai Lovagrend volt patrónusa. Burke tradicionalista, aki nem csak az egyház hagyományos tanításához ragaszkodik, hanem nagy pártolója a régi rítusnak (az 1970-es évek liturgikus reformja előtti szentmisének). A régi rítus bemutatását XVI. Benedek liberalizálta, a püspökök helyett a plébánosokra bízva a kérdést, de Ferenc pápa visszaadta azt a püspököknek, és tudvalevőleg nem kedvelte azt. Burke szerint az egyház krízise a liturgia kríziséből fakad. St. Louis-i érsekként (2004-2008) növelte a szeminaristák számát. 2004-ben megtiltotta az arra kampányoló katolikus, demokrata párti jelöltnek, John Kerrynek a megáldoztatását, mivel Kerry nyíltan abortuszpárti. Később írt tanulmányt is, amiben igazolta ezt a praxist. Azonban többször nyíltan bírálta Ferenc pápát, nevéhez fűződik az öt bíboros által aláírt, Ferenc pápához intézett dubia, amiben a pápa tanításának tisztázását kérték a 2016-os Amoris Laetitia apostoli buzdítás kapcsán. A szinodális út sem a kedvence. Az „ultrakonzervativizmus” vádja azonban nem áll, hacsaknem az egyház egész tanítását vagy a régi rítus pártolását tekintjük „ultrakonzervatívnak”. Ha a bíborosok a ferenci pápaság hangos korrekcióját szeretnék, egyben az egyházon belüli viszonyok rendezését egy tapasztalt kánonjogász által, megfelelő jelölt lenne, de míg a tradicionalisták egyik kedvence, papabile mivolta valójában inkább vágyvezérelt gondolkodás.

https://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-valasza-brandmuller-es-burke-biboros-ketelyeire

Dominik Duka domonkos szerzetes, prágai érsek(81, április 26-tól 82), biblikus tudós: teológiailag ortodox (azaz konzervatív), aki többször kifejezte ragaszkodását az egyház bevett tanításához a közéletben felbukkant ügyekben. Minthogy az európai periféria egyik posztkommunista országa egyházának vezetője, eme tapasztalata fontos lehet bíborostársainak, akár mint lehetséges egyházfő is. Politikai tehetséges is kimagasló, hiszen ő vezette egyházát a cseh állammal való tárgyalások idején a volt egyházi vagyon kérdését illetően, illetve a Szent Vitus-székesegyház tulajdonlását illetően is. Sőt, az ő sikere, hogy az egyik utolsó országként Csehország konkordátumot kötött a Szentszékkel. Egyesek szerint túlságosan is jó kapcsolatot ápol a cseh politikai osztállyal, és Csehország továbbra is inkább mutatja egy ateista nemzet képét. Ha a bíborosok egy kormányzásban, nehéz helyzetekben tapasztalt, a hagyományos tanítást hirdetni nem félő, üldözést ismerő, félperiférikus ország tapasztalatát hordozó, realista szemléletű átmeneti pápát szeretnének, jó választás lehet.

 Willem Jacobus Eijk utrechti érsek (71): eredetileg orvosnak tanult, ezután lépett be a szemináriumba, így érdeklődése középpontjában állnak a bioetikai kérdések. A németalföldi egyházakat többnyire liberálisként tartjuk számon, Eijk azonban konzervatív, aminek hangot is ad. A groningeni és az utrechti egyházmegyét is határozottan „tette rendbe” mind a hitélet, mint az anyagiak szempontját tekintve, az egyháznak nem túl kedvező környezetben, médiatámadások közepette. Utrechti kinevezése után nem sokkal kénytelen volt kezelni a papi abúzusok által előállt helyzetet: rögtön felállított egy vizsgálóbizottságot, és 2016-ban nyilvánosan bocsánatot kért a holland katolikus egyház nevében az abúzusokért. A bevándorlók ügyében hangsúlyozta, hogy figyelembe kell venni, mit bír el egy ország, és hogy az érkezőknek is kötelességük tisztelni a befogadó országot, valamint az „egyetemes értékeket”. Eijket liberálisok és konzervatívok is kritizálták, amiért rengeteg templomot hívek hiányában bezárt, de ő azt hangsúlyozta, hogy nem szabad épületekbe kapaszkodni. Bár nagy a paphiány Hollandiában, Eijk hangsúlyozza a papi szolgálat különleges mivoltát. Ha egy konzervatív, de merész, erős ellenszélben is megálló újjászervezésben tapasztalt pápára van szükség, ő lehet a megfelelő jelölt.

