Újabb atomhatalmat tudhat maga mellett Irán

2024. augusztus 06. 20:42

Rossz hír Izraelnek.

2024. augusztus 06. 20:42

Nyitókép: IRANIAN DEFENCE MINISTRY / AFP

 

A Közel-keleti konfliktus kiterjedése esetén Pakisztán rakétákat szállíthat Iránnak – írta a Jerusalem Post arab forrásokra hivatkozva. Az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) külügyminisztereinek rendkívüli ülésére Irán és Pakisztán kérésére tegnap került sor Szaúd-Arábiában, ahol Irán számba vette, milyen lehetőségei vannak az Izrael elleni válaszcsapásra. 

Az 57 iszlám országot képviselő OIC a muszlim világ hangjaként tekint magára. A kisebb Arab Ligától eltérően a szervezetben befolyásos nem arab országok is részt vesznek, köztük Irán, Pakisztán és Törökország.

Bár a találkozóról hivatalos közlemény tettek közzé a résztvevők, a Jerusalem Post forrásai szerint Pakisztán kész közepes hatótávolságú rakétákat szállítani Iránnak egy közvetlen iráni-izraeli háború esetén. 

Ez azt is jelenti egyben, hogy Oroszország után újabb atomhatalom hajlandó fegyverekkel ellátni Iránt, miközben pattanásig feszült a helyzet a Közel-Keleten Iszmáíl Hanije, Hamász vezető megölése óta. 

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vagyok-3
2024. augusztus 07. 05:38
Iránban túl nagy a feszültség , csak nehogy magától összeomoljon . A hamászos gorét kiiktatása belső meló volt .
ZZoltan
2024. augusztus 07. 02:38
Túl messzire ment a zsidó állam. azért mert az USA ott áll mögötte, azt hiszik az egész Közel-Keletet terrorizálhatják. Valaki nagyon pofán fogja verni a hébereket megint. Csak nehogy világháború legyen a zsidók miatt (megint).
Barnabás.N
2024. augusztus 07. 00:49
Egyre jobban épül fel a színpad az Ezékiel próféta 38., 39. fejezetében leírt ú.n. Góg-Magóg háborúhoz. Oroszország, Perzsia (Irán), Törökország, kiegészítve líbiai, szír, iraki, továbbá valószínű, hogy szudáni, jemeni (huszi), esetleg közép-ázsiai, afgán, pakisztáni erőkkel, totális háborút indítanak Izrael ellen. Ekkora túlerőnek Izrael nem tudna ellenállni, de maga Isten fogja megsemmisíteni őket természetfeletti erővel: "Ez 38:21 - 38:22 És előhívom ellene minden hegyem felől a fegyvert, ezt mondja az Úr Isten; egyiknek fegyvere a másik ellen lészen. És törvénykezem vele döghalállal és vérrel; és ömlő záporesőt, jégeső köveit, tüzet és kénkövet, mint esőt bocsátok reá és seregére s a sok népre, amely vele lesz."
connorj
2024. augusztus 07. 00:48
www.origo.hu/tudomany/2024/08/egy-kinai-hadihajo-megtamadott-es-egyedul-elzavart-egy-teljes-amerikai-hadi-koteleket-a-csendes-oceanon?utm_source=mandiner.hu&utm_medium=referral&utm_campaign=ott-group-topPV-12
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!