Gőzerővel dolgozik a titkosszolgálat: puccskísérlet gyanúja miatt kiutasítottak egy ukrán férfit Szlovákiából

2025. január 30. 22:31

Egy újabb Majdan-tüntetéstől retteg a szlovák kormány.

2025. január 30. 22:31
Prime Minister Of Slovakia, Robert Fico Meeting In Brazil

Kiutasítanak Szlovákiából egy ukrán állampolgárt a pozsonyi kormány tervezett megbuktatásával kapcsolatos tevékenységről szerzett információkkal összefüggésben – jelentette be az országos rendőrfőkapitány tisztét ideiglenesen betöltő Jana Maskarova csütörtökön.

Jana Maskarova azt követően nyilatkozott, hogy a szlovák parlament védelmi és biztonsági bizottságának – végül elmaradt ülésén – a Szlovák Információs Szolgálatnak (SIS) a szlovák kormány tervezett megbuktatásával kapcsolatos tevékenységekről szóló jelentése került volna terítékre. A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint Jana Maskarova országos rendőrfőkapitány csütörtökön azt mondta:

a rendőrség a titkosszolgálati jelentés összes megállapításával foglalkozik, és az azokban szereplő személyek nem léphetnek majd be az országba.

Részletek közlése nélkül bejelentette: értesüléseik szerint már döntés született egy ukrán állampolgár kiutasításáról, ami folyamatban van.

Matus Sutaj Estok szlovák belügyminiszter csütörtöki pozsonyi sajtótájékoztatóján megerősítette az országos rendőrfőkapitány bejelentését. A szlovák belügyminiszter elmondta: a tervezett puccsal összefüggésben a szlovák hatóságok négy személynek már megtiltották az országba történő belépést, további öt személy esetében ez folyamatban van, egy ukrán állampolgár kiutasításáról pedig már döntés is született.

A szlovák hírügynökség szerint a belügyminiszter a kiutasított személyt biztonsági kockázatnak minősítette, azonban ennek mibenlétéről konkrétumokat nem közölt.

A múlt hét folyamán Robert Fico szlovák miniszterelnök és Peter Pellegrini szlovák államfő is titkosszolgálati információkra hivatkozva arról tájékoztatott, hogy egy olyan – az ellenzéki pártokhoz is kapcsolódó – külföldről finanszírozott hálózat működik az országban, amelynek célja, hogy aláássa az ország alkotmányos rendjét, és mesterségesen szított események által kikényszerítse a kormány lemondását. A miniszterelnök tájékoztatása szerint, ennek a „szakértői csoportnak” része volt a georgiai és az ukrajnai Majdan-tüntetések eseményeiben is.

A múlt héten Pozsonyban és több más szlovákiai városban is jelentős számú részvevővel kormányellenes tüntetéseket tartottak, ezeket részben ellenzéki pártok, nagyobb részt pedig civil szervezetek hívták össze.

(MTI)

Nyitókép: Ton Molina / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
backsplash
2025. január 31. 08:03
Nehéz ez ellen a megfoghatatlan hálózat ellen harcolni, mert nem fogdoshatod össze az újságíróikat. Módszeresen lázítják kozmopolita pozsonyiakat, akik az expatokkal kiegészülve leugranak a ház elé tünteni és egyből soknak tűnnek. Ugyanez volt Kijevben és Tbilisziben, de az arab tavasz idején is. Már nálunk is összehozták volna, ha a békemenetekkel nem lenne nyilvánvaló a számukra, hogy a kormány nagyobb társadalmi bázisa bármikor és gyorsan megmozdul. Például a magyarok 80 %-a tisztában van vele, hogy Ukrajna jelenlegi vezetése és az ukránok bő fele nyíltan és kimondottan az ellenségünk, Ukrajna ellenséges ország, amit nem támogatunk semmiben.
csakegyittlako
2025. január 31. 06:34
Fight-the-Power 2025. január 30. 23:27 Vicces, amikor a hülye magyarok akarnak a mi országunk belügyével okoskodni. Az meg még viccesebb, vagy inkább szomorú, hogy te meg itt az oldalon folyamatosan ezt teszed. Egy olyan "ember" vagy, (vedd megtiszteltetésnek a jelzőt) aki nem csak a hazáját árúlta el hanem a magyarságot is, és most sehová sem tartozik. Mindig voltak ilyenek mint te, de sokat meg tudtam érteni, mert van az a pénz amiért megtették. Te viszont saját akaratod miatt tetted, ingyen, mert jellemtelen lélek vagy. Mi lenne ha szépen eltűnnél innen, ha már más élőhelyet választottál, és nem vagy magyar? Jobban elviselem egy fideszes vitáit velem, mert legalább akármilyen elveik vannak, neked viszont semmid nincs. Csak jössz ide észt osztani undorító módon, mintha értenél is valamit abból ami itt történik. Jössz forintot váltani, belépsz az országba, élvezed ami előnyös, de a mocskos szád a hazánkra okád mindent. Mégha igazad is lenne, minden jogod elvesztetted.
Jospehe998
2025. január 31. 05:24
Fico most került a miniszteri székbe. Nem szólnék semmit ha már ez a kormány pár éve hatalmon lenne és nem azt teszi amit ígért. De demokratikusan megválasztották és annyi a bűne hogy elment Oroszországba hogy biztosítsa Szlovákia gázellátását. Meg hát megpróbáltak megöletni nem is hibáztatom hogy tisztogatásba kezdett…
varga-judit
2025. január 31. 04:41
Jajj, csak ide be ne engedjenek egy ukránt, mert még átveszi a hatalmat a doktorminiszterelnökúrtól! 🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!