Erdő Péter esztergom-budapesti érsek (72): Erdő Péter a piarista gimnáziumba járt, s 1975-ben szentelték pappá, első szolgálati helye a bányászváros Dorog volt. A római Pápai Laterán Egyetemen szerzett kánonjogi doktorátust. 1999-ben szentelték püspökké. II. János Pál 2003-ban nevezte ki esztergom-budapesti érsekké, majd bíborossá kreálta. Erdő beszél angolul, olaszul, spanyolul, németül és franciául is. Volt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, és kétszer az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke is. A 2014-es és 2015-ös, családról szóló püspöki szinódusok relátora (levezető elnöke) volt, a hagyományos tanítást védelmezve. Erdő nem tradicionalista, de engedélyezte a régi rítus bemutatását. A novus ordo celebrálásában hangsúlyozza a méltóságot és szépséget. A volt egyetemi tanár Erdőt a szellem emberének, nagy intellektusnak tartják, kiemelkedő diplomáciai képességekkel. Ha a bíborosok egy üldözést megtapasztalt, a perifériákat értő, konzervatív, csendes és rendet rakó pápaságot szeretnének, egy jó kánonjogász szervezővel az élen, aki diplomáciai tehetségénél fogva közvetíteni is tud különféle csoportok közt, Erdő lehet az emberük. Ahogy a Remnant írja: „Erdő tökéletes jelöltnek tűnik, ha a bíborosok olyasvalakit szeretnének választani, aki a ratzingeri vonalon kormányozza tovább az egyházat, de a hirtelen változás látszata nélkül”.

Gerhard Ludwig Müller (77) volt regensburgi püspök, a Hittani Kongregáció volt prefektusa: Müller a meglehetősen progresszív német egyház konzervatív püspöke, aki a tanítást felügyelő Hittani Kongregáció vezetőjeként is ortodox volt, közel állt az őt kinevező XVI. Benedekhez. Adminisztrátorként nem tekintik kiemelkedőnek. Konzervatív nézetei ellenére megvédte a felszabadítási teológia egyes irányzatait, pontosabban az irányzat egyik alapítójának, Gustavo Guiterrez a munkásságát, akivel közösen egy tisztázó kötetet is kiadtak. Ellenzi a papi cölibátus eltörlését és a nők diakónussá (és persze pappá) szentelését, de a nők nagyobb szerepvállalását más tekintetben elfogadja. Egyszer azt is kifejtette, hogy érelmetlen dolog az egyházban konzervatívokról és progresszívekről beszélni. Szerinte a II. Vatikáni Zsinat utáni problémákat, a „szekularista szellemet” nem a zsinat okozta. A német laikusok által erőltett német szinodális út (2020-2021) kemény kritikusa volt (akárcsak Ferenc pápa). Annyira nyíltan nem ütközött össze Ferenc pápával, mint Burke, de a kettejük közti feszültség egyértelmű, ugyanakkor visszautasította, hogy kritizálja a pápát. Ha a bíborosok egy konzervatív, ezt felvállaló és a vatikáni ügymenetben tapasztalt, rövidebb pápaságra vágynak, Müller jó megoldás lehet.

Wilfrid Fox Napier durbani érsek (84): Pentin szerint „kicsit progresszív centrista” Dél-Afrikából, aki Ferenc pápa számos ötletének hangos támogatója, míg más ötleteit kritizálta. A tanítást tekintve Napier valójában teljesen konzervatív, mondhatnánk, hogy a klasszikus II. János Pálos vonal képviselője. A régi rítust azonban nem kedveli, mivel rossz emlékek fűzik hozzá, így azt „klerikálisnak” tartja, és az új rítus fő erényének a laikusok bevonását gondolja. A két családszinódus dokumentumaiak LMBTQ-kitételeit „eurocentristaként” kritizálta, mivel ez a probléma Afrikában nem létezik. Gyakran felszólal a szegényekért, a bevándorlás ügyében hangsúlyozza a befogadó ország jogait.

Seán Patrick O’Malley ferences szerzetes, bostoni érsek (80):  O’Malley egy centrista konzervatív szemléletű főpap, aki leginkább talán arról ismert, hogy a bostoni abúzusbotrányok után több egyházmegyét (Palm Beach, Boston) ő rakott rendbe, sikerrel, tehát lényegében szakértőnek tekinthető a témában. Gyakran idézi XVI. Benedeket és Ferenc pápát is. Rendszeresen nyíltan kiáll a katolikus tanítás vitatott tételei mellett. Inkább bezárta a katolikus örökbeadási irodákat, minthogy alávesse magát azon állami szabályozásnak, hogy melegpároknak is kötelező kiadni gyermekeket. Ferenc pápa belső tanácsadói körének tagja, de egyszer a chilei abúzusáldozatok kapcsán nyilvánosan kijavította a pápát.

Marc Oullet kanadai bíboros (80): a volt québeci bíborosról, Kanada prímásáról és a Püspöki Kongregáció volt prefektusáról  úgy tartják, 2013-ban a top papabilék közt volt. Méltósággal mutatja be a liturgiát, és pozitívan áll hozzá a régi rítushoz is. Nézeteiben konzervatív. Egyházmegyéjében véget vetett a kollektív feloldozás gyakorlatának. Nyíltan ellenezte a házasság újradefiniálását melegházassággá, amit álházasságnak nevezett. Később kiadott egy nyilatkozatot, amiben elnézést kért a múltbéli rasszizmusért, antiszemitizmusért, indiánellenességért, a nők és melegek ellen elkövetetett bűnökért. Kijelentette, hogy a kereszténységet üldözik Québecben, és hogy az abortusz morális bűntett. A Püspöki Kongregáció élén, mely a püspöki kinevezésekért felel, azt tartotta elsődleges szempontnak, hogy a tanítóhivatalhoz való hűségen túl a jelölt ne csak jó adminisztrátor legyen, hanem jó evangelizátor is. 2013-tól viszont a pápa elkezdte megkerülni Oulletet számos kinevezés esetén, például Blase Cupich liberális chicagói érsek kinevezéséről sem konzultált. Több belső egyházi ügyben kiállt a pápa mellett. 2019-ben az Amazonas-szinódus emlékezetes Pachamama-ügyében is érintett volt, mivel engedélyezte, hogy római címtemplomát használják pogány idolok felvonultatására, amelyekrő bevallása szerint nem sokat tudott. Elutasítja a melegek felvételét a szemináriumba, támogatja a nők nagyobb szerepét az egyházban laikus pozíciókban. Az iszlámmal szemben voltak pozitív megjegyzései.  Könyvben kritizálta Walter Kasper bíboros elképzelését az elváltak és újraházasodottak áldozásának lehetőségéről. Az Amoris Laetitia szerinte összhangban van az egyház hagyományos tanításával. Egyes, limitált esetekben, kánonjogi döntés nélkül (a házasság semmisé nyilvánítása) is lehetségesnek tartja az áldozás engedélyezését újraházasodottaknak, de csak a pap és a püspök megfontolásaival és engedélyével. Oullet egy nem tradicionalista konzervatív, nagyjából a II. János Pál-vonalon.

Pietro Parolin, Ferenc pápa államtitkára (70): az egyik legfontosabb papabile, ha nem a legfontosabb, már csak pozíciójából és ennélfogva tapasztalatlából kifolyólag is, hiszen a pápa utáni legfontosabb pozíciót tölti be. Nem sokat beszél valódi elképzeléseiről, pragmatikusnak tartják. Öreg róka, diplomata, aki állítólag a ferenci reformokat vinné tovább, csak óvatosabb kivitelben, kevesebb felfordulást okozva. Ferenc alatt igyekezett védeni a Kúria szokásait és hagyományait. Az olaszon túl beszél angolul, spanyolul és franciául. Egész életében a Vatikán diplomáciai szolgálatán dolgozott, Ferenc az államtitkárságon túl kinevezte a belső tanácsadói körébe is. Parolin diplomáciai megközelítése hasonlatos példaképéhez, Agostino Casaroliéhoz, aki XII. Piusz kommunizmussal ellenséges politikáját az „ostpolitikra”, a párbeszéd keleti politikájára váltotta fel, ami máig ellentmondásos. Ennek következtében Kínával szemben is „enyhülősebb” politikát folytat, mint például XVI. Benedek. Pentin szerint két furcsa eset is kötődik Parolinhoz. Az egyik, hogy amikor 2016-ban auditot rendeltek el egy külső cég (PricewaterhouseCoopers) a Vatikánban, az államtitkárság nem tartott az audit alá, ami így értelmetlen volt. A másik az volt, hogy egy vatikáni gyermekkórházhoz tartozó alapot használtak egy csőd szélén álló római kórház életben tartására, amit George Pell bíboros, akkoriban a Vatikán kincstárnoka, ellenzett. Az államtitkár részese volt a Máltai Lovagrend kicsinálásának is. Parolin mögött áll a befolyásos Szent Egyed közösség, amely közel áll az olasz középbal pártokhoz; a közösség azt a kritikát is meg szokta kapni, hogy nem elég kemény Kínával szemben. Parolin Kína-politikája nagyon ellentmondásos, a földalatti kínai egyház kifejezetten tévútnak tartja az egyezkedést. Parolin a Villa Nazareth elnöke, amit eredetileg szegény diákok számára hoztak létre, mint főiskolát, ám Achille Silvestrini bíboros elitiskolát csinált belőle, amit az egyház progresszív szárnya ural – az államtitkár a progresszív Silvestrini protezsáltja volt. Parolin támogatja a decentralizációt és a szinodalitást. A papi cölibátust pusztán hagyománynak tartja, ami megvitatható. Olyan kijelentést is tett, hogy elvben a vatikáni államtitkársághoz vezethetné nő is, mivel az nem kötődik a papsághoz (bár a 17. század óta csak bíborosok vezetik). A populizmust és a nacionalizmust veszélynek tartja, 2020-ban a Szent Egyed egy öszejövetelén „valódi egyetemességre” szólított fel, mégpedig azért, mert akkor tartották a nemzeti konzervatívok konferenciáját Rómában (amelyet később Brüsszelben betiltottak) Isten, Becsület, Haza címmel, amin felszólalt Orbán Viktor is. 2018-ban Marokkóban egy globális migrációs paktum aláírásáról kivonult Olaszország és az Egyesült Államok, Parolin viszont a Szentszék részvételét sürgette, megjegyezve, hogy a multilaterális megoldások jobbak, ellenezve a „xenofóbiát”. Sőt, olyan megjegyzése is volt, hogy a Vatikán nem segít Asia Bibinek, a blaszfémáiáért (Mohamed próféta megszólásáért) halálra ítélt pakisztáni keresztény anyának, mert az „pakisztáni belügy”. Az iszlámmal való párbeszédnek viszont híve, bár a béke kapcsán ritkán beszél Krisztusról, inkább szekuláris kifejezéseket használ, mint „testvériség”, „emberiség”, „egyenlő állampolgárság”. A melegházasság írországi bevezetését ellenezte, életpárti, nagy kedvelője az Amoris Laetitiának. Parolin tagja volt a „Saint Gallen-maffiának”. Kritikusai szerint ideologikus pragmatista, támogató szerint idealista, aki Ferenc örökségét vinné tovább nyugalmasabb módon.

Mauro Piacenza (80), a Kléruskongregáció volt prefektusa: konzervatív, nagyjából XVI. Benedek stílusában. Hangsúlyozza a vitathatatlan egyetemes erkölcsi normák létét, mint például azt, hogy az abortusz rossz. Az iszlám és kereszténység között szerinte a kegyelem által vezérelt interkultúrális dialógus lehet, vallási dialógus nem, utóbbi csak a judaizmus és kereszténység között lehetséges. A bevándorlással kapcsolatban keveset nyilvánult meg, de a befogadó ország önvédelemhez való jogát hangsúlyozta. Gyakran szólal viszont fel az üldözött keresztények ügyében. A Kláruskongregáció tagjaként sokat írta papságról, védelmezve a cölibátust, és hangsúlyozva, hogy az egyháznak nincs joga nőket pappá szentelni, a nők más területen tudnak hozzájárulni az egyház javához. Van egyetemi, kormányzói és pasztorális tapasztalata.

Malcolm Ranjith (77) Srí Lanka-i érsek, az Istentiszteleti és Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció tagja: a dél-ázsiai bíboros tíz nyelven beszél, és tradicionalistaként tartják számon. Colombo érsekeként elsőként is bevezette a térden és nyelvre áldozást. Dolgozott a Népek Evangelizációja Kongregációjánál is (Propaganda Fide). A régi rítus Benedek pápa általi liberalizálását erősen támogatta, és azokat a püspököket, akik lassan implementálták, a pápa elleni lázadással vádolta meg. Egyes kérdésekben szimpátiát mutatott a X. Szent Piusz Papi Testvérület felé (SSPX), ami elszakadt az egyháztól a zsinat miatt, de azt is kijelentette, hogy nem szimpatizált a Lefebvristákkal (az SSPX-et Lefevbre francai érsek alapította). A II. Vatikáni Zsinatot a világgal való párbeszéd fejezetének tekinti, ami gyönyörű dokumentumokat írt. Az emberi jogokat fontosnak tartja, de nem szabad, hogy azok vallássá válljanak. Elutasítja a népességkontroll bevett technikáit, és az Európai Unió „ideológiai gyarmatosítási” szándékait. Korlátoltan elfogadja a halálbüntetést. Erősen támogatja Ferenc pápa szegények felé fordulását és a perifériák előnyben részesítését. Egyházmegyéjében nőtt a papi hivatások száma. Hazája politikájába is beleszól, néha támogatólag, néha kritikusan, de számon tartott nemzeti személyiség. Malcolm Ranjith Sok nyelven beszélő, a kormányzatban és a perifériák ügyeiben jártas, konzervatív főpap.

Gianfranco Ravasi (82), a Kultúra Pápai Tanácsának volt elnöke: Ravasi sosem volt plébános, sem püspök. Modernizálta az Ambrosiánus Levéltárat Milánóban. Mindig az interkultúrális dialógus területén dolgozott, és talán túlságosan is nagyra értékeli a kereszténységen kívüli hagyományokat. Ő készítette elő a Pachamama-ügyet. Méltatta a homoszexuális Lou Reedet, David Bowiet, békülékeny levelet küldött a szabadkőműveseknek „Kedves maszonikus testvérek” kezdettel. Mélyen hisz mindenféle dialógusban. A keresztyén szimbólumok eltávolítását a közterekről viszont nem szívleli, szerinte ez vákumhoz és kulturális törékenységhez vezet. Túlságosan is épít a demitologizáló protestáns teológiákra. A nők nagyobb szerepének nagy támogatója (kivéve a papságot), női tanácsadó csoportjában muszlimok, zsidók és ateisták is vannak. A bevándorlásról kizárólag a befogadást hangsúlyozva tud gondolkodni. Erős kritikusa a régi rítusnak. Számos kérdésben elmosott az álláspontja. Jelen sorok szerzője nem tudja elképzelni, hogy valódi papabile legyen.

Robert Sarah bíboros (79): 34 évesen lett püspök, a legfiatalabb a világon. Megtapasztalta a marxista rezsimet is, amikor a diktátor Ahmed Séoku Touré alatt volt Conakry püspöke. A guienai bíboros gondolkodása épp ellentétes Ravasiéval. Kedveli a régi rítust, az új rítust és kelet felé fordulva, nagy méltósággal mutatja be, nem támogatja a kézre áldozást, azaz támogatja a „reform reformját” (a liturgikus reform reformját). Számára csak egy igazság létezik: Jézus Krisztus. A konzervatív afrikai egyház egyik fő vezetője. Elutasítja az egalitarianizmust, a marxizmust, a radikális iszlámot és a genderideológiát apokaliptikus szörnyeknek tartja, sőt a genderideológiát „totalitárius rémálomnak” is nevezte. Kritizálja a felvilágosodás és a protestantizmus szellemét is, ami középkorinak állítja be az egyházat. Jó vezetőnek tartják, sokat utazik és sokat ír. A morális tanítás tekintetében is konzervatív. 2020-ban közösen jegyzett egy könyvet XVI. Benedek emeritus pápával a papi cölibátus védelmében, mielőtt megjelent volna az Amazon-szinódus Querida Amazonia apostoli buzdítás, melytől azt várták, hogy kicsit könnyít eme szabályokon az amazóniai papi igények miatt.  Ez csökkentette papabile esélyeit. Sarah keményen kritizálja a tanítás decentralizálását. Bevándorlás ügyében megkülönbözteti a menekülteket és a gazdasági bevándorlókat, kiállt Lengelország és hazánk önvédelmi jogai mellett.

Christoph Schönborn domonkos szerzetes, bécsi érsek (80): a neves arisztokrata család sarja egykoron ratzingeriánus volt, aztán egyre progresszívebb irányba ment el. Együtt dolgozott Joseph Ratzingerrel a ma használt katekizmuson 1987-1992 között. írt ugyan liturgiáról, de érzékelhetően képzetlen a téren társaihoz képest, furcsa szertartásokon vesz részt időnként, például 2010-ben egy vadnyugat-tematikájú „misét” engedélyezett. 2018-ban furcsa LMBTQ-szertartást engedélyezett a bécsi katedrálisban. Nyitott a női diakonátus felé. A melegházasságot bevezető törvényeket szerinte „tisztelni” kell, és elfogadná a meleg párkapcsolatokat. A női papságot is lehetőségnek tartja végső soron. Az abortuszt is teljesen elutasítja, de egyszer ellenezte a részvételt egy életpárti tüntetésen. Támogatja az elváltak és újraházasodottak áldozásának lehetőségét. Minden ilyen, hagyományos tanításra vonatkozó ügyben felveti a „pasztoriális szempontot”, ami végülis fellazításhoz vezet. A bevándorlást támogatta, bár a 2015-ös tömeges bevándorlás idején mérsékelte álláspontját. Morális tanítása homályos, egyszerre akarja megőrizni az alapokat, és fellazítani azokat. Domonikánusként mély teológiai tudása van, adminisztrátorként is nagy tapasztalata van, de ellentmondásos felfogása miatt legjobb esetben is „dialógusképest pragmatista” – kérdés, ez valós pozíció-e. Régi papabile.

Angel Scola volt milánói érsek (83): a Ratzinger-féle Communio konzervatív teológiai folyóirat szerkesztőjeként kezdte. Erről azt kell tudni, hogy a II. Vatikáni Zsinat után (1962-65) teológusok egy csoportja – Yves Congar, Hans Küng, Johann Baptist Metz, Karl Rahner, Henri de Lubac, Hans Urs von Balthasar, Ratzinger és Eward Schillebeeck – 1965-ben megalapította a Concilium folyóiratot, a zsinati „szellem” továbbvitelére. Ezt idővel azonban páran túl progresszívnek találták. Lubac, Balthasar és Ratzinger lemondtak, kiléptek, és létrehozták a Communiót, ami nem a zsinat „szelleméhez”, hanem a „betűjéhez” kíván ragaszkodni, azaz konzervatívabb. Scola azóta is Lubac , illetve a perszonalista katolikus filozófia nagy híve. Nem különösebben van érdeklődése középpontjában a liturgia, de támogatta a Summorum Pontificumot, a régi rítus 2007-es liberalizálását. Grosettoi püspökként úgy megszervezte az ifjúságot, hogy újra nyithatta a szemináriumot. Már velencei pátriárkaként 2004-ben Oasis címmel létrehozott egy iszlám-keresztény párbeszédre szakosodott folyóiratot. 2011 óta milánói érsek, amihez ezer plébánia és ötmilllió katolikus tartozik. Itt kisebb csetepaté keveredett abból, hogy nem a Comunione e Liberazione mozgalommal dolgozott együtt (habár voltak benne barátai), hanem az Actio Catholicával, mármint ami a püspökségi pozíciókat illeti. Scola az egyház férfira és nőre vonatkozó tanításának határozott hirdetője, és elutasítja az újraházasodottak áldozásának lehetőségét. Úgyszintén kiáll a papság, mint csak férfi hivatás és a kötelező cölibátus mellett. Két konklávén is papabile volt már, kormányzói tapasztalata és intellektuális tehetsége, pasztorális képességei tekintetében ez nem csoda.

Luis Antonio Tagle fülöp-szigeteki bíboros (67), az Evangelizációs Dikasztérium pro-prefektusa: ő a „vörös pápa”, tekintve dkiasztériuma felel a világ nagyrészéért, így az azt vezető bíboros gyakran utódjelöltnek van tekintve (akárcsak a milánói érsek). Ázsiai Ferencnek is nevezik, érzelmes ember. Inkább a progresszívek közé sorolják. II. Vatikáni Zsinat értelmezése kapcsán a XVI. Benedek pápa által elutasított Bologna-iskola álláspontját képviseli, sőt az iskola prominens szerkesztője volt, miszerint a zsinat nem folytonosságot képvisel, hanem törést (XVI. Benedek pápa kifejezetten ezzel a nézettel szemben vallotta a „folytonosság hermeneutikáját”). A népi vallásosság pártolója, sőt felkarol olyan népszerű ügyeket, mint a környezetvédelem, de a Pachamama-epizód sem volt tőle idegen. A liturgikus ügyekben is inkább liberális. Morális kérdésekről gyakran elkenve beszél, kivéve például az abortuszt és az eutanáziát, amiket egyértelműen elítél. Azonban a cölibátusról, női diakónusságról, a homoszexuálisok felvételéről a szemináriumba és az újraházasodottak áldozásáról nincsenek kiakakult nézetei. Inkább a bevándorlók pártján áll, mint a befogadó országok jogainak pártján. Ha a Ferenc-vonalat szeretnék továbvinni egy hosszú pápasággal a bíborosok, jó választás lehet, de egyik sem valószínű.

Peter Turkson ghánai bíboros (77), a Pápai Tudományos Akadémia kancellárja, az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsának volt elnöke, a Dikasztérium az Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálatában volt prefektusa: mint kuriális bíboros, elsősorban társadalmi-gazdasági kérdésekkel és vatikáni belügyekkel foglalkozik: emberi jogok, ökológia, korrupció, stb. Kifejezetten zsinati főpap, egy időben a nyugati liberális elitek kedvenc „afrikai pápa”-jelöltje volt, ami alighanem félreértés volt, legalábbis a nézeteit tekintve. Többnyire kiáll a hagyományos katolikus tanítás mellett, ami papságot, házasságot, homoszexualitást, eutanáziát illeti, bár ez Ferenc pápasága alatt kicsit változott. Afrikából jelentős pasztorációs tapasztalatot hozott magával. A bevándorlás ügyében realisztikus és kiegyensúlyozott nézeteket vall. A teremtésvédelem szívügye, a Laudato Si’ enciklikát jelentős részben Turkson csapata írta, s a teremtésvédelmet csak az emberség védelmével és az életvédelemmel együtt tudja elképzelni. „Teljesen modern bíboros.”

Matteo Maria Zuppi bolognai érsek (69), az Olasz Püspöki Konferencia elnöke: utcai papnak tartják, a marginalizáltak és periférián lévők barátjának. A befolyásos Szent Egyed Közösség embere, ilyen minőségében több béketárgyalást is levezetett. A Szent Egyed mélyen bevonódott a világpolitikába, mint békecsináló, de időnként homályos a katolikus egyház egyes, épp vitatott tanításaihoz való viszonya. Modern és liberális főpapnak tartják, de mindenki felé nyitott, így 2014-ben nem kis meglepetésre és a tradicionalisták örömére közösen celebrálta a régi rítust annak papjaival. Nagy hangsúlyt helyez a vallásközi párbeszédre. A „mindenkivel” való párbeszéd híve, és ezt komolyan is gondolja, beleértve jobbos és balos politikusok, mindenféle egyházi mozgalmakat és a vallásközi párbeszédet is. Részt vett az Amoris Leatitia vitatott részeinek megszövegezésében. A homoszexualitás ügyében sem teljesen világos, mit gondol, de ő írta a szélsőségesen liberális és LMBTQ-párti James Martin jezsuita atya Building a Bridge című kötetéhez az előszót (és egy másik hasonló, mérsékeltebb kötethez is). 2016-ban a helyi muszlimok Soros Gyögy-szponzorálta gyűlésén felszólalt egy mecset építése mellett. Nem meglepő, hogy a bevándorlókat is tárt kezekkel fogadja. Politikailag balra húz, de mindenki felé nyitott. Úgy is mondhatnánk, „okos, archetipikus modernista”.

További érdekes jelöltek

Azért vannak még további érdekes jelöltek. Daniel Fernando Sturla Berhouet uruguayi bíboros (65) a ratzingeri vonalat viszi, erősen kritizálta a Fiducia supplicanst és szkeptikus a szinodalitással szemben. Azonban a ferenci vonal képviselői nem fogadnák el, pláne hogy hosszú pápaságnak néznénk elébe, ha megválasztanák. Tehát csak akkor papabile, ha hosszú konzervatív pápaságot szeretnének a bíborosok, egy dél-amerikait dél-amerikaival ellensúlyozva. 

Izgalmas személyiség Anders Arborelius svéd bíboros (75), stockholmi püspök, a sarutlan kármelita rend tagja. Róla azt mondta 2022-ben Ferenc pápa, hogy ő mutatja az utat előre, bár egyébként II. János Pál nevezte ki püspöknek. Svájci születésű, lutheránusból tért át a katolicizmusra, számos vatikáni dikasztériumban töltött be pozíciókat, a vallásközi párbeszéd a szívügye.

S végül itt van az egyik állítólagos favorit, Pierbattista Pizzaballa (60) olasz kardinális, ferences szerzetes, korábbi szentföldi ferences kusztosz, 2020-tól jeruzsálemi latin pátriárka. Ez azt jelenti, hogy jó kormányzói képességei vannak, hiszen a Szentföldön egyházi vezetőnek lenni különleges képességeket igényel. Evidensen a ferences lelkiséget képviseli, egyszerre konzervatív és modern, a tehetséges centrista konzervatívok egyike. Sok előnye mellett hátránya lehet, hogy még túl fiatal, csupán 59 éves. De ez azt is jelenti, hogy a későbbi konklávékon és papabile lehet, még sokáig.

Konklúzió

És hogy elmondják-e majd a bíborosok, mi történt a konklávén? Elvileg ez automatikusan beálló kiközösítés mellett tilos nekik. Fogadalmat is tesznek, a pápaválasztói eskü része a következő kitétel: „megígérjük és esküszünk rá, hogy a legnagyobb hűséggel fogjuk őrizni mindenkivel, klerikusokkal és laikusokkal szemben egyaránt mindannak titkát, ami bármi módon kapcsolódik a Római Pápa megválasztásához, ami a szavazást közvetlenül vagy közvetve érintve a választás helyszínén történik; semmiképpen nem fogjuk megszegni e titoktartást sem a választás alatt sem az új pápa megválasztása után, kivéve, ha arra maga a pápa kifejezetten engedélyt ad; mindezt azért, hogy soha ne adjunk alkalmat vagy kedvezést bármilyen beleszólásnak, ellenzésnek vagy bármi más beavatkozásnak, mellyel bármilyen rendű vagy rangú világi hatóság, csoport vagy személy akarná befolyásolni a Római Pápa megválasztását.”

Úgyhogy mindennek tudatában várhatjuk, hogy felszálljon a fehér füst, ami ne legyen eldönthetetlenül szürke, és megszólaljon a Habemus papam.

Fotó: AFP/Massimo Valicchia